Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-62

188 Az országgyűlés felsőházának 62. ülé nagy megértéssel, amellyel imunkásbarátaink! iránt viseltetünk, anert hisszük és reméljük, hogy az ő munkásságukon keresztül a mi értékeínki is gyarapodni fognak. Ennek a gondolatnak jegyében a törvényjavaslatot nagy Örömmel elfogadom. (Helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik Fiáth Tibor báró felsőházi tag úr ő 'méltósága. Báró Fiáth Tibor: Nagyméltóságú Elnök TJr! Mélyen t. Felsőház! Az a mélységes szociális 'érzés, amely ezt a törvényjavaslatot áthatja, biztosítéka a törvényjavaslat törvényerőre emelésének. Ez a törvényjavaslat anynyira át van hatva ezektől a szociális érzésektől, hogy mindenki, aki ezzel a javaslattal foglalkozott, csak őszinte örömének adhat kifejezést- De különösen kell, hogy örömének kifejezést adjon maga a földbirtokososztály, mert a földibirtokososztálynak nemi lehet közölmíbos, hogy annak, aki a gazdaságában egy emberöltőn át dolgozik és fáradozik, öregsége esetén ne legyen biztos megélhetése. A földbiirtokiososztály mindent megtesz; azért, hogy a gazdasági cselédek, gazdasági munkások megélhessenek. A gazdasági cselédek és gazdasági munkások .munkáját éppen a földbirtokos látja. Nagyon jól'tudóan, hogy a törvény nem. tehet különbséget munkavállaló és munkavállaló között. Es mégis magának a gazdatársadaloninak, a földbirtokososztálynak kell Különbséget tennie a gazdasági cseléd és a többi gazdasági alkalmazott között. A gazdasági cselédet a gazda mindennap látja, látja annak munkáját, tudja méltányolni annak munkaképességét, 'ismeri annak családtagját, feleségét, gyermekét; nagyon sok, sőt a legtöbb helyen a gyermek oktatását is elősegíti azzal, hogy iskoláztatja a gyermeket, ©őt nem kis mértékbi&n járulhat hozzá a gyermekek erkölcsi neveléséhez is. Ezizel szemben a többi munkavállaló, az arató, az időszaki munkás, m cséplő és napszámos naponta, vagy időközönként, vagv évenklnt változik, tehát ezeket nincs módjában a földbirtokosnak közelebbről megismerni. A törvény ugyan nem tesz különbséget az egyes munkavállalók között, de én azt találom, hogy a földbirtokososztálynak igenis kell különbséget tennie azzal, hogy az illetéket, amelyet a gazdasági cselédeknek béréből le kellene vonnia, saját maga viselje, 'míg a többi alkalmazottal szemben él ta törvénv által adott jogával. Azt, hogy ez hogyan vihető keresztül a gyakorlatban, nem tudom, nem is kérdem, hanem csak le akartam elméletileg szögezni. Nem tagadható, hogy ez a törvényjavaslat bizonyos csalódást okozott. Csalódást okozott elsősorban magánál a földbirtokososztálynál, mert hiszen mi» amikor még nem láttuk ezt a törvényjavaslatot, csak hallottunk róla, azt hittük és joggal hittük, hogy ha ez a törvényjavaslat nagy terhet ró a mi vállunkra, aJkkor megszabadulunk a másik tehertől, tudniillik & cselédek nyugdíjazásától. Azonban sem a járadéktörzs, sem a járadéktörzspótlék ma még nem elégséges ahhoz, hogy megélhetést biztosítson, azért tehát ehhez nekünk földbirtokosoknak még hozzá kell járulnunk, hogy a nálunk kiiérdemesült cselédeknek megélhetését továbbra is biztosítsuk. A miniszterelnök úr magában a törvényjavaslatban rámutat arra, hogy a mezőgazdaság nem viselhet el több terhet, tehát mi sem lenne egyszerűbb, mint ha a ! 1938. évi április hó 9-én, szombaton. földmívelésügyi miniszter úr ezeket a 18'25 százalékos földadókat felemelné kétszeresére, az állami hozzájárulást,, a törvényhatósági hozzájárulást szintén kétszeresére és akkor beleférne ezekbe a megterhelési keretekbe minden óhaj és kívánság, amely itt kifejezésre jutott a munkavállalók érdekében. Minthogy azonban csak ilyen arányban lehet megterhelni ;a gazdaközönséget, természetes, hogy mindezek az óhajok és kívánságok fönnmaradnak a jövőre nézve is. Igen sokan keveslik a 60 pengős járadéktörzset. Igaz, hogy ez nagyon kevés, mert megélhetésre nem elég. Én azonban ebben a járadéktörzsben sokkal többet látok, mint a 60 pengőt és azt sókkal nagyobbra értékelem, mint amilyen értéket képvisel ez a 60 pengő, mert látok benne egy igen nagy erkölcsi értéket. Látom, hogy megszünteti azt az igen nyomasztó érzést, amely fennáll az életfenntartó és az eltartott között azáltal, hogy az eltartott úgy érzi, hogy terhére van az eltartónak, az eltartó pedig ezt sokszor érezteti is az eltartottal, a legtöbb esetiben gyermek a szülővel, ezzel pedig rossz példát nyújtanak a szülő ; iránti szeretetre, mert így a gyermekek látják, hogy a szülők a nagyszülőkkel rosszul bánnak. De ne méltóztassék azt hinni, hogy a nép széles rétegeiben, a szegényebb néposztályok; nál a gyermekek szívében nincs meg a szülői szeretet. Én többször tapasztaltam anyák napján, amikor a gyermekek az iskolákba Összesereglettek és a tanító előadást tartott a szülői szeretetről, hogy egyetlenegy szem sem maradt szárazon. Éppen ez a gyermeki könny vallott arra, hogy a gyermekek a szülők iránt igenis nagy szeretettel és tisztelettel viseltetnek. Ez ia csekély 60 pengő majd újból mélyíteni fogja a gyermekekben a szülők iránti szeretetet és én azért látok ebben igen nagy erkölcsi értéket. A törvényjavaslat gondoskodik a halálozási segélyről. Igen helyesen mondja az indokolás, hogy ezzel a nép széles rétegeinek óhaját akarja a javaslat teljesíteni. Nagyon igaza van az indokolásban a miniszter úrnak, mert nagyon jól tudjuk., hogy éppen a szegény néposztály kegyelettel viseltetik halottai iránt és ezáltal a kegyeletnek jobban tud majd kifejezést adni. Ennek a segélynek nagy gyakorlati értékét azonban még sem látom, mert temetetlenül még senki sem maradt, míg éhezni igenis éheztek és éhezni fognak még sokszor; ezért azt szerettem volna, ha ezt a halálozási hozzájárulást inkább az özvegyi nyugdíj helyettesítette volna. Végül legyen szabad szerénységemnek erről a helyről hálás köszönetet mondanom a miniszter úr ő excellenciájának, hogy módot nyújtott arra, hogy megkülönböztesse éppen a tűzharcosokat. Igen kicsiny megkülönböztetés az a két esztendős korkülönbség, de nem az a fő, amit adunk, hanem az, hogy minden szociális javaslatban és intézkedésben külön gondoskodás történjék a tűzharcosokról, mert így a tűzharcos látja, hogy gondolunk reál és hogy az állam háláját rój ja le a tűzharcos iránt. Igaz, hogy a tűzharcos azokért r a tetteiért, amelyeknek a világháború idején voltunk a tanúi, nem kiérhet semmit az államtól, mert csak kötelességét teljesítette, de azt azután teljes mértékben. Ezekután abban a reményben, hogy ez a törvényjavaslat megfelel annak a célnak,