Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.
Ülésnapok - 1935-62
Az országgyűlés felsőházának 62. ülése dig ez a 10, 20 vagy 30%-os plusz az, amely az árakat lenyomja olyan nívóra, hogy az imént wieg rentalbilis termelés a következő évben már veszteségessé válik. Még egy dologra legyen szabad a figyelmet felhívnom. (Halljuk! Halljuk!) A közterhek viselésénél, de minden teher, így a szociális terhek viselésénél is, egyetlen foglalkozási ág sincs, amely annyira nyíltan, világosan állna az adóztatást végzők szeme előtt, mint a mezőgazdaság. (Ügy van! Ügy van!) A magyar gazda egész vagyona, egész jövedelme nyitott könyvként áll a pénzügyi hatóság előtt, úgyhogy eltitkolásokról, mondjuk, egyes szakaszok megkerüléséről szó sem lehet. (Ügy van! Úgy van!) Inkább azt lehet mondani, hogy a földbirtok nyíltságánál fogva szinte serkenti a pénzügyi hatóságokat arra, hogy a terheket ne egyensúlyozzák ki, hanem inkább a magyar gazdatársadalom rovására növeljék. Igen fontos kérdés ez, mert hiszen vádak sorozata szokott ránkzfidulni. Amikor például az öregségi biztosításról szóló törvénytervezet megjelent, akkor egyes lapok és egyének már azt hirdették, hogy milyen biztosítás az, amelynek terűéből a gazdatársadalom csak 3—4 milliót fizet és a munkavállaló társadalom 4,600.000-ret. Elnézték, illetve tudatosan elhallgatták a törvényjavaslat más szakaszai szerint a gazdák által fizetendő összeget azért hogy megint szembeállítsák a munkavállalót a munkaadóval. Igen t. Felsőház! Azzal végzem szavaimat, amit József királyi herceg ő fensége itt mondott: jó lenne, ha minden házban berámázva lenne az, hogy a legjobb szociálpolitika a jó gazdaságpolitika. De engedje meg a királyi fenség, hogy ezt a mondatát még egy mondattal megtoldjam és azt mondjam, hogy a demagógiával megkevert jelszavas politika pedig veszedelme a magyar nemzeti politikának. (Élénk éljenzés és taps. — A szónokot számosan üdvözlik) Elnök: Szólásra következik Gáspár Ferenc ő méltósága. Gáspár Ferenc: Nagyméltóságú Elnök Úr! Mélyen t. Felsőház! Túlzás nélkül t mondhatom, hogy meghatott érzésekkel szólok hozzá a mezőgazdasági munkásság kötelező aggkori biztosításának kérdéséhez. Meghatottan azért, mert átérzem ennek a törvényjavaslatnak teljes súlyát, amely törvényjavaslat arra __ lesz hivatva, hogy a nyomortól és a falu szegényének állapotától mentse meg , magyar mezőgazdasági munkástestvéreink százezreit; mert higyjék el, igen t. uraim, az aggkor nem azért szomorú, mintha abban örömeink szűnnének meg benne, hanem azért, mert reményeink fogynak el. Ezért nekem, aki a hazafias mezőgazdasági munkásság egyetlen felsőházi képviselője vagyok, az alső szavam a köszönet szava lehet mindazokhoz a bölcs államférfiakhoz, akiknek érdeme, hogy igenis az öreg mezőgazdasági munkásoknak reményei is lehetnek, mivel ez a javaslat testet ölt. De elismeréssel kell megállapítanom azt is, hogy bár e régi kívánság teljesítése egyúttal nagy terhet rótt is a mezőgazdasági lakosság vállaira, mégsem hallottunk kellemetlen megjegyzéseket és zúgolódást részükről. Mind a mezőgazdasági kamarában, mind pedig az Országos Gazdasági Egyesületben a földbirtokos társadalom mindenkor a legnagyobb megértéssel és hazafias áldozatkészséggel nyilatkozott e törvényjavaslatról. Bár a juttatások mérvével nem vagyok és 1938. évi április hó 9-én, szombaton. 179 • nem is lehetek megelégedve, mégis mint a nagy cél felé tett első lépést örömmel üdvözlöm és elfogadom ezt a javaslatot. Mindössze csak néhány lényegbe vágó óhajtásom volna a törvényjavaslattal kapcsolatban. Az első kérésem az, hogy terjesszék' ki a törvényjavaslat intézkedéseit a női mezőgazdasági munkásokra is. Tudtommal a képviselőiházi tárgyalás folyamán az állam és a törvényhatóságok hozzájárulását is felemelitek, úgyhogy talán itt is meg lehetne találni azt a fedezetet, amely szükséges ahhoz, hogy az elöregedett és férjhez nem ímentt munkásnőkre is kiter jesztesséfk a kötelező öregkori biztosítás. Ha ez -még sem volna lehetséges, akkor talán a községek és a városok hozzájárulását is figyelembe lehet venni, mivel a községek és a, városok eddig is viseltek bizonyos tenhet saját szegényeik eltartása céljából és ezt a terhet a törvényjavaslat most részben le fogja venni a vállukról. Nagyon szeretném, ha a kormány megfontolná most elmondott szerény szavaimat. T. Felsőház! Mivel a munkások részére a heti járulékot a heti kereset után kell befizetni, talán tisztázná a (helyzetet, ha azt mon danánk, hogy mindig az a munkaadó legyen köteles a munkás heti járuléka után a befizetésre, akinél a munkás a hét első napján dolgozik, mivel nagyon sok esetben megtörténik, hogy az a, .munkás egy héten három-négy munkaadónál is dolgozik. Ezért helyes volna, ha minél nagyobb mértékben csökkenteniék a nehézségeket a törvény végrehajtásánál. A törvényjavaslat 26. §~ával kapcsolatban az a megjegyzésem, hogy ki kellene mondani, hogy a, munkások érdekében a fellebbezési munkákat a községi jegyzők mindenütt hivatalból kötelesek megindítani és ellátni. A 27. i§-ban az van, hogy vitás esetekben kizárólag a budapesti kir. központi járásbíróság illetékes. Azt hiszem, sokkal célszerűbb volna, lia azt mondanánk, hogy mindenkor a munkás lakhelyén illetékes bírósághoz tartozzanak ezek az ügyek, mert akkor a munkás is megjelenhetnék ügyének tárgyalásán, {Helyeslés.) ami máskülönben teljesen lehetetlen számára, mert például Zala megye túlsó részéből, Göcsejből csak a vonatköltség 30 pengőt tesz ki, képtelenség tehát egy munkásnak onnan Budapestre feljönnie, hogy ügyének tárgyalásán meg jelenhessék. Ezek volnának módosító javaslataim. Általában azt szeretném, ha a kormány arra törekednék, hogy az öregségi járadék fokozatosan emelkedjék, mert az ezzel a törvényjavaslattal bevezetett járadék olyan csekély, hogy ez igazán csak az éhhaláltól menti meg azokat, akik ezt élvezni fogják. Elismeréssel kell megállapítanom, hogy eddig is nagy terheket vállaltak magukra az állam, a törvényhatóságok, a munkavállalók és a munkaadók és erről csak fokozatosan lebet szó. De nagyon kérem a kormányt, ne tartsa a törvényben lefektetett rendezést véglegesnek, hanem teremtsük meg fokozatosan a fejlődés lehetőségét, mert hiszen a nagy Széchenyi mondotta: ha együtt az eszünk és a szívünk, abból áldás lesz és soha, kár. Mivel csak nagyon ritkán kínálkozik alkalom arra, hogy munkásügyekkel foglalkozó törvényjavaslat tárgyalása során felszólalhassak, engedtessék meg nekem az, hogy nem szorosan a tárgyhoz tartozó, de a munkáskérdéseket nagyon közelről érintő kérdéseket megemlítsek.