Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-56

Az országház felsőházénak 56. ülése 1937. évi december hő 16-án, csütörtökön. 93 a választójogi törvény között s éppen így a végrehajtás szempontjából i&em kellene szerintem akár iktözvetve, akár közvetlenül junktimor kaJt felállítani. Vagy .szükséges a felsőház egyenjogúsítása oly mértékben és mérvben, amint azt ©a a törvényjavaslat teszi, vagy nem szükséges

; En azt mondom, hogy nagyon szükséges kiváltképpen a mai viszonyok között; és ha keresztülmegy ez a törvényjavaslat az alkotmányos retortákon, éppen úgy életbe kellene azt léptetni, mint bármely más törvényt. En azonban mégis elfogadom a tör vény javaslatot és ennek 6. §-át is, mert részint a bizottsági ülésben, de itt a plénumban iis helyesen utaltak a szónokofc arra, hogy a felsőház erkölcsi mivoltában mindig lesz annyi erő és annyi hatalom, hogy ha azt látná, hogy a választójog nem felel meg a nemzet egyetemes érdekének, iáikkor azt súlyával meg fogja tudni változtatni, illetőleg annak törvénybeiktatásált meg tudja aíkadályozirai. De leigyáltalábiain nem értem, miért félnék attól, hogy ha ez a törvény életbelépne, akkor a felsőház a választójogi törvény tekintetében a képviselőházzal ellentétes álláspontot foglalna, el? Ennek a Háznak a múltja nem indcfeolja ezt a felfogást. Ellenkezőleg, last látjuk, hogy a felsőház működéséneik egész ideje alatt soha nem helyezkedett szembe az igazi népakarattal és a demokratikus irányzattal, pedig lett volna, erre alkalma, például a hitbizományi törvény, vagy a telepítési törvény tárgyalásánál, de nem tette ezt s tudom, hogyha jövőben sem fogja tenni, ha meg lesz győződve arról, hogy a nemizet érdeke azt kívánja, amit a képviselőház kíván. Nem szeretném, ha a bizalniiatlanság masrva lenne elhintve a két Ház között, mert a két Házai ak nem egymással szemben, ihanem karöltve és harmonikusan kell működnie, a nagy nemzeti gondolatok kitermelése, a magyar alkotmány megvédése és a helyes, jó, a népet boldogító törvények alkotása tekintetében. Ennek a harmonikus együttműködésnek azonban az az előfeltétele, hogy mindkét Ház meg legyen győződve bizonyos közös elvek szükségszerűségéről. Egy ilyen íkötzös elv az, hogy a történelmi jogokat konzerválni kell, egy másik pedig az, hogy a haladó irányzatnak nem szabad ellentállni és igenis meg kell hozni a változott gazdasági és szociális élet kívánalmainak megfelelő törvényeket. Annyival is inkább szükséges, hogy a két Ház harmonikusan, eaymás mellett, egymással egyetértésben működjék és ne egymással szemben, mert az ilyen küzdelemben azt a Házat, amely gyengébbnek fog mutatkozni, előbb vagy utóbb el fogják seperni. Abból a nézetből indulok ki, hogy ma feltétlenül szükségünk van jogkiterjesztésre és egy erős, nagy politikai súllyal bíró felsőház létesítésére és működésére, mert azt tapasztaljuk, hogy az alkotmányok Európaszerte kártyavárak módjára rombadőlnek. Szélsőséges irányzatokat tapasztalunk, az országban is, jobboldali és baloldali szélsőséges irányzatokat, amelyek az ősi alkotmány ellen, jogrendünk ellen, közjogaink ellen, legszentebb ereklyéink ellen irányulnak. Ezekkel szemben határozottan állást kell foglalnunk és vissza kell utasítanunk minden olyan törekvést, amelyek lehetővé tehetnék* ezeknek az irányzatoknak a kifejlődését vagy erősbítését. A törvényjavaslatban nem látom azt, hogy a képviselőház bizonyos jogoktól lett volna megfosztva, de nem látom azt sem, hogy a felsőház olyan diktatórikus hatalmat kapott volna, amilyennel évszázados alkotmányunk értelmében nem bírt és minthogy ez a törvényjavaslat kellő helyes mértékkel, igazságossággal és méltányossággal egyezteti Össze ezeket a hatalmi köröket, én a kormány iránti bizalom által is vezéreltetve, a törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben elfogadom. (Élénk éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik Finkey Ferenc felsőházi tag úr ő nagyméltósága. Finkey Ferenc: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Hogy tizenhárom felszólaló után tizennegyediknek én is kérek igazán csak pár percre türelmet az igen t. Felsőháztól, (Halljuk! Halljuk!) erre az bátorít fel, hogy éppen a jelen pillanatban a bíróság képviselői nem, lehetnek itt jelen, ilyenformán én tartom mintegy erkölcsi kötelességemnek, hogy a bírói mentalitás síztem pontjából — hiszen én is bíró voltam, ha ugyan ügyészi állásban — és az ügyészi mentalitás szempontjából, vagyis igazságügyi szemszögből kifejezzem legnagyobb örömömet a felett, hogy ez a törvényjavaslat ki fogja köszörülni azt a csorbát, amelyet az 1926:XXII. te. ejtett az újonnan szervezett felsőházon a régi főrendiházhoz viszonyítottan. Hiszen az igazságügyi embereknek kétségtelenül igen természetes örömük van a felett, — mert hiszen mi igazságügyi emberek, bírák és ügyészek szintén alkotmányvédők vagyunk, valamennyien az alkotmányos alapintézményeket, az alkotmány alaptörvényeit igyekszünk megtartatni mindenki által — amikor azt látjuk, hogy az országgyűlés visszatér a helyes, alkotmányos álláspontra, a paritás álláspontjára, tehát a felsőháznak meg akarja adni a teljes egyenrangúságot. Mert nem egyenjogúságról, hanem egyenrangúságról beszélhetünk, ami tulajdonképpen a magyar közjog alaptétele! Ez a paritás, az országgyűlés két házának az egyenrangúsága a magyar közjognak hoszszú küzdelmes fejlődés után előállott eredménye, amely különösen az 1848., az 1867. és. az 1885. évi törvényekben testesült meg. De tulajdonképpen ez az elvi alapja magának az 1926. évi XXII. tc-nek is, hiszen az is kifejezetten mondja, — mint méltóztattak ezt sokat idézni és tudni — hogy az újjászervezett felsőháznak a jogköre ugyanaz, mint a régi főrendiházé volt. Érdekes azonban, hogy az 1926. évi törvény idevonatkozó paragrafusának nem első bekezdésében, hanem csak második bekezdésében említi meg ezt az elvet, tehát nem állítja annyira élére, mint ez a mostani javaslat, amely az 1. §. első tétele gyanánt állítja oda, hogy a felsőház jogköre ugyanaz, mint a régi főrendiházé volt. Ez mindenesetre fontos, mert jeligéje, igazi vezető elve e szerint ennek az új javaslatnak. Itt említem meg, hogy tegnap igen érdekesen szólott Szontagh ő méltósága arról, hogy tulajdonképpen elég lenne annyit törvénybe iktatni, hogy a felsőház jogköre ugyanaz, ami a főrendiházé, volt. Ebből az elgondolásból kifolyólag kétségtelenül ez az alaptétel és ez az alapelv. Ha nekem kellett volna szövegeznem, én talán egy kicsit ünnepélyesebb formában szövegeztem volna meg ennek a javaslatnak 3. §-át, csak annyit mondtam volna az 1. §-ban, hogy a felsőház, mint a magyar törvényhozásmak az országgyűlés másik Házával egyenrangú tényezője, ugyanazon jogkörrel bír, mint a főrendiház, és azután jött volna azonban a többi. Tudniillik abban már nem osztom