Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.
Ülésnapok - 1935-62
1S6 Az országgyűlés felsőházának 62. üléi meg arról, hogy almát körtével bajos összehasonlítani. (Ügy van!) Viszont az erények és a hibák, a mulasztások és a nagyban hirdetett eredmények, jelentkezzenek azok akár a kormány, akár a társadalom, akár egyesek részéről, szemléltetőbben hatnak és jobb mértékkel mérhetők le kintről nézve. Azok a kinövések és bajok, amelyeket itthagytam társadalmi, gazdasági és politikai vonatkozásban, aalvány másolatai azoknak, amelyeket sokkal nagyobb, sokkal gazdagabb, kultúrában sokkal előrehaladottabb országokban odakint láttam. Meg kell azonban mondanom, hogy mélyen átéreztem két nehéz problémának súlyát, amelyek az itthoni közvéleményt foglalkoztatják. Az egyik a magyar paraszt sorsa, a másik^ a zsidókérdés. Ügy kell ezekhez hozzányúlni, hogy a magyar paraszt hovatovább mint tanult gazda erősödjék, vagyonos od j ék, szaporodjék és ezzel honvédelmi intenzitása is erősödjék. (Helyeslés és taps.) A zsidókérdést pedig nem közgazdaságunk kárára vagy pláne tönkremenetele árán, hanem nemzeti fejlődésünk javára kell elintézni. Tudom, hogy ehhez bölcsesség és erő kell különösen ma, amikor végre-valahára megmozdul körülöttünk a föld és egy ilyen kis nemzet vezetőinek is alkalmuk nyílik arra, hogy tudásuk és politikai megérzésük szerint biztosítsanak jobb helyzetet ennek a nemzetnek. Most kell nyugalmat, fegyelmet és rendet mutatnunk, mert e szerint fog értékelni bennünket ellenség és barát. (Ügy van! Ügy van!) Mint annak a generációnak és korosztálynak a tagja, amelynek lelkében kiolthatatlan emlékeket hagyott a háború, a hadifogság, a forradalom, a kommün, majd a szegedi feltámadás napjainak közvetlen átérzése, mondom, hogy a háborúelőtti időkről ránkmaradt szociális megértést ma nem találom kielégítőnek. Viszont a körülöttünk már kialakult ós bizonyos vonatkozásokban maradandónak bizonyult új világ berendezkedésének iáttán és megérzésén keresztül indokoltan kívánom, hogy a jövőben az egymásrautaltságnak, az egymás megsegítésének és a sorsközösségnek az érzése hasson át bennünket s ezzei igyekezzünk földmívesnépünket magunkhoz emelni és megerősíteni. (Élénk helyeslés és éljenzés.) Ezzel be is fejezem beszédemet. Meggyőződésem, hogy hasznos beruházás lesz mindenki részéről, akinek ebben az országban vesztenivalója van, ha ma áldozatok árán is jóérzést biztosít ennek a néprétegnek, amelynek fokozottabban fegyelmezett és hazafias magatartására aß nagyobb munkakészségére a közeljövő mozgalmas idejében ennek a nemzetnek igen nagy szüksége lesz. Jóvátenni egy mellőzést becsületbeli tartozás és én ezért nagy örömmel fogadom ei a javaslatot. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps. — A szónokot t-zámosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik S. Bálint György ő méltósága. S. Bálint György: Nagyméltóságú Elnök; Üir! Mélyen t. Fels^báz! A gazdasági munkások öregségi és rokkantsági biztosításáról szóló törvényjavaslathoz a kisbirtokoisság nevében néhány szóval én is hozzá óhajtok szólni. Végtelen hálára kötelez Darányi Kálmán miniszterelnök úr ő nagyméltó s ágának az a nagy munkája, amellyel lehetővé tette, hogy ez a szociális törvényjavaslat itt a Ház, saine' előtt tárgyalásira kerüljön. Régi óhaja volt a mezőgazdasággal foglalkozó gazdáknak, s a munkás" 1933. évi április hó 9-én, szombaton. ságnak is, hogy ez az igen értékes munkáselem öregségére bizonyos érteleimben nyugdíjellátásban részesülhessen. (Az elnöki széket gróf Széchenyi Bertalan foglalja el.) Mi, akik kint az életben szoros kapcsolatbain vagyunk a nagytömegű mezőgazdasági cselédséggel és munkássággal, láttuk, az, ő végtelenül nehéz helyzetüket a forradalmi időktől elkezdve jelenlegi időkig, hiszen a legnehezebb időben, amikor az ipari és kereskedelmi munkásság a forradalom söpredékével úszott, a mezőgazdasági munkásság és cselédség akkor is kitartott munkaadó gazdája, mellett, együtt szenvedte el 'munkaadójával a forradalom minden borzalmát és súlyát s amikor később a gazdasági válság 1928-tól kezdve 7 év alatt a magyar agrártársadalom ingó vagyonának, valamint élő és holt felszerelésének több, mint 50%-át elvitte, a mezőgazdasági munkásság ez alatt az idő alatt is hozzáidomult 'munkaadójának végtelenül nehéz helyzetéhez, nem volt igényes, nem volt túlkövetelő, együtt szenvedte át munkaadójával ezit a rettentő nehéz gazdasági válságot. Ezt a törvényjavaslatot, amelynek keretében a kormány az elöregedett, 65. életévet elért mezőgazdasági munkások részére némi nyugdíjjárulékot biztosít, végtelen nagy tisztelettel üdvözlöm. Én, aki mondom, kint élek velük, látom, szorgalmas munkájukat, látom, hogy életviszonyaikat türelemmel viselik, sőt mondhatom, nem is igen vették tudomást arról, hogy most milyen törvény készül az ő öregségük biztosítására. Ha mezőgazdasági munkásokkal találkoztam, azt mondottatm nekik: édes jó barátaim, egy törvény készül most, amely öregségetekre bizonyos járulékot fog biztosítani és mentesít benneteket attól, hogy öregségetekre nyomorogjatok s ha családotok nem tud eltartani beneteket, ez a járulék némi segítséget fog nyújtani öregségetekre. Azt mondották erre: Uraim, nem hisszük, hogy mi ezt meg fogjuk érni és mi erről nem is hallottunk. Én megnyugtattam és biztosítottam őket, hogy a törvény szerint lazoik a 65 éves munkásak, akik 45-ik életévüktől a mai napig idejük nagyobb részét 'mezőgazdasági munkában töltötték ©1, már 1939 január 1-től havonta 5 pengő járulékot fognak kapni. Igen sokan azt mondották, hogy bizony ez nagyon csekély alamizsna részükre, ez nem sokat fog jelenteni. Erre én — és mások is — felvilágosítottam és megnyugtattam okét, s megkérdeztem: édes jó barátaim, miből éltek most 65 éves korotokban 1 ? Hiszen már öregek vagytok és már nem igen vállalkozhattok mezőgazdasági munkára. Azt mondották, most úgy tartjuk fenn magunkat, hogy gyermekmenhelyekről hozunk ki apró gyermekeket, 1—2—5—8 éves gyermekeket, ezeket tartjuk egész éven át, ezeket kosztoljuk; gondozzuk és ezért kapunk havonta 5—6—8—10 pengőt, ebből élünk. Azt mondottam erre: édes barátaim, ez nagyon nehéz dolog, mert bár nagyon szép munka és teljesítmény a j'övő generáció fennmaradása szempontjából, hogy ti menhelyi gyermekeket gondoztok, de ezért nektek adni is kell valamit, ezért dolgozni kell, gondozni kell őket élelmet kell adni, s ezért öregségetekre mindössze havi 5 pengőt kaptok. Azt mondottam még, hogy sajnos, a törvény nem tud többet nyújtani je-