Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.
Ülésnapok - 1935-58
116 Az országgyűlés felsőházának 58. ülés( csenek szociális rendelkezéseik és intézmények, de a kormány ennek szükségét látja, akikor ezeket inaugurálja és bevezeti, ahol pedig már vannak szociális intézmények, azokat alátámasztja és segíti. Ezt akarja tenni ez a (törvényjavaslat az Országos Ügyvédi Gyámés Nyugdíjintézettel, mint egy már élő és működő szociális alkotással szemben isA magyar ügyvédség már 30 évvel azelőtt, amikor a szociális eszmék és gondolatok még nem képeztek röpke szókat, s amikor nem érezte még annyira át mindenki a szociálpolitika szükségszerűségét, mint ma, belátta azt, hogy intézményesen kell gondoskodni arról, hogy az elhunyt ügyvédek özvegyei és árvái és a munkaközben megrokkant ügyvédek ne karitatív módon, ne közkönyörület igénybevételével, hanem intézményesen részesüljenek bizonyos ellátási összegben, s azért alakította meg saját erejéből az ügyvédi kar az 1908 ;XL. tc.-en alapuló Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetet. Az állam ehhez egy krajcárral sem járult hozzá. Az állam csak annyit tett, — és ezt hálás köszönettel vettük akkor — hogy lehetővé tette a kötelező tagságolt, vagyis, hogy minden ügyvéd hivatalból tagja egyúttal a nyugdíjintézetnek. Az 1908 :XL- te. a címében sokkal többet mond, mint amennyit tartalmilag nyújt, mert beszél ügyvédi nyugdíjintézetről, márpedig az 1908. évi XL. tc.-ben csak özvegyi ellátásról, árvaellátásról és ügyvédi rokkantsági ellátásról van intézkedés, ügyvédi nyugdíjról nincs szó. Minthogy az 1908 :XL. te. alapján létesített gyáttnintézet — merít ezt lényegileg másképpen nem lehet nevezni — nagyon szépen prosperált, felmerült úgy az ügyvédi karban, mint a közönség körében is az az óhaj, hogy ki kell építeni ezt az 1908 :XL. tc-fcel megalkotott gyámintézetet egy országos ügyvédi nyugdíjintézetté. Ez 'megtörtént 1914-ben az LIL törvénycikkben. Az akkori kormány elnökének: gróf Tisza Istvánnak, igazságügyminiszterének: Balogh Jenőnek és pénzügyminiszterének: Teleszky Jánosnak megértése folytán nagyon helyesen mérlegelte azt a nagy jogpolitikai és ügyvédpolitikai eszmét, amit jelent egy ügyvédi nyugdíjintézet létesítése és* ezért évi 500.000 aranykorona államsegélyt állapított meg a nyugdíjintézetnek az aggkori, öregkori ellátás oéljaliniak kielégítésére. Tízévi karenciális idő volt meghatározva, tehát 1924-ben kellett volna az ügyvédi nyugdíjintézetnek életbelépnie. Addig azonban sok minden történt. Jött a háború és jöttek a háború utáni gazdasági és pénzügyi mizériák, az in fláció, a defláció. Ennek következménye elsősorban az volt. hogy az Intézet több mint 13.000-000 aranykorona addig összegyűjtött tőkét elvesztett, mert ez a tőke, állami címletekben, hadik ölesönökben, fixkamatozású papírokban volt elhelyezve, amint azt akkor a törvény és az alapszabály előírta. De jött egy másik csapás is erre az intézetre, tudniillik az állam kijelentette, hogy nem képes az évi 500.000 aranykoronát fizetni és eleinte rendeletileg, később pedig az 1928. évi XI. te. 2. §-ával úgy intézkedett, hogy az állam az agigkori ellátás céljaira továbbra is államsegélyt folyósít, de ennek öszszegét évről évre a büdget-törvényben fogja csak megállapítani. Megkezdődött ez a hozzájárulás 20.000, azaz húszezer pengővel. Ma ott tartunk, hogy az állami hozzájárulás 220.000 1938. évi február hó 10-én, csütörtökön. pengőt tesz ki. Ezt a 220.000 pengőt azonban nem lehet az ügyvédek aggkori ellátása céljaira fordítani, mert ehhez nem elég és ha mégis erre a célra gyümölcsöztetnék és tartalékolnák, akkor az özvegyeket és az árvákat nem lehetne segíteni. Ennek következtében az igazságügyminiszter úr a hivatkozott 1928. évi XI. te. adta jogánál fogva átmenetileg felfüggesztette az ügyvédi nyugdíjintézményt és úgy intézkedett, hogy az államsegély az özvegyek és árvák kielégítésére fordíttassák. Nagyon helyes, hogy így cselekedett, hiszen az ügyvédi kar volt az első, amely ilyirányú intézkedést proponált. Az intézet a háború után az infláció következtében teljesen tönkrement, tehát reorganizálni kellett. Az intézet reorganizálódott az ügyvédség önerejéből, anélkül, hogy az állam egy krajcárral is hozzájárult volna a reorganizációhoz, reorganizálódott úgy, hogy önmegadóztatás folytán pótilletékeket vetettünk ki önmagunkra és így tettük lehetővé a fokozatos fizetést a matematikai táblázatok alapján. Eeorganizálódott továbbra úgy, hogy per fictionem minden ügyvéd 16 évvel idősebbnek mondatott ki azért, hogy az ellátási összeg kevesebb legyen a matematikai táblázat alapján és mindettől eltekintve az intézet meghozta még azt a nagy áldozatot is, hogy nem feledkezett meg azokról az özvegyekről és árvákról, akiknek részére befizetett tartalékok teljesen megsemmisültek. Nem mondotta az intézet azt, hogy itt van a négy fillér, több, fe-< dezet hiánya miatt nem jár, pedig mondhatta, volna, mert errevonatkozólag nincsen valorizáció, de az ügyvédi kar humánus érzése» nobilis felfogása és férfijelleme ezt nem engedte és ezért ezeknek az özvegyeknek és árváknak részére átmeneti segély címén éppoly Összegeket folyósított és folyósít az intézet, mintha ex jure lett volna joguk követelni ezeket az ellátási összegeket. A reorganizáció azonban nem sikerült volna, ha nem gondoskodunk új pénzforrásokról. Gondoskodtunk ilyenekről, de ezek mind olyan jellegűek és természetűek voltak, hogy az ügyvédség önömagát adóztatta meg ezáltal. Itt van az 1050/1932. M. E. számú rendelet, amely azt mondja, hogy ha az ügyvéd közmegbízást kap, — csődtömeggondnokságot, vagy egyéb gondnokságot, kényszeregyességben var gyonkezelőseget, — az érdemben hozott díjának 10%'-át köteles a Nyugdíjintézetnek beszolgáltatni. ' Egy ilyen forrás volt az 1930:XXXIV. t.-e. 142. §-a, amelyről most^ van szó. Nyolc év előtt hozatott meg ez a törvény, amiely kimondta azt, hogy minden ügyvédi meghatalmazásra kell ragasztani még egy pótbélyeget is, az ügyvédi jóléti intézmény támogatására. Nyolc évig nem lehetett végrehajtani^ ezt a rendelkezést, mert a pénzügymlnisztériumak vagy elvi szempontból voltak aggályai a lerovás ellenőrzése és a behajtás .szempontjából vagy pedig a proponált intézkedéseket nem tartotta gyakorlatilag kivihetőknek. Most végre sikerült 'megoldani ezt a kérdést. Ez az előttünk fekvő törvényjavaslat oldja meg ezt a kérdést és mondhatom: in venciózusan oldja meg, mert amikor a mieghatalmazási bélyeg elmulasztásának elkerülése végett elrendeli a nyomtatott meghatalmazást, egyúttal biztosítja, hogy a pótbélyeg, amely a meghatalmazási összegnek 20%-át teszi ki,