Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.
Ülésnapok - 1935-38
42 Az országgyűlés felsőházának 38, üléi főváros lakossága, mint a székesfővárost ellátó vidék szempontjából mégis csak szükséges valami egységes rendezés és felfogás kialakulása, (Igaz! Úgy van!) és ezt nem lehet másképpen elérni, mint úgy, bogy a kormány, mint az osztó igazság végrehajtója, ezekbe a kérdésekbe belenyúljon. (Helyeslés.) Ez nemcsak erre az egy kérdésre, hanem sok más hasonló kérdésre is vonatkozik. Egyébként pedig a főváros autonómiája teljesen sértetlenül kiélheti a maga kívánságait azok között a lehetőségek között, amelyeket neki a szabályrendeletalkotási jog biztosít. Még egy kérdésre kívánnék itt utalni. A kormánynak beleszólási jogot biztosít ez a törvényjavaslat közegészségügyi vonatkozásban is. Ezzel kapcsolatban röviden az a megjegyzésem, hogy a járványok nem ismernek kerületi határokat, (Igaz! Ügy van!) itt tehát egy bizonyos egységre feltétlenül szükség van. A vegyes rendelkezések tulajdonképpen most aktuálissá vált problémákat igyekeznek rendezni, ezekhez hozzászólni nem is kívánok, a főpolgármester illetményének kérdésében E edig a részletek tárgyalásánál fogok az elangzottakra felelni. (Helyeslés-) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a Budapest Székesfőváros közigazgatásáról szóló 1930. évi XVIII. te. újabb kiegészítéséről és módosításáról szóló törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen, vagy nem? (Felkiáltások; Elfogadjuk!) Ha igen, akkor kimondom a határozatot, hogy a felsőház a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadtaKövetkezik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, hogy, először a törvényjavaslat címét s azután a szokásos módon, szakaszainak sorszámát felolvasni szíveskedjék. Gróf Bethlen Pál jegyző (olvassa a törvényjavaslat címét és 1—4. §-alnak sorszámát. Olvassa az 5. §. sorszámát). t Elnök: Péchy Manő ő méltósága kíván szólni. Péchy Manó: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen tisztelt Felsőház! Méltóztassanak megengedni, hogy az 5. §-szal kapcsolatban a Ripka Ferenc ő méltósága által indítványozott módosításoikkal szemben nagyon röviden [kifejthessem a 'fetóház köaigiazgafcási bizottságában elfoglalt álláspontomat. A főpolgármesteri fizetésre vonatkozólag az előbbi szokástól eltérően a javaslat 5. §-a azt mondja, hogy azt nem a törvényhozás állapítja meg évenkint, hanem a fizetés a IV. rangosztálynak megfelelő összegben állapítandó meg. Ez az intézkedés egy bizonytalanságot szüntet meg és szerény véleményem szerint nagyon helyesen fixíroaza azt az Öszszeget, amelyre a főpolgármester mindenkor igényt tarthat. Ez a megállapítás;, ez a IV. fizetési osztályba sorolás, tulajdonképpen csak az összeg számszer űségét, fixírozott mennyiségét jelenti, mint ahogyan a főispánoknál is az V. és IV. fizetési osztályokban vau a járandóság megállapítva. Egyébként is az eddig szokás, amikor a törvényhozás állapította meg évenként a főpolgármester fizetését, nagyrészt megfelelt az ebben a törvényjavaslatban megállapított összegnek, amennyiben az 1925. évi 70000-es rendelet ugyancsak a IV. fizetési osztálynak megfelelő összeget állapított meg. 1934-től kezdve pedig szintén a a IV. fizetési osztálynak megfelelő összeg volt a főpolgármester járandósága. Kivétel e 1937, évi január hó 28~(m } csütörtökön, csak 1930-tól 1934-ig volt, amikor járandósága a III. fizetési osztálynak megfelelő összeg volt. (Ripka Ferenc: Tévedés!) Szerintem egy hivatali állás tekintélyét nem a fizetés nagysága állapítja vagy határozza meg, hanem az a tekintély, amelyet az az egyéniség képvisel annak a kötelességnek a teljesítésében, amelyre az illetékes tényezők által elhivatott. A főpolgármesteri fizetésnek a városi hivatalnokok fizetésével való szembeállítása nézetem szerint nem reális, amennyiben a városi tisztviselők közül például az alpolgármester fizetése tudtommal nagyobb, mint egy miniszter fizetése; a kettőt összehasonlítani tehát igen nagy tévedésekre adhat alkalmat. Mindenesetre ezzel nem következihétik : be, hogy az a főpolgármester hivatali állásánál fogva túlköltekezik, illetőleg tönkremegy, mert hiszen a törvényjavaslat 5. §-a kimondja, hogy a reprezentációs költségeket a törvényhozás évről évre állapítja meg. Ha tehát annak a főpolgármesternek nagyobb reprezentációs kiadásai vannak, akkor a törvényhozásnak mindig módjában áll a főpolgármester reprezentációs költségeit olyan mértékben megállapítani, ahogyan arra szükség van. Elesik tehát az az aggály is, hogy a főpolgármester szegény ember nem lehet, mert a főpolgármesteri funkciókkal a tönkre jutásnak néz elébe. Mindenesetre az az állapot, amelyet az 5. § határozna meg. hogy ne évenként szavaztassák meg a főpolgármesteri fizetés, hanem a IV. osztálynak megfelelő fizetés állapíttassák meg, annyival is inkább helyes, mert magának a főpolgármesteri tekintélynek is rovására mehetne az, ha egyik főpolgármester magasabb fizetést kaphatna, mint a másik; ez később a nyugdíj szempontjából is bizonyos klasszifikációt jelenthetne a. főpolgármesterek között, amennyiben egyiknek nagyobb lévén a fizetése, nagyobb nyugdíjat is kapna, mint a másik. Ezeknek az indokoknak az alapján kérem a t. Felsőházat, hogy a bizottsági javaslattal szemben az 5. szakaszt a Képiviselőház által elfogadott szövegben változatlanul megszavazni méltóztassék. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik Ripka Ferenc ő méltósága. Ripka Ferenc: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t Felsőház! Én változatlanul fenntartom' azt a javaslatot, amelyet a közigazgatási bizottság is magáévá tett. Ez azt jelenti, hogy az 5. § töröltessék ebből a törvényjavaslatból s így változatlanul érvényben marad az 1930. évi törvénynek idevonatkozó pontja. Azok az érvek, amelyeiket előttem felszolalt Péchy Manó felsőházi tagtársam előadott, nemcsak hogy nem gyengítették meg a véleményemet, de ellenkezőleg megerősítették azt, hogy helyesen javasoltam ennek a szakasznak a megváltoztatását. Azt mondja az előttem szólott t. felsőházi tagtársam, hogy ez a rendelkezés meg fogja szüntetni azt a bizonytalanságot, amely idáig fennállott a főpolgármester nyugdíja szempontjából. Azt vagyok bátor kérdezni mélyen t. előttem szólott felsőházi tagtársamtól, hogy miért nem csinált semmi bajt ez a bizonytalanság 1872-től egészen 1932-ig. Ez alatt az idő alatt is nyugdíjazták a főpolgármestereket és azok minden fennakadás nélkül élvezték nyugdíjukat. Semmiféle bizonytalanság tehát ebből nem származott. Azt mondja azután a t. felső-