Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.
Ülésnapok - 1935-62
180 Az országgyűlés felsőházának 62. ülése 1938. évi április hő 9-én, szombaton. Azt hiszem, hogy ezt megtehetem azért is, mert most egy olyan sorsdöntő kérdést tárgyalunk, amely nagyon szorosan Összefügg a munkásság létével, jövőjével és ezen keresztül az egész magyar haza érdekével. Bizonyára nem mondok újságot az igen t. Felsőház előtt, amikor azt mondom, hogy sajnos, a magyar mezőgazdasági munkásság helyzete nagyon súlyos. Ügy a Dunántúl, mint a Tiszántúl a tél folyamán több munkáslakta községben fordultam meg és igen szomorúak azok a benyomások, amelyeket utamon szereztem és megállapíthatom azt, hogy éppen ezek a szomorú viszonyok azok, amelyek igen tág teret nyújtanak a felelőtlen izgatásoknak. Nagy feladatot jelent ez a kormányra és ezen keresztül a törvényhozásra is, itt valamit tennünk kell, hogy a magyar mezőgazdasági munkásságnak, ennek a legtöbb ágat eresztő magyar fának a helyzetét sikerüljön megjavítani. (Úgy van! Ügy van!) Tudatában vagyok én is, de tudatában van a magyar mezőgazdasági munkásság is, hogy a mai mezőgazdaság a mainál lényegesen magasabb béreket nom bír el, ezért kellene a munkásság megélhetését más módon elősegíteni. Nagyon kérem a kormányt és nagyon szeretném, ha megszív Telné szavamat, hogy az egymilliárd pengős beruházási kölcsönből nagyobb összegeket fordít son munkás jóléti célokra, mert mi hálásak is tudunk és akarunk lenni, ha azt látjuk, hogy a felónk irányuló szeretet nem kirakat, hanem küzdelmes sorsunkban hathatós segítség, mert mi nem azért vagyunk, hogy együttes erővel gyűlöljünk, hanem azlért, hogy együttes erővel szeressünk. (Élénk helyeslés és taps a Ház minden oldalán.) Azt gondolom, hogy apró háziálla" tok, sertések, megfelelő bérföldek juttatásával elő tudnánk segíteni a mezőgazdasági munkásság megélhetését. Olyan kérdések ezek, amelyeket szinte községről községre menve kellene felderíteni és orvosolni. Ütjaim során tapasztaltam, hogy minden községben más a mezőgazda sági munkásság problémája. Ezek előtt nem hunyhatjuk le szemünket annál kevésbbé, mert bizony, sajnos, azfj is meg kell állapítani, hogy itt a mezőgazdasági munkásság hangulata anjrnyira elkeseredett, hogy különös elhatározó lépéseknek kell történiök a viszonyok megjavítására. Én természetesen mindenütt igyekeztem az elkeseredett hangulatot megfelelő mederbe terelni és eltéríteni a szegény, jobb sorsra érdemes munkástestvéreimet a szélsőséges megmozdulásoktól és a gazdasági kívánságok felé terelni a figyelmüket. Mint érdekes jelenséget tapasztalom azonban, hogy a mezőgazdasági mun^ kásság mind sűrűbben és sűrűbben követeli Önálló érdekképviseletének kiépítését akár a mezőgazdasági kamarákon belül, akár a mezőgazdasági kamarákon kívül önálló munkáskamarák létesítésével. Ezt csak azért említeni meg, mert én is a mezőgazdasági kamara bizalmából jöttem ide a törvényhozói tisztségei betölteni, azt szeretném tehát, ha a mezőgazdasági kamarákon belül folynék le ez az érdekképviseleti munka. Nagy örömömre szolgált még a múlt évben hallani, hogy a földművelésügyi miniszter úr ő nagyméltósága J Éljenzés.) komolyan foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a munkás jogvédelmet és a munkásjóléti kérdések intézését fokozatosan, átadja a mezőgazdasági kamaráknak. Sajnos, azóta ebben a dologban nem történt semmi. Meg vagyok pedig róla győződve, hogy ha van szervezet, éppen a mezőgazdasági kamara az, amely iránt még ma is bizalommal van a mezőgazdasági munkásnép és ha a mezőgazdasági kamara nemcsak papíron, hanem a valóságban is harcos érdekképviselete lesz a mezőgazdasági munkásságnak, akkor nem hogy a bizalom erősödésére, hanem tényleges eredményekre is számíthatunk. Egyébként azonban, mint szomorú jelenség, mind sűrűbb és sűrűbb lesz a munkásság kívánsága önálló érdekképviselet felállítása iránt. Igen t. Felsőház! Nem akarom túlságosan igénybevenni a t. Felsőház szíves figyelmét, (Halljuk! Halljuk!) csak felelősségem teljes tudatában és fennhangon kijelentem itt az országházban, hogy igenis mezőgazdasági munkáskérdés van és ezt meg kell t oldanunk. Nem hunyhatjuk le szemünket a jelenségek előtt, mert majd nem tudunk gátat vetni az elégedetlenségnek. Mint ezirányú első lépést ismételten örömmel üdvözlöm és elfogadom a törvényjavaslatot. (Élénk éljenzés és taps.) Engedjék meg nekem azt, hogy a nagy Széchenyi szavaival fejezzem be gondolataimat: »Álljunk ki, keblünket kettőztetett erővel lelkesítve, a gátra s akár volna most utolsó óránk, akár most fakadna nemzeti létünk hajnala, virrasszunk!« (Élénk éljenzés és taps a Ház minden oldalán. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Pap József ő méltósága. Pap József: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! A szőnyegen forgó törvényjavaslat nemcsak a mezőgazdasági tulajdonosokat, mint munkaadókat, nemcsak a munkavállalókat érdekli, de az országnak minden egyes lakosát, mert ez a törvényjavaslat nemcsak gazdasági jelleggel bír, de nagyon fontos szociális és^ nemzeti jelleggel is. A társadalmi igazságosság jegyében született meg ez a törvényjavaslat. A társadalmi igazságnak kell érvényesülnie ma minden vonalon. A társadalomban az egyének nagyon különböző képességűek, nem egyenlők vagyoni szempontból, műveltség szempontjából stb., sok ellentétes érdekkel viseltetnek egymás iránt. A társadalmi igazságnak az a feladata, hogy ezeket az ellentétes érdekeket harmóniába hozza, kiegyensúlyozza, vagyis, hogy szociális érzést, szociális gondolatot vigyen beléjük, ami abban áll, hogy minden egyes ember érezze azt, hogy ő a társadalomnak nem egy elszigetelt egyéne, hanem a társadalomban a társadalmi jogokat és kötelességeket úgy élvezi, illetve gyakorolja, mint az egésznek, az összeségnek, a társadalomnak egyik tagja. Azelőtt Is foglalkoztak a kormányok szociálpolitikával, de a mostani kormány érdeme az, — és ezt aláhúzottan akarom kifejezésre juttatni — hogy rendszeresebben, intenzívebben és nagyobb köriben, szélesebb alapokon akarja, megoldani a nagy szociális feladatokat. Ha egy kormány zászlajára írta a szociálpolitika (megvalósítását, akkor kötelessége gondoskodni minden egyes osztályról, tehát nem csupán az ipari munkásokról, hanem a mezőgazdasági és — hozzáteszem ~*~ a szellemi munkásokról is. Mert a munkát meg kell becsülni. A munka megbecsülése pedig főképpen abban áll, — vonatkozással erre a törvényjavaslatra — hogy helyes szociális alkotásokat létesítsünk a mezőgazdasági munkások számára. A mezőgazdasági munkás igen fontos faktora a termelésnek.