Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-39

Az országgyűlés felsőházának 39. ülése díja révén mégis bizonyos vagyoni erőt visz magával az ügyvédség megkezdésekor arra a pályára, az igenis szaporítja a többé-ke vésbbé független ügyvédexisztenciák számát. Elhangzott az igazságügyi bizottságiban az a vád is a volt köztisztviselő ügyvédek ellen, hogy általaiban nem válnak be. Nem tudom, hogy, talán egyes kivételektől eltekintve, miért nem válnak be. Vájjon a köztisztviselőkből lett ügyvédek leszállítják-e az ügyvédek szellemi nívóját, vagy talán erkölcsi szempontból nem kívánatos beszivárgásuk, vagy talán a nemzeti és keresztény világszemlélet szempontjából aggályos az, hogy köztisztviselők bejussa»nak az ügy vélek közé. Egyet azonban tudok és ez az, hogy ez a javaslat, szemben az előző tervezettel, helyesen vagy helytelenül, de mellőz minden megkülönböztetést ügyvéd és ügyvéd között. Egy megkülönböztetést azonban mégis fenntart és ezt következetesen keresztülviszi az egész javaslaton, és ez az, hogy van köztisztviselőből lett ügyvéd és van ex asse ügyvéd, aki sohasem volt köztisztviselő. Ennek igazságtalanságát igenis szükségesnek tartom hangoztatni. Ennek a redszernek keresztülvitelét már csak azért is helytelennek találom, mert ez szinte provokálja a reciprocitást, a viszonosság kérdésének tagolását, amibe ha belemennénk, nagyon gyorsan kivilágosodnék az az eredmény, hogy a köztisztviselői és ügyvédi pálya között reciprocitás nemcsak, hogy nincs meg, hanem az ügyvédek igen súlyos előnyben vannak a köztisztviselőkkel szemben. Nem helyeslem; tehát azt a rendszert, amely ilyen különbséget tesz ügyvédek és ügyvédek között. A javaslatnak számos olyan rendelkezése van, amelyben az eddig is érvénybon volt, a gyakorlat által kipróbált és bevált felügyeleti és fegyelmi szabályokat rendszerbe foglalja és ebből a szempontból készséggel elismerem a javaslat kiválóságát. Ezek közül a rendelkezések közül különösen a javaslat 13. §-ában foglalt azt a rendelkezést kívánom kiemelni, amely függetleníti a fegyelmi bíróságot a vádtól, kimondván, hogy fegyelmi eljárás során vádelejtésnek helye nincs és az eljárás során a bíróság vádindítványhoz kötve nincs. Ismétlem, ez a javaslat egyik legsikerültebb rendelkezése. Amennyire dicséretreméltó, helyes és a modern jogelveknek is megfelelő a törvényjavaslatnak ez a rendelkezése, annyira sajnálatos, hogy a képviselőház nem fogadta el a 142. §. eredeti szövegét, amely ennek a most itt ismertetett rendelkezésnek a Toandanjaképpen a fellebbviteli eljárásban a fellebbezéstől függetlenítette volna a fellebbezési bíróságot, sőt bizonyos esetekben még perorvoslat hiányában is megengedte volna a bíróságnak, hogy hozzányúlhasson az ítélethez. Ennek a rendelkezésnek el nem fogadását sajnálatosnak tartom nemcsak ebből a jogászi szempontéi, hanem azért is, mert így nincs meg a kellő harmónia az iga/ ságügyi szervezetbe tartozó kétféle testület, az ügyvédség és a bíróság fegyelmi eljárása között, holott nyilvánvaló, hogy ennek a harmóniának legalább a fontos, alapvető kérdésekben meg kellene lennie. Az elismerés azonban mégis megilleti a javaslatot ezért a csonka eredményért is, mert legalább megmutatta az utat. amelyen a helyes fejlődésnek, a helyes további rendezésnek folytatódnia kell. Végül még csak azt kívánom konstatálni, hogy a javaslat egészben véve kiterjeszti az ügyvédi önkormányzat terjedelmét, ezzel karFELSŐHÁZI NAPLÓ. II. 1937. évi január hó 29-én, pénteken. 73 öltve azonban gondoskodik az államhatalom ellenőrző és felügyeleti jogának kellő érvényesítéséről is. Ennek a jognak gyakorlása szempontjából a legnagyobb fontossága, különösen nagy fontossága a 34. §-nak van, -amely többek között azt mondja, hogy az igazságügyminiszter megsemmisítheti az ország nemzeti jellegével összhangban nem álló ügyvédi kamarai határozatot és az igazságügyminiszter felfüggesztheti annak az ügyvédi Kamarának az önkormányzatát, amelynek működése az állam érdekeit veszélyezteti. Én ugyan jobban szerettem volna, ha ennek a javaslatnak, ennek a szakasznak a szövegében azt olvashattam volna, hogy a miniszter ilyen esetekben nem megsemmisítheti a határozatot és nem felfüggesztheti az önkormányzatot, hanem megsemmisíti és felfüggeszti azt, mert hiszen nyilvánvaló, hogy ilyen esetekben a miniszternek nem joga, hanem kötelessége ezt megtenni. En azonban ennek a stiláris, szövegbeli eltérésnek különös jelentőséget nem kívánok tulajdonítani, nem kívánok pedig azért, mert meg vagyok győződve arról, hogy a mindenkori igazságügy miniszterek mindig a kellő határozottsággal és erélyesseggel fognak fellépni a szükséges esetekben. És a legkisebb kétségem sincs ebben az irányban a jelen pillanatban, inert hiszen előttünk van a javaslat indokolása, amelynek egyik részében az igazságügyminiszter úr azt mondja és azt hangoztatja, hogy (olvassa): »Az ügyvédség önkormányzata sem hagyhatja a maga működése során figyelmen kívül az egyéni és közületi életnek minden vonatkozását átható nemzeti eszme és a keresztény erkölcsi felfogás követelményeit.« Ez a kijelentés teljes megnyugvást nyújt abban az irányban, hogy az államhatalomnak képviselője, az igazságügyminiszter ezt a fafeliigyeleti jogát milyen irányban és milyen szellemben fcgja érvényesíteni. De tovább megyek: abban a hitben és meggyőző déshen vagyok, hogy ilyen rendkívül szigorú intézkedések megtételére ok és alkalom sem lesz. Merítem pedig ezt a meggyőződésemet több okon kívül különösen abból is, mert az ország legtekintélyesebb és legnagyoibb ügyvédi kamarája a jelen törvényjavaslatra tett észrevételeiben hangoztatott azt a felfogását, hogy Magyarországon ügyvéd csak az lehet, aki nemzethűség szempontjából kifogás alá nem esik, és aki nem vall ellentétes felfogást azzal a világnézettel szemben, amely Szent István 'birodalmának keresztény jellegéből következik. (Elénk helyeslés.) Teljes egyetértésben úgy az indokolásnak, mint a Budapesti Ügyvédi Kamarának most idézett szavaival, a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. (Elénk helyeslés.) Elnök: Szólásra következik Glücksthal Samu ő méltósága. Glücksthal Samu: Nagyméltóságú Elnök Űr! Igen t. Felsőház! Igen nehéz feladatra vállalkozom, ha Szontágh Jenő ő méltóságának fejtegetéseire röviden válaszolok,^ de úgy érzem, hogy ezt megtenni kötelességem. A törvényjavaslat tárgyalása körül gyakran halljuk azt a kifejezést, hogy ügyvédellenes hangulat van az országban, örömmel állapítottam meg azt, hogy sem a javaslat, sem a miniszter úir ő nagyméltóságának a nyilatkozata nem volt ügyvédellenes és sem a képviselőházI

ban, sem a felsőház bizottságában és most a plénumban egyetlen egy olyan hang nem nyilatkozott meg, amely kifejezetten ügyvédelle15