Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-61

156 Az országgyűlés felsőházáfiak 61. ülése 1938. évi április hó 8-án, pénteken. járulékok rendezése, az egyházi terhek könynyítése és a tanárok anyagi helyzete tekintetében felmerült kívánságokat illeti, — itt pénzügyi kérdésről lévén szó — legfeljebb a magam törekvéséről számolhatok be: megígérhetem, hogy ezeket a kérdéseket fel fogom karolni. örömmel jelenthetem azonban, a,mi Bálint György t. felsőházi tag úrnak azt a kívánságát illeti, hogy az önálló gazdasági népiskolák ügyét hatályosabban karoljuk fel, erre már most igenlőleg felelhetek, mert a legközelebbi öt év programmjába 50 önálló gazdasági népiskola építését vettem tervbe és az ehhez szükséges fedezetet is biztosítani tudtam. (Helyeslés.) Ezekután méltóztassanak megengedni, hogy egészen röviden összefoglaljam azokat az okokat, amelyek engem e két törvényjavaslat elkészítésére és benyújtására késztettek, hogy rámutassak azokra a magasabb nemzetpolitikai szempontokra, amelyek szükségessé teszik annak az iskolai reformnak végrehajtását, amely reformnak, mondjuk, csak egy láncszeme a közép- és középfokú oktatás tekintetében befejező mozzanat ez a most itt tárgyalás alatt álló két törvényjavaslat. Ha a történetíró fejével gondolkozunk és a mai korszak jellemző tulajdonságait, keressük, a mi korunk egyik legjellegzetesebb sajátságát abban látjuk, hogy nélkülözi az egységes közszellemet és világnézetet, hogy tulajdonképpen a világszemléleti harcoknak korát éljük. A mi korunkban hiányzik clZ HZ általános művelődési eszmény, amely a megelőző korszakokat, a középkort» a lovagkori, a renaissance-ot, a hitviták korát, az abszolutizmus korát jellemezte, hiányzik az az általános és egyetemes művelődési eszmény, amelyhez igazodik az illető kornak minden életfunkciója. Hiányzik tehát a mi korunk világszemléleti egysége, s e helyett különböző eszméknek és áramlatoknak, különböző ideológiáknak, különböző gyakorlati törekvéseknek örökös küzdelmét látjuk folyni magunk körül. S ez a küzdelem, e harcos állapot immár közel másfélszáz éve tart. Pontos dátumot megjelölni nem lehet, de általában véve a francia forradalom óta folyik. Különböző eszmeáramlatok, a társadalmat rétegekre bontó régi ellentétekhezi újakat konstruáltak A régi felekezeti, nemzetiségi, pártpolitikai, közjogi ellentétek mellé új ellentétek jöttek, amelyek e nagy áramlatok küzdelme nyomán keletkeztek, a materiális és spirituális világszeml életnek harca, amely megnyilvánul a vallásos gondolat és a laicizmus, másfelől a nemzeti eszme és az osz-' tálygondolat harcában. Megnyilvánul a történeti gondolkozás és a kissé mechanikusan felfogott természettudományos gondolkozás közötti küzdelemben. Megnyilvánul abban, hogy a szellemi tartalmú kultúra, a művelődés rovására a mechanikus értelmű civilizáció szempontjai léptek előtérbe. Hasonlóképpen küzdelem folyik az individuális és a kollektív társadalmi, valamint gazdasági szemlélet között, amely más vonalon a liberális és szociális elv küzdelmében mutatkozik meg. Mindezeknek a küzdelmeknek nyomán valami kaotikus zűrzavar keletkezett az emberi lelkekben, valami lelki bizonytalanság, valami erölosi tétovaság, teljes világnézeti ingadozás és bizalmi válság lett úrrá. A szilárd világnézeten alapuló reális optimizmus helyett egyfelől a pesszimizmus, másfelől pedig az illuzionizmus aratja diadalait. Egyik oldalon a legtúlzóbb szkepszissel, hiperkritikával, minden múlt és minden jelen érték iránt való bizalmatlansággal, ebből kifolyólag gyanúsításokkal, rágalmakkal, híresztelésekkel, rémhírekkel, gúnnyal, lekicsinyléssel, becsmérléssel találkozunk. Á másik oldalon valami egészen indokolatlan, megokolatlan, szinte hitszerű bizakodás, valami önhittség, kritikátlanság, a csodavárásnak egy fajtája, a fantasztikumokban való hit látszik érvényesülni. Ez a szörnyű lelki zűrzavar szükségszerűen rányomta bélyegét a mi korunk iskolájára is. Az iskola elvesztette a határozott irányt, elvesztette a tájékozódást, elvesztette a maga hivatástudatát, kiejtett hivatásköréből olyan feladatokat, mint például a nevelést, amelyek a legfontosabb részei hivatáskörének, megingatta a talajt — hogy úgy mondjam — az iskola alatt, holott ennek az egész lelki zűrzavarnak, ennek a világszemléleti ingadozásnak megszüntetése csak egyképpen lehetséges: az iskolákban és az iskolán kívül folyó egész séges és céltudatos nemzetneveléssel. (Ügy van! Ügy van! Éljenzés!) Ezt a folyamatot, a lelkivilág tisztulását kívánják elősegíteni mindazok a reformkísérletek, amelyek az iskolaügy terén jó néhány esztendő óta nemcsak nálunk, ele európaszerte folyamatban voltak. Ezek a kísérletek természetesen bizonyos nyugtalanságot keltettek az iskola életében, mert hiszen a^ politikusok és pedagógusok különböző felfogása szerint különböző irányban kívánták az iskolakérdést megoldani. Ennek következtében sűrű volt a változás tantervekben, tanrendszerben és az iskola nem tudta kellő nyugalommal kifejteni a maga működését. Ezt a nálunk is észlelhető nyugtalanságot megszüntetendő és a lelkek kiegyensúlyozását előkészítendő, folyamodtunk mi is ezekhez a reformtervekhez, hogy az iskolát visszavezessük a maga valódi hivatásához Az iskola hivatása nehéz kérdés, amelyet különféleképpen szoktak megfogni. Ha a lényeget tekintjük, az iskola mint közművelődési intézmény azzal a céllal neveli, képzi az ifjúságot bizonyos életpályákra, hogy ezzel a nemzeti közműveltséget gyarapítsa, ennek színvonalát emelje s a nemzeti művelődés egységet is biztosítsa, az egészséges és egységes magyar keresztény világszemlélet megalapozását biztosítsa. Ez az iskola célja. Eszköze ehhez kettő van: a nevelés és a tanítás. Kettős ez az iskolai funkció azért, mert maga a művelődés, amelynek szogálatában áll, szintén kettős tartalmú. Hibás az a felfogás, amely a müvel6

: désnek csak az értelmi mozzanatait ismeri fel, mert a művelődés érzelmi és értelmi tényezőknek összetétele, vagyis egyenrangú tényezői az erkölcs és a tudás. Ezt fejezi ki az iskolában az az egyenlő hangsúly, amelyet a nevelésre és az oktatásra helyezünk. Gondoskodnunk kell az iskolában a nevelő és oktató tényezők tökéletes egyensúlyáról. A nevelésben magában a klasszikus elvhez képest a szellemi, a valláserkölcsi és állampolgári nevelés mellett súlyt kell helyeznünk a testnevelésre is. A tudás gyarapítása ismét két vonalon történik: értelmi fejlesztéssel és ismeretközléssel. S ha szabad itt különbséget tennünk, az első momentumra nagyobb gondot kell fordítanunk, mert a gyermek gon- ' dolkodásra nevelésével, értelemfejlesztésével többet érünk el, mint a rideg és sivár ismeretközléssel. Az ismeretközlésben — s itt érkezem mostani törvényjavaslataim tulajdonképpen tárgyához — az általános műveltség, a közisme-