Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.
Ülésnapok - 1935-39
Az országgyűlés felsőházának 39. ülés, kozásban, hogy valaki, aki köztisztviselő volt, az ügyvédi pályára átmehessen. Ez elé semmi akadályt nem gördít, ellenben igenis megakadályozni kívánja azt, hogy olyan köztisztviselő, aki munkaképtelenség címén lett nyugdíjazva — amihez hozzájárul még a szolgálati idő betöltése — az ügyvédi pályára átmahessen. Mélyen t. Felsőház! En nem akarok kritikát gyakorolni e felett a kérdés felett, nem is olyan csekély azoknak a köztisztviselőknek a száma a Budapesti Ügyvédi Kamaránál, akik munkaképtelenség címén nyugdíjat kapván az államtól, tagjai ma a Budapesti Ügyvédi Kamarának. En csak bizonyos erkölcstelenséget vagyok kénytelen konstatálni minden olyan alkalommal, amikor Valaki a sokkal erősebb fizikai és szellemi igénybevételt igénylő ügyvédi pályára alkalmasnak tartja magát, ellenben a nyugdíjjogosultság szempontjából magát munkaképtelennek nyilvánítja, magát munkaképtelennek minősíti. (Ügy van! ügy van!) Ez a magyarázata annak, hogy ehhez a paragrafushoz teljes mértékben ragaszkodnom kell. t Méltóztassanak megengedni, hogy pair szót szóljak a felvétel korlátozásának kérdéséről, amely a legerősebb diskusszió tárgya volt. Teljes tudataiban vagyok anmak, hogy az ügyvédség mai helyzete és általaiban 1 a szaibad pályán működő emberek helyzete nem egy pályának az edlkülönzötit jelensége. A gazdasági élet függvénye tainden szabad pályán működő ember sorsa, így tehát teljes tudatában vagyok annak, hogy én gazdasági fellendítést szervezeti törvénnyel nemi tudok nyújtani, a gazdasági élet fellendülésének bekövetkezte etilemben sokkal több javulást eredményezhet az egyes pályákra vonatkozólag is, »mint bármilyen kitűnő szervezeti törvény. Tudatában vagyok annak is, hogy az intelligenciában (mutatkozó kétségtelenül (bizonyos fokú túltermelés nálunk ezeknek a magas képzettségű elemeknek esetleges elproletarizálódásához vezethet, miért is ez a túlprodukció bizonyos mértékben aggályos. En azonban ezt mégsem nézem ilyen szempontból. En nem tartom aggályosnak azt, ha nemzetünknek minél több tagja nagyobb tudást szerezhet. A tudás óriási kincs, óriási érték, amelynek megszerzése önmagában nem káir, hanieum ánkábib haszon a nemzetre nézve. En csak azt tartom veszedelmesnek, hogy a jogi pályán a jogi diploma megszerzése nem áll teljes összhangban a jogi tudás megszerzésével., 'Azt tartom hibának, hogy míg más, az intelligencia magas pályáin, a műszaki pályán, a filozófiai, az orvosi fakultáson, a műszaki, filozófiai vagy orvosi képesítés megszerzése okvetlenül össze van kötve az egyetemek és gyakorlatok látogatásával, addig a jogi pályán lehetséges legyen egy látszat jogtudás • szerzése az egyetem látogatása nélkül. (Ügy vanl Ügy van!) Ez tisztes kivételektől eltekintve azt eredményezi, hogy azok az elemek, amelyek a szükséges szorgalom, kitartás nékül más! pályán iboldogtuilást nem remélnek, mind ide tódulnak a jogi pályára, itt remélyén boldogulásukat, erős, kitartó, eneiigiku.i munka nélkül. Ez kétségtelenül a joigászi elem színvonalának süllyedését eredményezte és azt a sajnálatos jelenséget, hogy a jogi tudást általában kisebb jelentőségűnek tartják, mint amilyen jelentősége a jogi tudománynak van. A jogtudományt, a jogi tudást azokról ítéli meg a közvélemény, akik jogi diplomával rendelkeznek és azt hiszi, hogy az a jogi tudás, 1937. évi január hó 29-én, pénteken. 79 amelyet azok produkálnak. Ezért igen gyakran azt vesszük észre, hogy jogi kérdésekben más képesítésű egyének is egészen bátran mernek nyilatkozni és az önmaguknak, mondjuk, józan eszükből eredő véleményt a jogászok jogászi megalapozottságú véleményével egyenr ágúnak tekintik. Igen veszedelmes a jogtudomány ilyen ledegradálása és éppen azért minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy az egyetemi oktatásnál ez a discrepáncia a más tudományágak és a jogtudomány elsajátítása között kiküszöböltessék és a jogra beiratkozott egyetemi if jak éppen olyan szigorú komolysággal töltsék el egyetemi éveiket a jogi fakultáson, mint amilyen komolyság, kitartás és szorgalom kell más tudományágak elsajátításához. \(Elénk helyeslés.) r Mélyen t. Felsőház! Az, ügyvédi pálya túlzsúfoltságairól s az ügyvédség anyagi leromlásáról oiem akarok itt sokat beszélni, hisz erről az indokolásiban és iazóta ás annyit (beszéltünk, hogy felesleges volna, hogy itt újra elmondjam mindazt, amit már úgyis hallottunk mindannyian. Tudjuk, hogy Magyarországon menynyi vei nagyölbb az egymillió lakosra eső ügyvédek száma mint imás országokiban; tudjuk, hogy Magyarországom az egy ügyvédre jutó klientúrának nemzeti jövedelme sokszor mean éri el egyötödét ia más országokban egy ügyvédre jutó kianitéla nemzeti jövedelmének. Ezek olyan tények éis olyan jelenségek, amelyek előtt ibdhúnyt szemimel elmemmii nem lehet. És az az; argumentum, mlHitte ezlek a jelenségek mem újak, hanem újalbib keletűek lennének, tehát ez a törvény neon is látszók imdokaltinak, helytálló, sőt éppen ellenkezőleg Ibenmem ezek (mindig azt a űmeggyőződéstt keltették, hogy ez ia törvény nemcsak hogy indokolt ama, hamem igenis elkésett bizonyos mértékig, mert ezzel a törvénynyel már régen, eigy vagy másfél évtizeddel ezelőtt kellett volna a törvény hozás elé jönni. Mélyen t. Felsőház! A korlátozásniafe azt a lehetőségét, amely ebibem a javaslatiban megvan adva, elég rugalmasnak látom arra, hogy azzal mimdJenkor a fennálló viszonyok követelményei szerint lehessen élni. Az lautomómia részvételét ennek a kezdeményezésében feltétlenül szükségesmek tartam. Végeredmiiényiben 'az, autonómia a viszonyok legjobb ismerője, enmek következtében a miniszter legjobb tanácsadója kell, hogy legyen. A felelősségtől nem kapcsolódhatok ki, s lehetetlen, hogy az autonómia az ódiiumot miimden intézik édesért a miniszterre hárítja, holott az ilyen intézkedés az autonómiák kívánsága ez. Ezt a hazug helyzetet szünteti meg ez ol rendelkezés, amely csupán egyetértő elhatározás esetén engedi meg ezt a korlátozást. Giücksthal Samu amelyen tisztelt felsőházi tag útr ő miéltósága (megnyugtatására (mindenesetre kijelenthetem, hogy unlindaddiig, amíg az én kezemíben lesz ez a döntés, addig mem l'art pour l'art, csak létszámi korlátozási célzattal, hanem csakis a valódi szükségletek szempontjából fogok ehhez a kérdésihez hozzányúlmi. A számadatok, amelyeket méltóztatott előadni nem teljesen felelnek meg az elgondolás alapjának, mert amint imondottaiitf, elbben az, országban évete 200—250 ügyvédi pozűeió üresedik meg, tehát ezek ibetöltéséről van szó. Ami pedig a budapesti ügyvédi kaimairát illeti, 1935-lben 66 fővel szaporodott a budapesti ügyvédi kamara tagjainak a száma, 1936 december l-ig pedig — aimeddig az 'adatok rendelkezésemre állnak — negyven-egyméhány fővei. Ez a bizonyos szaporodási tempó tehát