Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-53

Az országgyűlés felsőházának 53. ülése 1937. évi december hó 9-én, csütörtökön. 31 az elaggott és munkaképtelen tűzharcosok be­tegség:! és temetkezési segélyének ügye. A falu népe után, amely az altiszti és le­génységi állomány zömét alkotta és amely a vi­lágháborúban tanúsított magatartásával öreg­bítette a magyar katona évezredes vitézségé­nek és hareratermettségének világhírét, jön a második legnagyobb kategória, a tartalékos tisztek és tisztjelölteik tábora,, akik a mai pol­gári életben, mint köz- és magántisztviselők, orvosok, ügyvédek, mérnökök, tanárok, 'tanítók, stb. helyezkedtek el. Köztudomású, hogy a tar­talékos tiszteik a világháborúban milyen dere­kasan állták ínég a helyüket. (Ügy van! Ügy van!) Annáikor a világiháború elején a tényleges tisztek nagyrésze harcképtelenné vált, akkor, mint század- és zászlóaljparancsnokok ezeknek a fiatal, sokszor gyerekfejjel tartalékolt tisz­teknek kellett beugraniok és azok, akik a béké­ben sokszor vicclap-figuraként szereplő rezer­visták voltak, máról holnapra kész hősök let­tek. Végtelenül sajnálom, hogy ezeknek érdeké­ben nem honorálja a, törvényjavaslat száz szá­zalékosan azt az elvet, hogy a háborús kato­nai szolgálat, minden körülmények között és fenntartás nélkül közszolgálat, sőt a közszolgá­latok között is a legelső. (Helyeslés.) A törvény javaslatnak talán legtöbbet vi­tatott része az, amely a háborús szolgálatnak a közszolgálatba való beszámításáról szól. Ezen a téren van tudniillik a legtöbb méltánytalan­ság és igazságtalanság, amelyeket a törvény­javaslat csak részben orvosol és így az elmúlt tizenkilenc év igazságtalanságai részben to­vábbra is fennmaradnak. Tisztelet és becsület az itthonmaradt érdemes magyar köztisztvi­selői karnak, — ne méltóztassanak szavaimat úgy tekinteni, mintha a világháború alatt tel­jesített itthoni szolgálatot lebecsülném vagy aláértékelném — de a Iköztisztviselők nagy része mellőzte a felmentés lehetőségét és haza­fias érzéstől indíttatva, a tollat felcserélte a karddal, kiment oda, ahol a dicsőség mellett halál vagy rokkantság, de mindenesetre mér­hetetlen szenvedés, nélkülözés és állandó élet­veszély volt az osztályrésze, amikor pedig di­csőséggel hazajöttek, akkor sokan azt látták, hogy felmentett kartársaik és újonnan alkal­mazott kartársaik mögött lemaradtak 1 . Ezt orvosolhatta volna annak az elvnek az érvényesítése, hogy a háborús katonai szol­gálat a megszakítási idő hosszára való tekin­tet nélkül számítson közszolgálatnak. Kény­szerűségből meghajlok azok előtt az érvek előtt, amelyek szerint ez lehetetlen és így is nagy köszönettel vesszük azt, hogy amíg a törvényjavaslat első tervezetében a megszakí­tási idő harminc nap volt, addig a törvény­javaslat mai formájában két év, illetve egyes korosztályoknál három év, a volt megszállott területeken tartózkodott tűzharcosoknál pedig még ennél is több. őszinte köszönettel vettük a miniszter úr ő nagyméltóságának azt az intézkedését is, amely szerint a folyó évi június hó 18-i mi­nisztertanácsi határozattal, amelyet utólag a törvényjavaslat szövegébe is felvett, igyeke­zett ezeket az igazságtalanságokat és méltány­talanságokat kiküszöbölni, vagy legalábbis csökkenteni. De őszintén megvallom, szíveseb­ben vettük volna, ha az ilyen részletintézke­dés helyett az egész kérdés gyökeres rendezé­sére nyílhatott volna alkalom. A rendes elő­léptetések során néhány év alatt lehetett volna talán orvosolni a sérelmeket olyképpen, hogy az annakidején a tűzharcosok rovására elő­léptetett tisztviselőknek várniok kellett volna mindaddig, amíg a tűzharcos tisztviselők az őket megillető rangbasorolást el nem érik. (Egy hang: Ez a helyes!) Szerintem ezzel még csak méltánytalanság sem történt volna, mert hiszen a nem tűzharcos tisztviselők évekkel előbb kerültek azokba a jobb pozíciókba, ame­lyeket a tűzharcosok ilyenképpen csak húsz évi késéssel értek volna el. Ez a megoldás a másik nagy problémát, a háború utáni ifjúság elhelyezkedésének nagy kérdését sem befolyásolta volna, mert hiszen nem jelentett volna új alkalmazási lehetősé­get, amire ez esetben az ifjúság méltán és joggal tarthatott volna igényt, hanem csak a meglévő státuson belül álltak volna elő itt-ott eltolódások a sérelmek jóvátétele érdekében. A törvény vonatkozó intézkedéseivel és az idézett minisztertanácsi határozattal a sérelmek egy része talán így is orvosolható lesz, de min­dennél többet tettünk volna a tűzharcos tiszt­viselőtársadalom javára akkor, ha a kérdést általánosan és ervökeresen rendezhettük volna s a hosszú mellőzés és a méltatlan lemaradás' keserű érzésének tüskéjét egyszersmindenkorra eltávolíthattuk volna a lelkűkből. (Helyeslés.) Mindenesetre nagyon kérjük a honvédelmi miniszter úr ő nagyméltóságát arra, hogy a maga részéről is kövessen el mindent, hogy legalább a törvényszabta kereteken belül az igazságtalanságok kiküszöbölésének elve ' a gyakorlatban is tényleg megfelelőképpen ér­vényesüljön. A szabad pályákon elhelyezkedett tűzhar­cosok érdekében az egész kormánytól kérjük azt, hogy a jövőben a különféle tárcák kereté­ben kiadandó rendeleteknél a tűzharcosok jo­gos előnyben való részesítésére különös gon­dot méltóztassék fordítani, amire nézve a honvédelmi miniszter úr ő nagyméltósága a javaslat bizottsági tárgyalása során a maga részéről teljesen megnyugtató kijelentést is tett. Ugyancsak itt a plénum előtt köszönöm meg a honvédelmi miniszter úr ő nagyméltó­ságának a bizottsági tárgyalások során kifeje­zett azt a készségét, hogy a 9. §-ban felsorolt üzemeken és vállalatokon kívül eső egyéb vál­lalatoknál is biztosítani fogja a törvénytől függetlenül is a tűzharcosoknak megfelelő számban való kötelező alkalmaztatását, főleg a tisztviselőkategóriák tekintetében. Azokat az üzemeket, vállalatokat és gyárakat különben, amelyek a honvédség állandó szerződéses szál­lítói, százai ékszerűen több tűzharcos férfi alkal­mazott felvételére köteleztem volna, mint az egyéb vállalatokat, mert hiszen ezek a válla­latok nyereségük nagy részét főleg hadsereg­szállításokból kapják. Ugyanígy megvalósítható lenne talán az is, hogy olyan intézmények és hivatalok, ame­lyek kifejezetten katonai, tűzharcos- vagy hadi­rokkantügyeket intéznek, kizárólag és kivétel nélkül csak tűzharcos alkalmazottakat foglal­koztassanak. A törvényjavaslatba már ezek a pontok sem kerülhettek bele, kérem tehát a miniszter úr ő nagyméltóságát, hogy ennek az elvnek jövőbeli kiépítését méltóztassék szintén megfontolás tárgyává tenni. A törvényjavaslatban számos óhaj meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom