Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-60

Az országgyűlés felsőházának 60. ülése Ahogyan mindenki boldogulását az államtól várja, mindenki a felelősséget felfelé há

: rítja iát, (Úgy van! Ügy van!) úgy mindenki rendelkezést, utasítást, irányítást is felülről vár, nagyban és kicsinyben. (Úgy van! ügy van!) A végeredmény az, hogy a tanár annyi utasítást kap, hogy abban nem ismeri ki magát. Én sok ilyen utasítást láttam és bevallom, hogy sehogy sem ismertem ki magam bennük; talán egy élet munkája kell hozzá, hogy az ember kiismerje magát. Az eredmény az, — nem akarom miár túlhosszúra nyújtani — (Halljuk! Halljuk!) hogy a túlsók utasítás következtében, amelyekkel ma a tanárság és a tanítóság agyon van terhelve, robotemberek tanítanak és ezek robotembereket nevelnek, mert nem is lehet más az eredmény. Ez abból származik, hogy a sok törvényalkotásból lesz a sok rendeletalkotás és a végeredmény az, hogy minden utasításra történik. De még egy okból. Társadalmunkon valahogy erőt vett — és ez az irígykedesnek párhuzamos tulajdonsága — a bizalmatlanság. Amikor az ember a Margitszigetre behajt, miért lyukasztja három ember a jegyéti (Derültség.) Háromban jobban bíznak, mint egyben? Ügy kell nevelni az embereket, hogy egyben is meg lehessen bízni, illetőleg, hogy abban lehessen megbízni, aki bemegy, hogy ne is kelljen ellenőrzés, A bizalmatlanság nyilvánul meg azután az ember társadalmi érzésében, sokszor önkéntelenül, nem is gondolva rá és ez formálódik a törvényekben, rendelkezésekben, intézkedésekben, úgyhogy azt az embert irányítjuk, akiben a legkevésbbé bízunk, de az irányítást megkapja az is, aki a tökéletes bizalomra érdemes és az utasítás azt is akadályozza. És míg a másikat talán nem mindig akadályozza meg a rosszban, ezt a jó gyakorlásában biztosan megnehezíti vagy akadályozza. De nem is érünk el ezzel semmit, mert én hajlandó vagyok bárkivel fogadást kötni, hogy leírok egypár mondatot és elmondatom különböző tanárokkal vagy tanítókkal az iskolában ugyanazt; a hangsúly, a kedv, az arc,, a f

lud dum, amely a tanítvány és a tanár között van, magával fogja hozni, hogy mégis mást fog mondani, ugyanazokkal a szavakkal az utolsó szóig. Lehet ugyanazokkal a szavakkal az egyiket felemelni, a másikban pedig ugyanazokkal a szavakkal lehet esetiéig hazafias érzést, vagy akármilyen szép érzést aláásni. Megpróbáltuk a miniszter úrral együtt és egyetértésiben az osztályfőnöki órák bevezetését. Kísérlet volt. Láttam ilyen osztályfőnöki órát egyszer hármat egymásután ugyanabban az iskolában. Ezeken az osztályfőnöki órákon hazafiságírói, tisztaságról, a könyvek trendbentartásáról, a jó erkölcsről tart előadásokat a tanár. Ez tulajdoniképpen nevelő óra volna, de ennetk a nevelő órának is megszabtuk a menetét és a keretét. Most némelyik tanár eltér tőle, de nehéz. Az első óra olyan volt, hogy azt hittem, elalszom. Udvarias próbáltam lenni és nem aludtam el. A gyermekek mindenfélét csináltak az óra alatt, csak nem figyeltek oda és ebben tökéletesen igazuk is volt, (Derültség.) A másik órát. amelyre bementem, egy idősebb, nagyon méltóságteljes kinézésű úr tartotta, aki olyan osztályfőnölki órát tartott, hogy ha azt leírják, az egy klasszikus osztályfőnöki óra, de közte és a gyermekek közt nem volt semmiféle fluidum és semmiféle lelki közös érzés. Ez falra borsót hányt. Nagyon szép borsókat, de 1938. évi április hó 7-én, csütörtökön. 141 I borsót. (Élénk derültség.) Aztán bementeni a harmadik ilyen órára; ez a tanár egy pedagógusnak és Nagy Endrének a kombinációja volt, (Derültség.) miagával vitte azt az osztályt, kiivallatott ott egy gyermek'et, aki rosszfát tett a tűzire, a nélkül, hogy megnevezte volna, de a gyermek is tudta, a többi is tudta, kiről tvan szó és úgy levonta ebből az esetből a morált, hogy az az osztály azt soha elfelejteni nem fogjiaNyilván láttam tehát, hogy 'utasítással nem tudjuk elérni azt, hogy olyan legyen ez az osztályfőnöki óra, F milyennek akarjuk, mert embere válogatja, trz a ímechanizálás, amely alól nagyon nehéz ivonnia magát a tanárnak és a tanítónak, lvánvalóan súlyosan ránehezedik az isik , de ránehezedik e mellet! a tanárok agyr diese is. A XIX. század a statisztika &zé volt, de sokat vétett a statisztika mind ,ie vonatkozásban, amire nem térek! most k ..íámutatok azonban arra, hogy lassanként, ,* mint a különböző törvényeit és rendelkezési ,c keletkeztek, annyit kívánunk meg a tan xoktól jelentések, óraterv készít és**, mindenfél statisztikák készítése, stb. tekintetében, hr ,y a tanárnak nem marad ideje a gyermel kfeel foglalkozni. En ismerek egyes tanáról! h akik az egyes gyermekekkel foglalkoznak/és ez a nevelésnek egyedüli igazán mély nádja, azért kellene kevés gyermek egy osztályba. Ismerek olyan tanárt, aki nagyon ritk ji ebédel, mert ezt az időt szokta azzal tölteni^ hogy az egyes gyerimekiekkel foglalkozzék és láttam is nála azután olyan fiatalemberek leveleit, akik (már 20—22 evesek voltak, de még mindig vele leveleztek, tanácsokat kértek tőle stb. és ezeket azután az életben is tovább vezette. Ez a mechanikus dolgokkal való agyonterbelés, amely elvonja a tanárt a gyermekekkel való individuális foglalkozástól, borzasztó súlylyal nehezedik az iskolára, mert ez elmecha( nizál és elvonja a tanárt a nevelési funkciótól. Ha tehát nevelünk, én arra kérem a miniszter urat, hogy ennél a javaslatnál is, ahol a társadalomnak imind nagyobb rétegét • vonjuk be a középiskolai oktatásba, tegyen meg mindent ebben a tekintetben, de kérem a Felsőházat és talán legyen szabad még az országgyűlés másik Házát is innen kérnem arra, hogy segítsék a t

kultuszminiszter urat abban, hogy ennek a kérdésnek pénzügyi részét képes legyen kiverekedni, inert lez pénzügyi problemia is. A másik, ami szintén pénzügyi probléma és amit fel kell említenem, az, hogy nemcsak rangemelésre van a tanítónak és a tanárnak szüksége, hanem fizetésre is. Nincsenek nálam statisztikák ebben a pillanatban, mert nem szándékoztam éppen erről beszélni, de ha összehasonlítjuk példának okáért a közigazgatásban vagy a bíróságnál való előmenetelt a tanárok előmenetelével, akkor hihetetlen eredményre jutunk. Azt látjuk ugyanis, hogy nyolcévi tanárság után a tanár fele olyan jól semi áll, mint a bíró vagy esetleg a közigazgatásban működő tisztviselő. Nagyon hosszú ideig helyettes tanárokként működnek és azt hiszem, hogy a tanítók helyzete sem jobb a tanárokénál, bár azok helyzetét kevésbbé ismerem. Nagyon nyomatékosan kérem, nemcsak a, miniszter urat, — ő tudja ezt nagyon jól és őt talán felesleges erre kérni — hanem a társadalmat is, hogy szívlelje meg ezt és tegye lehetővé azok számára, akik mégis legdrágább kincsét, a gyermekét nevelik, hogy ne a leg27*