Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-39

72 Az országgyűlés felsőházának 39. ülése 1937. évi január hó 29-én, pénteken. bizottságiban hallottuk, az, hogy vannak ügyvédek, akik más ügyvédektől elhalasszák, elcsalják ügyleteiket, tehát a tisztességtelen verseny az oka ennek az intézkedésnek. En azl igen jól meg tudom érteni és teljesen helyeslem is, hogy ilyen ügyvédekkel szemben úgy az ügyvédi kamara, mint szükség esetén az ügyvédi fegyelmi bíróság is a legnagyobb szigorúsággal lép fel; aizt azonban nem tudom megérteni és méltányolni, hogy ilyen ügyvédi csalafintaságok levét miért kelljen a publikumnak és a imegibízást adó ügyfélnek meginnia, (Ügy mm!) En, igen t. Felsőiház, ebben a kérdésben azt a régi, kipróbált, lehet, hogy már nagyon is régimódi felfogást vallom amelyen az új élet, a jogfejlődés talán már tú] is haladt, hogy az ügyvédnek adott megbízás alapja az ügyfél bizalma, ebből pedig (Szükségszerűen következik, hogyha ez a bizalom valamilyen okból megrendült s ennek folytán az ügyfél visszavonja a imegibízást, akkor a megbízás visszavonását mindig indokoltnak kel] elismerni. Ez volt a régi jogelv és én ettől eltérni nem vagyok hajlandó. Áttérve a törvényjavaslat gazdasági természetű intézkedéseire, a legnagyobb figyelmet kétségkívül azok az intézkedések érdemlik meg, amelyekkel a javaslat az ügyvédségnek legsúlyosabb problémáján, a túlzsúfoltságon igyekszik segíteni. Erre vonatkozólag visszaható erejű intézkedés a törvényjavaslatban nincs. Ez azt jelenti, hogy egyelőre érintetlenül marad az ügyvédeknek az országban 6700 főre, Budapesten pedig már 3300 főre felszaporodott óriási tömege. A javaslat tehát visszaható intézkedést neon tartalmaz, csupán olyan intézkedésekkel iparkodik ezen a bajon .segíteni, amelyek a jövőre hatnak ki, amelyek tehát a jövendő ügyvédi szukreszcencia számának megszorításával akarnak célt érni. Ez a megszorítás a törvényiben úgy kontempláltatik, hogy az új ügyvédi prakszisok megkezdését, az új ügyvédi irodák nyitását nehezíti a javaslat, vagyis népszerűen szólva: a numerus clausust iparkodik bevezetni azáltal, hogy megnehezíti az ügyvédi névjegyzékbe való felvétel eseteit, mely felvétel tudvalevőleg alapfeltétele az ügyvédi prakszis megkezdésének. Ebben a kérdésben a javaslat a kezdeményezést teljesen az önkormányzatra bízza, vagyis az ügyvédi kamaráknak, a kamarai közgyűléseknek belátásától függ az, hogy területükön, annak egyes ibelyein felvehessék-e azt a kérdést, hogy ott az, ügyvédi tagfelvétel korlátoztassék. Mit jelent ez, igen t. Felsőház? Jelenei azt, hogy egészen különböző elvi alapokon álló, különböző gyakorlati felfogású és egymástól egészen különállóan, függetlenül működő önkormányzati szervek belátására van bízva, hogy ebben a kérdésben meginduljon-e valamelyes eljárás vagy sem. Ennek pedig igen könnyen az lehet a vége,' hogy ez az eljárás éppen ott nem fog megindulni, ahol arra közérdekből a legnagyobb szükség lenne. Ezért tartottam volna helyesebbnek — és számtalanszor kifejezést is adtam ennek már egyebütt is — hogy ez a megosztás, amely a törvényiben van mellőztessék és a kezdeményezés, amely most az önkormányzatot illeti, a döntéssel együtt, amely a javaslat szerint is a miniszter kezében van, mindenestől az igazságügyminiszter hatáskörébe utaltassék, vagyis az egész kérdés elintézése az ő kezébe tartozzék, mert az én szerény véleményem szerint csak az igazságügyminiszter van hivatva és lehet képes arra, hogy ezt az országos fontosságú kérdést egységesen, egyöntetűen és a legmagasabb országos szempontok szerint intézze el, szemben a kamarákkal, amelyeket természetszerűleg mindig kötnek az ezerféle helyi és személyi tekintetek és amelyek ezért ezt a kérdést 'mindig bizonyos szűkebb látókörből fogják elintézni. Ha már azonban megmarad az intézkedéseknek ez a kettéosztása, tudniillik, hogy a kezdeményezés az önkormányzatot illeti és a döntés az igazságügyminisztert és ha nem lehetett annak a nézetem szerint helyes álláspontnak érvényre jutnia, hogy az igazságügyminiszter, vagyis az államhatalom intézze a maga egészében ezt a kérdést, akkor a kettéosztás a felemás rendszer helyett szerencsésebb megoldásnak tartottam volna még azt is, ha az egész komplexus az önkormányzat kezébe tétetik le. Ám mutassa meg az önkormányzat, hogy mit tud a maga erejéből csinálni, meg tudja-e oldani ezt a kérdést a maga erejéből; és így — legalább nekem az a meggyőződésem — igen rövid időn belül elvált volna az, hogy a helyes megoldás az, hoigy ezt a kérdést az államhatalom képviselője, az igazságügyminiszter intézze el kizárólagosan, az önkormányzat bevonása nélkül. Azok között az intézkedések között, amelyekkel az ügyvédi létszám csökkenését iparkodik a törvényjavaslat biztosítani, van még egy, amely ellen kifogást óhajtok emelni és ez a köztisztviselők ügyvédi pályára való átlépésének megnehezítése a javaslat szerint. Nemcsak a javaslat 46. §-a 1—2. pontjának szempontjából, hanem egészen általánosságban kifejezést adok annak a nézetemnek, hogy ebben a tekintetben semmiféle általános legális intézkedésre nincs szükség. • Nincsen pedig szükség azért, mert a köztisztviselőknek az ügyvédi pályára való átszivárgása olyan kis mértékben történik, az ilyen ügyvédeik száma olyan kicsi, hogy ez az ex asse ügyvédeknek óriási tömegéhez képest semmiféle veszedelmet a konkurrencia szempontjából nem jelenthet. Es nincs szükség erre azért sem, mert hiszen köztudomású a köztisztviselőkből lett ügyvédek kisebb élelmessége a többiekkel szemben. Felhozták a, köztisztviselőknek az ügyvédi pályára való átmenetele ellen azt, hogy bizony os igazságtalanság van abban, hogy ezek a köztisztviselők több-kevesebb nyugdíjjal és — horrendum dictu — félárú vasúti jeggyel indulnak neki az ügyvédi pályának. En ezt a felfogást nem tartom valamilyen különösebben polgárias felfogásnak és mentalitásnak, mert hiszen ezzel a felfogással ellenezni lehetne azt is, hogy báxmilyen vagyonosabb ember lépjen az ügyvédi pályára, mert kétségtelen, hogy bármilyen vagyonnal vagy vagyoni megalapozóit sággal — legyen az nyugdíj, vagy ingatlan, vagy más vagyon — indul neki bármilyen pályának valaki, — most például az ügyvédi pályáról van szó — az bizonyos kedvezményes heyzetben van azzal szemben, akinek ez a vagyoni megalapozottsága nincsen meg. De, azt hiszem, addig mégsem jutottunk, hogy ezt a bizonyos vagyoni megalapozottságot igazságtalannak kelljen tekinteni, amellyel szemben valami intézkedésre van szükség. Annál is inkább nincs szükség erre, mert hiszen váltig hangoztattuk valamennyien, hogy szükséges a vagyonilag független exisztenciák szaporítása, márpedig kétségtelen, hogy köztisztviselő, aki amagaikisebb-nagyoibb nyűg-