Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-60

128 Az országgyűlés felsőházának '60. ülése 1938. évi április hó 7-én, csütörtökön. következtében a műszaki tanács felállítását a magam részéről a legszerencsésebb megoldásnak találom. Szó volt arról is, — különösen mérnöki körökben, de azt hiszem, szélesebb körökben is — hogy szakbíróságok állíttassanak fel. Ezek bizonyos analógiát jelentenének a választott bíróságoklkai, amely utóbbiakkal szemben az egyedüli kifogás csak az, hogy nagyon költségesek, mert különben gyorsan működnek. A szakbírósággal szemben ez a kifogás meggyőződésem szerint talán nem jelentkezhetett volna annyira, mint a választott bíróságokkal szemben, mert a mérnök a gyors munkához van hozzászokva, gyorsabban látja át az egész kérdés lényegét, mint egy tetszőlegesen összeállított választott bíróság és én azt hiszem, hogy ha azt a műszaki tanácsot fel is állítják, ez nem fogja útját állni annak, hogy idővel, amikor majd a helyzetet már arra érettnek fogja találni az igazságügyminiszter úr, a szakbíróságoik felállítására is áttérhessen majd. Szó volt egy másik expediensről is, a mérnökülnökökről. Méltóztatnak tudni, hogy akár egyesbíró tárgyal, akár pedig hármas tanács elé tartozik az a peres ügy, a műszaki kérdésekkel kapcsolatban a peres felek kérdéseket intéznek a szakértőkhöz. Aki ilyen szakértői munkában résztvett, az nagyon jól tudja, hogy ezek a kérdések nagyon sokszor nem tisztázzák az ügyet, hanem vannak olyan kérdések is, amelyek azt elhomályosítják, vagy más irányba terelik, márpedig ezekre a kérdésekre a szakértőnek felelnie kell. Ez is egy momentum, amely az igazságszolgáltatás terhére azt megnehezíti. Ennek eliminálása céljából mi mérnökök arra gondoltunk, hogy nem volna-e jó egy mérnökülnököt ültetni oda a bíró melléj ha nincs iw

r szavazati joga, de tanácsokkal szolgálhat a bírónak, kiváltkép a kérdéseik feltevésénél, azoknak megrostálásánál, mert a mérnökülnök már az első pillanatban látná azt, hogy annak a kérdésnek van-e köze a vitás ügyhöz, avagy nincs. ,Ez lényegesen csökkentené a szakértői működés terjedelmét és lényegesen olcsóbbá tenné magát a peres eljárást. Az a mérnökülnök lehetne egy megesketett, meghiteltetett mérnökember, aki már bizonyos nagy^ tapasztalatokkal és nagy elméleti tudással bírván, az ügyet a maga részéről lényegesen előbbre mozdítaná. Bizonyos fokig, bármennyire nehezemre is esik szóvátenni, mégis meg kell említenem egy miásik kérdést is, amely ezzel kapcsolatos^ és ez a szakértői működés díjazásának kérdése. Ez a kérdés a szakértők körében nem mutat megnyugtató megoldásokat, mert a szakértői díjat a jogászbíró szokta megállapítani, — ehhez joga van, sőt ez az ő kötelessége — már pedig e tekintetben a bírónak mégsem lehet az a tapasztalata, amelynek alapján pontosan meg tudná állapítani, hogy egy ilyen szakértői munka milyen terjedelmű és milyen ellenszolgáltatást igényel. Nem az egyszerű esetekre, nem a kurrens esetekre gondolok, amelyek sűrűbben adódnak elő, de vannak bizonyos komplikáltabb, súlyosabb kérdések, nehezebben megítélhető esetek, amikor a bíró tényleg a legnagyobb zavarban van, hogy a szakértői díjakat milyen alapon állapítsa meg. Nagyon kérném, hogy az ilyenféle esetekben is a műszaki tanács vétessék igénybe, amely mérnökökből állván, a legjobban meg fogja tudni ítélni annak a munkának a terjedelmét. Van aztán még egy másik ezzel kapcsolatos kérdés és ez a szegényjogon való pereskedéssel kapcsolatban a szakértői munka díjazása. Aki szegényjogon perel, az költségmentesen perel és ezzel kapcsolatban a szakértői munka — bármekkorra, bármilyen nagy legyen is — ellenszolgáltatásra nem számíthat. Ezt nem tartom a mai időkben alkalmazhatónak, vagy helyesnek, mert nézetem szerint a munka bármilyen úton, bárhol, biárki által végeztetik, megfelelő díjazásban kell, hogy részesedjen. Jól tudom, hogy a szegényjogú fél ezt nem tudja viselni, ha ellenben a szakértői díjaknak egy bizonyos százaléka, mondjuk 2 vagy 3% -a állandóan levonásba hozatnék a kiutalt szakértői díjból, ezeknek az összegéből lehetne egy alapot teremteni, amely alapból a szegényjogon folyó perben működő szakértők is megfelelő, vagy bizonyosfokú díjazásban részesülhetnének. Ezt mindenesetre az igazságügyminiszter úr ő excellenciájának szíves figyelmébe ajánlom. Mélyen t. Felsőház! A bírói karral szemben a lehető legnagyobb elismeréssel és tisztelettel viseltetem. Bírói karunk kitűnő mivoltában oly elsőrendű, hogy annak működéséhez kétség nem férhet. Annál inkább megemlítendőnek tartom azonban, hogy jelenleg — amenynyire én látom a helyzetet, aki sokat megfordultam a bíróságokon — a bírák túl vannak terhelve. Közel naponta 7—8 órás tárgyalásaikon kívül egy-egy bíró alá egyszerre 70—80—90 peres ügy tartozik, amit emberileg jóformán alig lehet áttekinteni és aminek áttekintésére, áttanulmányozására, tárgyalásra való előkészítésére az, a bíró nemcsak szabadidejét, hanem sokszor éjjeleit is kénytelen felhasználni. Ezt nemcsak humanisztikus szempontból, hanem az igazságszolgáltatás szempontjából sem tartom egészen helyesnek, mert ha az a bíró jogilag tökéletesen képzett is, nyugodt idegzettel kell bírnia, mindenesetre jó, ha széleslátókörű, a korral együtt halad, műveltségi fokát állandóan szélesbíti és az élettel bizonyos szoros kapcsolatba is kerül, mert az életet a bírónak feltétlenül ismernie kell. Amikor látom, hogy egy bíró beletemetkezik a maga peres aktáiba, feláldozza az éjjeleit is, akkor mindjg nemcsak humanisztikus érzés vesz rajtam erőt, hanem ezen túlmenően én ezt az ügynek terhére is írom. A magam részéről, azt hiszem, hogy a bírák olyan helyzetbe lennének hozandók, hogy bizonyos fokig tehermentesíttessenek, hogy mindenféle téren gyarapíthassák a tudásukat és jogos kulturális igényeiket is kielégíthessék. Nézetem szerint — amennyire én informálva vagyok és amennyire én ismereim az ügyeket — lehetne bizonyos egyszerűsítésekkel élni, amelyek ezen a helyzeten lényeges javítást eredményeznének. Ilyen például — ahogyan én látom — az, (hogy az ítéletek indokolása alsóbbfokon borzasztóan hosszadalmas és laikus által, aki nem bír jogi képzettséggel, nagyon sokszor nem is érthető. Ezzel szemben látjuk -azt, hogy a magas Kúria ítéletei és azok indokolásai rövidek, exaktak, precízeik, meggyőzőek. Tudom azt, hogy bizonyos ténymegállapításokat az alsólbbfokú híróság kénytelen indokolásában részletesen felhozni, a Kúria ellenben indokolásaiban eziekre nem 'terjeszkedik ki, mégis úgy látom, hogy ezek az indokolások némelykor túl hosszadal masak, ami természetesen nagy szellemi munka igénybevételét jelenti lés ennekfolytán, azt hiszem, ezen lehetne bizonyos módon segíteni, Csak sejtem, hogy ezeíknek as