Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-60

142 Az országgyűlés felsőházának 60. ülése 1938. évi április hó 7-én, csütörtökön. súlyosabb gondok között legyenek kénytelenek ezt a nevelési munkát elvégezni, hogy megmaradjon a leiküknek az az üdesége és az a lelkesedés, amely ehhez a munkához szükséges és amely — hála Istennek — nagyon sokakban még a legrettenetesebb körülmények között is megvan. Azt hiszem, hazafias és emberi kötelességünk is ezt elismeri és ebben a kérdésben egyénileg is és mint törvényhozóknak is mindent megtennünk. (Helyeslés.) Még egy dologra szeretnék rámutatni. Amint ebbe a mechanisztikus yilágfelfogásba beleéltük magunkat, lassanként a pevelés problémája is valahogyan tantárgyszerűvé vált sokakban. Nevezetesen olyat is láttam, hogy a hazafiságot tantárgyszerűen kezelik. Ez súlyos hiba, mert a tantárgyszerűen kezelt hazafiság nagyon könnyen az ellenkező érzelmek kiváltására vezet. Van azonban még egy-két dolog, ami a nevelést nehezíti a tanárok munkájával kapcsolatban. Ilyen például a tantárgyak egymástól való elszigeteltség! helyzete. A tantárgyak egymással parallel, elszigetelten haladnak és így ismeretkomplexumokat aprópénzre váltva adunk. Ritka az az »érett«, aki a történelmi, a nyelvi, a természettudományi ismeretkomplexumokat az érettségi pillanatában az agyában egy szintézisbe tudja kapcsolni, még akkor is, ha mennyiségileg kevés is maradt meg benne az ismeretekből. Aki tehát az ismereteket minőségileg kapcsolni tudja, az nagyon ritka ember, pedig tulajdonképpen ebben rejlik az »érett« fogalma. Nem az az érett, aki minden tantárgyból tnd valamit, amit tanult, hanem az, aki amit tanult, egy tömegben foglalja össze, szóval r az benne »megért«. Ez volna az »érett« szó értelme. De amikor vizsgákat, amelyeken már nem vagyunk többé szigorúak, szigorlatoknak nevezünk, akkor azt sem merem várni, hogy az érettségit így értelmezzük. (Derültség.) A javaslat a tanítóképzők számát diminuálja. Ebben az esetben — amint a bizottságban is említettem — helyes ez, mert nem lesznek túl sokan egy intézetben. De nagyon kérem,, — ismétlem, nemcsak a miniszter urat, aki tudja, hanem ia parlamentet is, amely örül ennek a restrikciónak — bogy ne méltóztassék ezt átvinni más iskolákra .is, mert a minél kisebb osztályokban rejlik az -ifjú nemzedék nevelésének egész problémája. Ez a kardinális pont. Csinálhatunk tanrendeket, tanterveket, iskolákat, órarendeket a legszebbeket teoretikusan; ha nem kis osztályban fogjuk azt a tanrendet és órarendet érvényesíteni, akkor az esetek nagyobb részében eredmény nem lesz. (Ügy van! Ugy van!) Szeretném, Iha a pénzügyminiszter úr jelen lenne most,, amikor ezeket mondom, mert ezek neki szóinak. De már itt is megmutatkozott az, amire az előttem szólott Kiapi Béla ő méltósága is reflektált, hogy nem elég az evangélikus egyháznak egy férfi tanítóképző; ebben az esetben tehát ez a restrinkeió már nem találkozik mindenütt teljesen az óhajjal. Általánosságban véve talán indokolt volt, de nyilvánvaló, hogy nem lehet ezt áitalánosiítani. Most még összefoglalóan legyen szabad azt mondanom, hogy mint minden törvény, úgy különösen ez is kerettörvény, de minden keretet tartalommal kell kitölteni. Ki töltse ki tartalommal? Először a közoktatásügyi miniszter úr és a minisztérium.,, másodszor a tanár, harmadszor az állam és negyedszer a társadalom. A minisztérium funkciója a tanterv megállapítása, amellyel ezt a keretet ki fogja tölteni. Ebben a tekintetben abból, amit a javaslat ad és amit a sorok között látok remélem hogy ez helyes úton fog .mozogni. Inkább kevés tantárgyat, ne a tantárgyak túlzsúfoltságát, de jól, alaposan tanított tantárgyakat vegyünk a tantervbe' (Az elnöki széket gróf Széchenyi Bertalan foglalja el.) Szükséges továbbá, hogy kis osztályok legyenek, meg legyen az egyéni foglalkozás lehetősége a tanítványokkal elméletben és gyakorlatban. Azután még egy, amit már a bizottságban hangsúlyoztam: szükséges a valláserkölcsi nevelés erősebbé és intenzívebbé tétele, (Helyeslés.) nemcsak a hittanórán, ami erre kevés és isokszor túlelméleti is, talán jellegénél fogva is, mert hiszen »óra«. Nem órában, hanem órán kívül kell ezzel foglalkozni. Itt legyen szabad egy szót szólanom olyan iskolánkívüli és iskola melletti nevelésről is, mint amilyen a cserkészet. Nem azért, mert az vagyok, de mert valami mást szeretnék hangsúlyozni. Itt azt szeretném hangsúlyozni és talán sokan tudják is: én nem cserkészből lettem miniszterelnök, hanem miniszterelnökből lettem cserkész, abból a megítélésből, hogy amit ott láttam szükségesnek, annak részben megvalósítását találtam meg itt. Méltóztassanak tehát a cserkészmivoltomat így, ebben a formában felfogni, hogy arra és annak a nevelési módszernek iskola melletti nagy fontosságára, amelyet esetleg más hasonló szervek is csinálhatnak, szükség van. Szóval ezt az iskolán kívüli, egyrészt közvetlenséggel, másrészt a gyerekek együttessége melletti tanítással való metódust az állami életben gyakorolt funkcióimban tanultam megbecsülni és azért is csatlakoztam hozzá. Ezt itt meg akartam mondani és erre a miniszter úr figyelmét is felhívni. A harmadik tényező, amely ezt a törvényt tartalommal kitöltheti, az állam. Az. állam azzal töltheti ki tartalommal ezt a törvényt is, hogy ha talán ez a törvény különbözően is kvalifikál, mert nyilvánvaló, hogy a szakiskola más kvalifikációt ad, mint a gimnázium, de a különböző szakiskolák, különböző kvalifikációkat adnak. A kormány helyezkedjék végre arra az álláspontra, hogy amikor először nevezünk ki valakit, akkor kinevezhetjük kvalifikációja alapján, de ha továbbmegy, akkor már ne eredeti kvalifikációja alapján menjen tovább, hanem azon az alapon, hogy ott, ahol van es ahová kerülhet, hogyan válik be; ne érvényesüljön tehát a kvalifikáció, az, hogy nekem megvan ez a képesítésem, neked pedig nincs; később az előmenetelben ne ez érvényesüljön. Elvégre embereket nevelünk! Az előbb mondottakkal kapcsolatosan én is, mint nem papi ember, kérem a miniszter urat, hogy az egyházak autonómiáján az oktatásban a legnagyobb mértékben őrködjék és azt istápolja, mert a világ mai íhelyzetében erre olyan nagy szükségünk van, akkora, mint soha eddig nem volt. (Úgy van! Ügy van! Élénk taps-) T. Felsőház! Bocsánat, hogy beszédem enynyire nyúlt. Ezeket akartam elmondani, talán kissé rapszodikusan és részben a törvényjavaslatok keretein kívül is, de minthogy a törvényjavaslatok is kerettörvényjavaslatok, megpróbáltam ezeken a kereteken kívül a társadalom felé inkább, mint a törvényjavaslatok al-