Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-60

Az országgyűlés felsőházának 60. ülése zott, jellemes honpolgárokat nevelő iskolákat szeretek látni. Minél jobban differenciálódik a szakiskola, minél jobban kifejlődik benne az iskola egyéni szelleme és minél jobban megmarad az a kü­lönben rendkívül üdvös kapcsolat az iskolába^ járó, az iskolát végzett és az iskola tanárai között, annál inkább fognak a különböző isko­lák embert és embert egymással szembeállí tani és nem embereket egymáshoz közelhozni. Ezért nem vagyok barátja a praktikus okta­tásnak, mint amely a jellemnevelő és elméleti oktatást háttérbe szorítja. Nehéz egy minisz­ternek és könnyebb a hozzászólónak. Ezt én könnyebben mondhatom meg és elismerem, hogy a (miniszter úr, akiről sok együttes mun­kánk és eszmecserénk következtében az a meg­győződésem, hogy nagyon sokban, majdnem mindenben egyformán gondolkodunk, ezekkel a nehézségekkel nagyon kellett hogy küszköd­jön. Nagyon nehéz ma felelős állásban lenni, amikor a társadalom éretlensége sok tekintet­ben ilyen irányban követel, amikor sokan, ak­kor, amikor ilyen problémákról szó van, hiva­tott és hívatlan tanácsadók, ezzel vagy azzal a részlettel egészítik ki a pedagógus munkáját és azután ilyen irányba terelik. Gyakorlatias, az ma valahogy egy hűvös jelszó és az emberek azt gondolják, hogy ha valaki eg*y ilyen iskolát elvégez, már tudja,« hogy az életben nuit kell csinálni, pedig nem tudja, mert amit a praktikus iskola tanít, az csak éppolyan gyakorlat lehet, mint a testgya­korlat arra, ihogy testemet edzeni, de ha test­gyakorlásból boxolok, ez még nem jelenti azt, hogy ezzel fogok kint az életben foglalkozni. Az iskola is arra való, hogy gyakorolja az embereket elméletileg és bizonyos gyakorlati munkákon is, ha azonkívül az illető kiegyensú­lyozott ember, akkor más gyakorlati munkát és feladatot is, amelyekkel az élettel szemben meg fog tudni állni. De a feladatok, amelyek­kel az ember az életben találkozik, legritkáb­ban olyanok, hogy azokat valamely iskola meg­taníthatja. Nagyon sok mindenféle foglalkozás­ban voltam, nagyon sok mindenféle problémá­val álltaim szemben az életemben, nem hiszem, hogy ezek 'közül tíz százalék: lett volna olyan, amelyet előre meg lehetett volna tanulni. Ugyanígy van ez a foglakozásban is, kivéve, ha csak segédmunkásokat akarunk nevelni es nem honpolgárokat. Ez ia gyakorlatiasság nem mindenre áll; ma az egyetemet is odajuttattuk hogy az gya­korlati iskola., Most nemrégiben történt, hogy a Közigazdasági Egyetem egy csomó hallgatója és volt hallgatója kérést adott he, hogy a tan­tárgyakat úgy tanítsák, hogy a teljes prak­tikusságra rávezessék a íbaillgatót, hogy ha az életbe kikerül, részleteiben tudja, hogy miit kell csinálnia. Meg voltam borzadva a tudat­lanságnak attól a mértékétől, amely ilyen kö­vetelést állíthat fel. Az indokolás azt mondja: a praktikus élet sorsdöntő kérdései iránti ér­deklődés szükséges. Nem ez (hiányzik. Az a baj, hogy íúlsokan érdeklődnek a sorsdöntő kérdé­siek iránt és a hírlapok erősebb nyelvezete foly­tán mindenféle kérdést sorsdöntő kérdésnek tekintenek. Az, ami hiányzik, azt magyar nyel­ven egyszerűen vállalkozási kedvnek hívják. Nem megyünk azokra a pályákra, amelyekhez válalkozási kedv kell, hanem azokra, ahol nyugdíjat lehet kapni. (Ügy van! Ügy van!) Visszatérek ahhoz, hogy az elméleti iskola értékét hangsúlyozzam. Ez talán egy kis kité­FELSŐHÁZI NAPLÓ. III. 1988. évi április hó 7-én, csütörtökön. 139 rés. De méltóztassanak megengedni, hogy ezt megtegyem, (Halljuk! Halljuk!) mert nem tu­dom elégszer hangsúlyozni innen a társadalom felé. A Műegyetem technikai karának profesz­szorai is mindenkor jobban szerették és jobban szeretik a gimnáziumot végzetteket, mint a praktikus reáliskolát vagy más praktikus isko­lákat végzetteket, szóval az úgynevezett szak­képzettségű végzetteket, mert a gimnáziumot végzetteknek általános látókörük és általános műveltségük van, amelyre támaszkodva, az em­ber mindent könnyebben megtanít, mint hogyha a növendéknek csak egyoldalú tárgyi tudása van. (Ügy vom,! Ügy van!) Akik ezt azelőtt nem tudták, ha elolvasták tegnapelőtt az ujságpk közlését vagy akik (sze­mélyesen meghallgatták Livingstone professzor előadását, aki itt járt, azok hallhatták azt, hogy az angol egyetemeken a gyakorlati közigazga­tásnak, sőt résziben a kereskedelemnek munká­sait, vezető egyéniségeit, a klasszikusoknak. éspedig részben az ókori, részben az újkori filozófus-klasszikusoknak az ismeretére neve­lük, ezek tehát még csak nem is jogot r végez­nek, hanem a klasszikusokat tanulják és ezzel alkalmasakká lesznek a közigazgatás és a ke­reskedelmi élet vezetésére, azért, mert — amint Livingstone professzor is mondotta — az élet nagy problémáival a világ legeslegjóbbnak is­mert könyveiből ismerkednek meg és ezzel szel­lemi és erkölcsi fegyelmet tanulnak, amely az­után képesíti az embert arra, (hogy ha az élet­ben problémák elé kerül, azokkal férfiasan szembeszálljon és megállja a helyét- Ezért van az, hogy az egyetemek jobbnak tártjaik ezt a képzést; illetőleg azokat, akik ezen a képzésen átestek, a további képzésre és a vezetésre al­kalmasabbnak tartják. Az indokolás azt mondja, hogy ia középkor­ban megszületett egyetem mind a mai napig a gimnázium művelődési anyagára és ^rendsze­rére építette fel tudományos munkásságát. Le­gyen szabad ezt a mondatot korrigálnom, egy­részt abban, hogy az egyetemnek nem a közép­korban való megszületése miatt, hanem azért van ez így, mert ezt a lelki fegyelmet keresi, — és ezt a lelki fegyelmet a mai időben talán még jobban kell keresni, mint ahogy máskor keres­ték — imásrészt pedig nem a maga tudományos munkáját építette fel erre» de nagyobb lat­kor ű 'emberek képzését. (Az elnöki széket Beöthy László foglalja el.) T. Felsőház! A múltkor a bizottságban er­ről beszéltem és akkor az egyik utánam felszó­lalt barátom egy megjegyzést tett, amely talán arra célzott, mintha én (mindezt a tudóskép­zésre értettem volna Korántsem- Ha például én, aki sokmindenféle közigazgatási funkció­ban voltam, valakit vizsgáztatok, mindig in­kább ebben a szellemben vizsgáztatom és rend­szerint itt találkozom nagyobb nehézségekkel, nem pedig a tudományos ismeretek megvizsgá­lásánál. Az indokolás azt mondja, hogy a gaz­dasági középiskola lélekalakító műhelyéből szintén gondolkodó, eszmélkedő, a szépet, jót, igazat szerető embereik kerüljenek ki. Ez he­lyes, örülök ennek a mondatnak, mert tényleg lélekalakító műhelynek és lélek formálónak kell lennie ennek az .iskolának is, éppúgy, mint a gimnáziumnak. Mindezeket, amiket itt elmondottam, azt 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom