Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-60

140 Az országgyűlés felsőházának 60. ülése 1938. évi április hó 7-én, csütörtökön. hiszem, a miniszter úr is igen jól tudja, de nehéz küzdelmet kell vívnia és ezt elismerem. Nehéz küzdelmet kell vívnia még egy negyedik hiba ellen is és ez az a hamis szociális felfogásunk, amellyel elnézéssel vagyunk akkor, ha azt látjuk, azt gondoljuk, hogy anyagi rászorultsággal állunk szemben, vagy pedig azt mondja az illető: nekem ezt a vizsgát le kell tennem valamiképpen, mert különben nem kapom meg ezt, vagy azt az állást. Én, amikor ilyen esetben behunyom a szememet, — és ami ' e tekintetben az egyetemre áll, ugyanaz áll minden iskolára — mindenkor lelkiismereti furdal ásókat érzek, sokszor napokig, az országgal és a közérdekkel szemben. A fontos, hogy az arra valókat minden akadályon át kell segíteni. Át kell segíteni az akadályokon — ez nem közoktatásügyi, hanem pénzügyi kérdés — stipendiumokkal, minden néven nevezendő pénzügyi segítséggel azokat, akik szegények, de arra valóik. És ez az a pont, ahol bizony nagyon sokszor hibázunk ós hibákat tetézünk. Olyan felfogást is olvastam a javaslatnak a másik Házban lefolyt vitájából, hogy a tehetségtelen gyermek is járhasson tovább iskolába, hogy ne »lógjon«. Ez helyes felfogás, ez nagyoín jóhatású, de ne járjon ugyanabba az iskolába és ugyanazokba az osztályokba, mint a tehetséges, mert akkor a tanárnak folyton a tehetségtelennel kell foglalkoznia, e miatt nem tud foglalkozni a tehetségessel és ez válik az, iskola kárára. Majd mindjárt rátérek, ez, tulajdoniképpen az egész oktatásügyi probléma kardinális tétele. Visszatérek a törvényjavaslatokra. Ezek a törvényjavaslatok, különösen a gazdasági középiskoláról szóló javaslat, kerettörvényjavaslatok. Ez helyes, de természetesen ez a körülmény valamivel nehezebbé teszi a törvényjavaslatok megítélését. Nem ismerjük a tantervet, nem tudjuk, hogy meg van-e már véglegesen állapítva s ennek ismerete nélkül az egész kérdésnek mélyére hatolni természetesen nagyon nehéz. .Azt azonban, hogy a tantárgyakat a javaslat nem sorolja fel, amit a képviselőházban némely urak kifogás tárgyává is tettek, én mele,gen üdvözlöm. Végigmentem, mint a Közoktatásügyi Tanács elnöke egy ilyen procedúrán, amikor a középiskolai törvényjavaslattal állottunk szemben, amelyben a tantárgyak fel voltak sorolva és a parlamenti tárgyalás alatt új tantárgyakat és új tantárgyrészeket szorítottak bele a javaslat keretébe, a parlamenti tárgyalás természeténél fogva sokszor elég incidentálisan. Kínokat álltunk ki, amikor a felett kellett döntenünk, hogyan tudjuk ezt a sok kötelező tantárgyat úgy juttatni érvényhez, hogy a gyereket ne öljük meg, vagy hogyan tudjuk a gyereket úgy megmenteni, hogy az összes tantárgyakra ne maradjon olyan kevés idő, hogy azok tanítása komikummá változzék. Ez nehéz probléma és olyan probléma, amely szubtilis alkalmazkodást kíván s helyesebb, ha ennek megoldása nem törvényhozásilag, hanem a pedagógus útján történik. Azért a javaslatnak mérsékletét ebben a tekintetben nagyon melegen üdvözlöm. Miit tanítsunk? Ez a kérdés vetődik fel ennél az iskolánál, amelynek tanítási terve^ nem fekszik előttünk, de felvetődik mindéin más iskolánál is. A »mit tanítsunk« kérdése mellett egy (másik kérdés: a társadalomnak folytonos kritikája a túlterheléssel szemben. A túlterhelés nem lalbból •származik, hogy sok a tantárgy lés nem abból származik, hogy sok anyag van ezekben a tantárgyakban. A lényeg sem ennél, sem más iskolánál .sohasem az, hogy mit tanítunk, hanem az, hogy hogyan tanítunk. Bátran el lehetne hagyni akármelyik iskola tanítási tervéből egy-két tantárgyat^ a nélkül, hogy az iskolának nagy ob baja történnék, ha az ember a többit intenzíven tanítaná. Itt nem is gondolok speciális tantárgyakra, hanem eléggé szabad választást engednék, egynéhány olyan kardinális tantárgy kivételével, mlint amilyen a magyar nyelv, amelyet,, sajnos, még mindig túlkevéssé tudunk. A túlterhelés nem ott van, hogy sok anyagot tanítanak. Ha összehasonlítom külföldi tankönyvekkel a magunkéit, azt látom., hogy mi kevesebbet tanítunk nagyon sok tekintetben és sok tantárgyban, mint amennyit külföldön tanítanak. Most azonban rá akarok mutatni arra, ,amit már azelőtt is tapasztaltam, de amit mint a közoktatási tanács elnöke, közelebbről éreztem, hogy az osztályok nagyságában van ,a túlterhelés. A túlterhelés problémájának oka az, hogy a középlskalakban egy osztályban 50, 60, sőt több mint 70 és két évvel ezelőtt az egyik iskolában 83 tanuló is volt. Ez a túlterhelésnek az oka és ezt egészen egyszerűen megmagyarázhatoim, mert az egyes gyermekekkel a tanárnak nincs ideje kellően foglalkozni, ennek következtében egyik gyermeknek sem tud annyit adni, mint amennyi annak kellene. Mégis, 'hogy valahogyan a gyöngéket is magával cipelje, azokra fordítja munkájának jelentékeny részét és akkor a jó még kevesebbet kap a tanárnak a magyarázatából, lelkiéből, odaadásából, mint a rossz. Ennek következtében a jó tanuló is nehezebben tanul, sokkal inkább saját magára,, a maga munkájára van bízva és nyilván ő is sokkal jobban van túlterhelve, mintha a tanárral való közvetlenebb kapcsolat folytán intenzívebb tanításban volna része, nagyobb közvetlenségben, kisebb osztályban. Állításomnak igazolása egy csomó kisebb osztály itt nálunk is, de igazolásai a kisebb osztályok külföldön. Láttam ilyen kisebb osztályokat magam is eleget. Ezt a meggyőződést alakította ki bennem mindaz, az idő, amit ilyen kérdésekkel való foglalkozásra szentelhettem; ezt a meggyőződést érlelte ki bennem és ezt itt leszögezni szükségesnek tartottam, hogy a mélyen t. Felsőház, de a társadalom, a közvélemény is; lássa ezt. Lássa azért is, mert ez nyilván pénzügyi kérdés és egyrészt több osztály, több tanító f és tanár szükséges ennek megoldásához, másrészt több szigorúság, amely a jókat viszi tovább és a kevésbbé jókat nem. A jelen javaslatban is, de általában is beszélünk nevelőiskoláról és nevelésről. Eltekintve^ attól, amit most mondottam a túlterhelésre és a nagy osztályokra, amelyek a nevelésnek lehető legnagyobb akadályai, a nevelésnek még más nagy akadálya is van, minden igyekezetünk mellett is. A túlzsúfoltság mellett a nevelés akadálya az egész európai életrendszernek, benne az oktatási rendszernek, általában Európában, de speciálisan nálunk, akik egy kicsit talán, Isten tudja, miért, formalisztikus nemzetté lettünk tormákhoz ragaszkodókká, a nálunk valahogy inkább érvényesülő mechanizálódás. Lassanként mindent előírunk. Mi törvényalkotó nemzet vagyunk, bár a tradíció egy íratlan alkotmány tradíciója, a modern korban egy törvényfaragó, törvényt szaporító nemzetté lettünk és ennek nyomában rendeletet és utasítást szaporító nemzetté is.