Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-40

Az országgyűlés felsőházának kO. ülés megjegyzem, konjunktúra-emelkedést is jelent, kapcsolatban van az általános fegyverkezéssel. Az ipari országokban lényegesen leszállt a munkanélküliek száma, emelkedett a nyersanyagok, a készgyártmányok ára s ennek appendixeként* de nem olyan mértékben, mint a többi, emelkedett a mezőgazdaság által termelt cikkek ára is. Mégis az első, amelyet támadás ért, megint csak a mezőgazdaság volt. Beszéltek — nem tudom, honnan vette az illető — 140 százalékos drágulásról a mezőgazdasági cikkek terén. Kijelentem, hogy én egyetlen ilyet sem tudok; nagy átlagban 25—30 százalókról, ha lehet beszólni, de én még ezt is túlzottnak tartom. Minden tagtársunk megkapja minden esztendőben azt a kis zöld füzetet, amelyet a pénzügyminisztórium ad ki Magyarország pénzügyi helyzetéről és ennek utolsó oldalán van egy négytagú család indexe. Nem tudom, hogy ez mennyiben megbízható, mennyiben nem, bizonyos azonban, hogy évek óta ugyanazon elvek alapján állítják össze, tehát az aránynak igenis helyesnek kell lennie. 1935 december 1-én egy ilyen négytagú család élelmezési indexe 84 volt, egy évvel később, 1936 december 1-én pedig 87 volt, tehát 3 pontos az emelkedés. E mellett azonban figyelemremáltatandó az, hogy még mindig nem érte el a százat, vagyis még mindig több mint 10 ponttal a normális alatt van. Ezzel szemben ott van egy rubrika, a ruházkodás rovata» amelynek indexszáma ugyanabban az időben 104-ről 125-re emelkedett, tehát ott egy 21 pontos emelkedés van a mezőgazdaság 3 pontjával szemben. Mégis a mezőgazdaságot támadták, sőt voltak olyanok, akik azt követelték, hogy tessék a kivitelt megszüntetni, tessék itt egy mesterséges bőséget előidézni, hogy eleként az árak leessenek. • Magyarul mondva: megint fulíadjunk bele saját zsírunkba azért, hogy a fogyasztók olcsóbban élhessenek. A kormány hat vagy nyolc esztendő óta — elismerem, egyéb osztályok megterhelésével — igyekezett segíteni, hogy a gazda legalább a termelési költséget ki tudja gazdálkodni. Most, amikor mesterséges eszközök nélkül ea a világkonjunktúra folytán sikerült, megint lemondjunk erről

1

? Budapest általam igen t. polgármestere egy drágasági vitában felvetette azt a kérdést, hogy engedje el a kormány aizt a bizonyos Őrlési adót. Ha a kormány teheti, mi gazdák nagy örömmel üdvözöljük, ha ezt megcsinálja. (Ugy van! Ugy van! a középen,), mert hiszen ezt mi is antiszociálisnak tartjuk. Az azután más kérdés, hogy az állani vájjon lemondhat-e erről a — mint Fabinyi pénzügyminiszter úr a múltkor említette — körülbelül 20 millió pengőről. Én nehezen hiszem, de ha megteheti, mi gazdák ezt nemcsak hogy nem kifogásoljuk, hanem egyenesen Örömmel is üdvözöljük. Am a polgármester úr, amikor ezt mondotta, a szomszédba nézett, a helyett, hogy a maga portáján nézett volna körül. A polgármester úr meglátta a szálkát a lisztforgalmi adóban, de a maga házatáján nem látta meg a gerendát. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Később éppen a következő javaslattal kapcsolatban, amelyet tárgyalni fogunk, szóba kerültek a városi vámok- és akkor azt mondották: erről mi nem mondhatunk le, csak úgy, ha az állam ezért máshonnan kárpótol. Én nem akarom untatni az igen t. Felsőházat, de rendelkezésemre áll egy egészen hiteles kimutatás arravonatkozólajg, hogy a Budapestre felkerülő árut épe 1937. évi március hó 16-án, kedden. 87 pen a városok mennyivel drágítják. Egészen hihetetlen adatok ezek. Nemcsak vámok van nak, hanem mindenféle illetékek is; itt vonnak ie, ott vonnak le, a végeredmény pedig az, — csak az állatokra vonatkozóan vannak meg az adataim — hogy az élő marha kilóját 23 fillérrel, a borjú kilóját szintén ennyivel, a juhot pedig értékének körülbelül 30%-ával drágítják meg részben az állam, részben a város, részben a vásárpénztár, részben a bizományosok által szedett ezek az illetékek. Én meg vagyok róla győződve, hogy ha ezek nem volnának, ez végeredményben sokkal jelentősebben csökkentené az élelmicikkek árát, mint az egyébként általam is elismerten antiszociális forgalmiadó. Igen t. Felsőház! Én azt hiszem, hogy már csak annál a nagy fontosságnál fogva is, amelyet az agrárkérdéseknek ezek az erősen a szociológiába belevágó részei az országra nézve jelentenék, kívánatos volna, ha ezeket a nagyrészt hamisan beállított és demagóg állításokat valódi értékükre tudnók redukálni. Nem akarom hosszasan igénybevenni a t. Felsőház türelmét, már csak azért sem, mert a Felsőház tagjai között vannak általam igen t. közéleti nagyságok, vannak barátaim, akik a bibliával együtt azt szokták mondani, hogy »a te beszéded legyen: úgy-úgy vagy nem-nem és ami ezenfelül van, az az ördögtől van« és ezt úgy fordítják, hogy aki egy negyedóránál tovább beszél, azt nem érdemes meghallgatni. Én tehát nagyon szépen köszönöm azoknak, akiket én itt több, mint egy negyedóráig untattam beszédemmel, szíves figyelmüket. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) Elnök: Napirend előtti felszólalás sem vita, sem határozathozatal tárgya nem lehet, áttérünk tehát napirendünkre. Napirend szerint következik az igazoló bizottság jelentéséneik tárgyalása az igazolt felsőházi tagok és az örökösjogú főrendi családok részéről választásra jogosult tagok névjegyzékének kiigazítása tárgyában. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottság jelentését felolvasni szíveskedjék. Gróf Bethlen Pál jegyző (olvassa a bizottság jelentését). Elnök: Kíván valaki a bizottsági jelentéshez hozzászólni ? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e az igazoló bizottságnak azt a javaslatát, hogy Geduly Henrik az igazolt felsőházi tagok névjegyzékéből töröltessék, elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, kimondiom a (határozatot, hogy Geduly Henrik az igazolt felsőházi tagok névjegyzékéből töröltetik. Kérdem továbbá, méltóztatnak-e az igazoló bizottságnak azt a javaslatát elfogadni, hogy Wellmann Oszkár, vitéz Kozma Miklós. Hegedűs Lóránt, Vendl Aladár, Neuiber Ede és Nagy^ Antal az igazolt felsőházi tagok névjegyzékéibe felvétessenek, igen vagy nemi (Igen!) Ha igen kimondom a határozatot, hogy Wellmann Oszkár, vitéz Kozma Miklós, Hegedűs Lóránt, Vendl Aladár, Neüber Ede és Nagy Antal az igazolt felsőházi tagok névjegyzékébe f el v étetnek. Kérdem végül, méltóztatnak-e az igazoló bizottságnak azt a javaslatát, hogy íbáró Pírét de Bihadn Viktor az örökös főrendiházi tag-