Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-54

Az országgyűlés felsőházának 5-4. ülése mosenergia fejlesztéséről szóló törvényjavaslat tekintetében, egyeztető eljárás útján jött létre a megállapodás a Házak között, egy javaslat pedig, az összeférhetlenségi javaslat, nem ennek a Háznak hibájából elintézetlen. (ügy van! ügy van!) A többi ehelyütt elfogadott javaslatot is rendszerint igen magas színvonalú, beható vica es tárgyalás kísérte és a visszaküldés sűrűbben csak azért nem történt meg, mert ott, ahol nem életbevágó fontosságú kérdésről, hanem inkább szabatosabb törvényszövegről volt szó, a felsőház kímélni kívánta a képviselőház érzékenységét és munkarendjét. A képviselőházban külön aposztrofálták a telepítési javaslatot, amely szintén módosítással került vissza a képviselőházhoz; a változtatásokat <a képviselőház magáévá tette. Hogy a visszaküldés itt sem szociális érzék hiányában, önző okokból történt, arra nézve jellemző az együttes bizottság jelentése, melynek bevezető része így szói: »Az együttes bizottság a maga részéről is helyesnek ismeri fel a tárgyalás alá vett törvényjavaslatnak azt az alapgondolatát, hogy azoknak a feladatoknak a sorában, amelyeknek megoldása a fennálló körülmények között az államhatalomra vár, a földbirtokpolitikai vonatkozású feladatok elsőrendű fontosságúak és időszerűek. Az együttes bizottság nem vonta kétségbe azt sem, hogy a földbirtokpolitikai intézkedések széles fogalmi körén belül a javaslat által szem előtt tartott az a célkitűzés, hogy az önálló, életképes kisbirtokosok száma az államhatalom pozitív beavatkozása útján szaporíttassék, alkalmas annak a társadalmi rétegnek az erősítésére, amely a nemzet jövője érdekében megőrzendő állami és társadalmi rend fennmaradásának biztosítására van hivatva.« A tett módosítások ezzel az elvi állásponttal teljesen egybehangzóak voltak., Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a javaslat előadója a felsőház egyik mágnástagja volt. Az imént említettem, hogy a felsőház bizonyos kiforratlan tömeghangulatokkal szemben is a fék szerepére van hivatva. Erre nézve csak egy példát hozok fel és ez az 1920 :XV. és ugyanazon évi XXVI. törvénycikkel életbeléptetett botbüntetés. (Ügy van!) Az 1920 :XV. te. az árdrágító visszaélésekre, a XXVI. te. pedig ezenfelül még egy sereg bűncselekményre, mint az emberi élet, a közegészség elleni bűncselekményekre, továbbá a lopás, rablás, zsarolás, orgazdaság és csalás egyes nemeire, valamint az uzsora vétségére léptette életbe a botbüntetést, szabályozva a botütések maximális és minimális számát, különbözően, aszerint, hogy felnőtt emberről vagy fiatalkorúról van-e szó, szabályozva a végrehajtás módozatait és ennek a büntetésnek — mondjuk — egészségtanát. Szerencsére csak egy év tartamára léptették életbe ezt a középkori büntetési nemet, amely azonban így is szégyenfoltja a XX. század magyar törvénytárának. Meg vagyok győződve arról, hogy ha 1920-ban a felsőház már létezik, törvénytárunknak ez az eléktelenítése nem következett volna be. 1885-ig a magyar főrendiház a főnemesség exkluzív testülete volt, mintegy 700 főnemesnek volt igénye a főrendiházi tagságra. Az 1885 évi reform az adócenzus behozatalával ezt a létszámot hatalmasan leszállította, az 1926:XXIL te. pedig a születés jogán a felsoFELSÖHÁZI NAPLÓ. ni. 1937. évi december hó 14-én, kedden. 53 házban helyet foglaló főnemesek számát elektorok által választott 38 főre, tehát a felsőház egész létszámának mintegy egyhatodára korlátozta. Amikor nem forradalmi, hanem a jogfejlődés fokozatos útján való organikus átalakulásról van szó, akkor ezt a főnemesség részére fenntartott létszámot aggályosnak tartani nem lehet és semmiképpen sem volt helyénvaló ennek a társadalmi osztálynak felsőházi képviseletéről általánosítva oly elítélően nyilatkozni, mint ,azt a képviselőház egyik-másik radikális tauja tette. (Úgy van! Ügy van!) Én, aki a felsőház megalakulása óta együtt dolgozom a főnemesi családok itteni delegáltjaival, erkölcsi kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy részükről sohasem tapasztaltam olyan magatartást, amely szociális szempontból kifogásolható volna. (Ügy van! ügy van! — Élénk éljenzés, helyeslés és taps.) Már pedig sokkal nagyobbra kell értékelni a szociális érzéket azoknál, akiknek sajátjukból kell áldozniok a köz javára, (Ügy van! Ügy van!) mint azoknál, akiknél ez a fennkölt emberi érzés más vagyonának odakínálásában merül ki. (Ügy van! ügy van!) A képviselőházban az a merész állítás is elhangzott, hogy míg az országgyűlési képviselők mögött a nép milliói állanak, addig a felsőház mindössze húszezer honpolgár érdekeit képviseli. (Mozgás.) Hogy ez a rejtélyes 1 úszezres szám milyen számvetés eredménye, áz homályban maradt, de hogy minden alapot nélkülöz, az kétségtelen. (Ügy van! Ügy van!) Hiszen itt vannak a felsőházban a bevett vallásfelekezetek főpapjai, akik hittestvéreik millióival állanak szellemi és lelki kapcsolatban, (Ügy van! Ügy van!) itt vannak az igazságszolgáltatás legfőbb képviselői, akikkel szemben .-zintén megnyilatkozik a polgárság bizalma, itt vannak az egyes szervezetek, intézmények képviselői, akik mögött szintén az illető érdekeltségek tömegei állnak. És végül — amit elsősorban kelleti volna említenem — főleg itt vannak a törvényhatóságok választottjai. Ha tehát nem is közvetlen népszavazás, de a bizalomnak más formában való megnyilatkozása alapján igenis hivatottnak érezhetik magkat a felsőház tagjai arra, hogy a törvényhozás megosztott munkájában résztvegyenek. A nagyközönséget mindenesetre csak megnyugtatja az, hogy a tételes jogszabályok végleges megszületésük előtt egy politikai szenvedélyektől mentes, higgadt, nyugodt, nagyműveltisegű és szakértő testület elbírálásán mennek keresztül, amely kötelességének tekinti egyebek között a hagyományok ápolását is. T. Felsőház! A törvényjavaslatot, amely a két Ház közötti egyensúlyt nagyjában rendezd, amely a felsőházai arra a közjogi magaslatra emeli, amelyre törvényhozói kötelességeink gyakorlása érdekében szüksége van s amely javaslat az alkotmányosság es jogfolytonosság követelményeinek lényegében megfelel, a mar gam részéről elfogadom. A részletekkel foglalkozni nem kívánok, de igénytelen felszólalásom befejezéséül a magam részéről is köszönetet mondok a t. kormánynak, különösen a miniszterelnök úr és az igazságügyminiszter úr ő excellenciájának a javaslat beterjesztéseért és képviseletéért, egyszersmind a képviselőház többségének pe10