Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-48

376 Az országgyűlés felsőházának U8. ülése ciális, munkásügyi kódex akar lenni, hanem csak — amint a címe is mondja — a munkaviszony egy-két kérdésének szabályozása. Nem akarja kimeríteni a munkáskérdést, még kevésbbé a szociális kérdés szabályozását. Ezt legyen szabad feleletképpen megemlítenem Szőke ő méltóságának, előttem felszólalt felsőházi tagtársamnak beszédére, aki egyes kérdésekről beszélt, amelyek nincsenek benne a javaslatban. Egészen természetes, ez a javaslat az első lépéseket tartalmazza, amelyek után majd a további lépéseknek kell következniük. Talán felemlíthetem még, — előttem felszólalt felsőházi tagtársam is megemlítette — hogy sürgősebbnek tartanám például az iparfelügyelőségek reformját, mert hiszen ezeket az intézkedéseket, amelyeket ez a javaslat tartalmaz, igazában az életbe átvinni csak akkor lehet, ha az iparfelügyelőségek megfelelőképpen törvényesen reformáltatnak. Azután szerény meggyőződésem szerint ebben a javaslatban is helyet foglalhatott volna az úgynevezett családi bérek kérdése és ennek valamilyen szabályozása vagy talán még helyesebben formulázva, ami a gyakorlatban könnyebben végrehajtható, a munkásbérkiegyenlítő pénztárak felállítása. Mélyen t. Felsőház! Nem akarok azoknak az előadóknak hibájába esni, akik azt hiszik, hogy egy törvényjavaslattal kapcsolatban mindent el kell mondani, amit egy tudományos disszertációban el lehet mondani a kérdésről. Méltóztassék azonban megengedni, hogy általánosságban mégis érintsek egy-két kérdést, (Halljuk! Halljuk!) amelyeket ehhez a javaslathoz tartozónak tartok és amelyek mint nehézségek és akadályok felmerültek mind a bizottsági, mind pedig a képviselőházi tárgyaláson. Elsősorban legyen szabad felvetnem azt a kérdést, hogy az államnak egyáltalában joga van-e arra, illetőleg helyes-e, ha az állam belenyúl az ilyen gazdasági kérdésekbe, amelyek — mint például a munkabér, a munkaidő — olyan szoros kapcsolatban vannak a magángazdálkodással. Nagyon jól tudjuk, hogy a kapitalista-individualista gazdasági rend korábbi korszakában az államhatalom közömbösen viselkedett a gazdálkodással szemben és nem nyúlt bele ezekbe a kérdésekbe. Nagyon tanulságos elmefuttatás lenne, ha végig követnénk a történelmet, hogyan alakult ki a XVII—XVIIJ. század abszolutisztikus államából a XIX. század neutrális államrendszerén keresztül a mai időkben több helyen látható totális állam. Mi ezt nem tehetjük, erre nincs időnk, legyen szabad azonban kifejeznem azt a meggyőződésemet, — bizonyára a Ház nagy többségének is ez a meggyőződése — hogy amint nekünk nem ideálunk és nem helyeselhetjük. hogy a mai időkben az állam teljesen neutrálisán viselkedjék a gazdasági kérdésekkel szemben, éppen úgy nem ideálunk sem r a szovjet államszocializmusa, sem pedig egyéb. nemzeti államok tervgazdálkodása, amely a gazdasági életnek úgyszólván nünden terére kiterjeszti az állami beavatkozást. Az az állami beavatkozás azonban, amelyet ebben a törvényjavaslatban látunk, nemcsak jogos, hanem .szükséges is és kötelessége is az államnak szabályozókig belenyúlni a gazdasági kérdésekbe. A XIX. század technikai haladása és a liberális gazdálkodás a legnagyobb súllyal és a legnyomasztóbban a munkásosztályra nehe1937. évi július hó 9-én, pénteken. zedett rá és a munkásosztály egészen természetszerűleg, kénytelen volt önvédelmi harcba kezdeni. A tragikus csak az volt, hogy a marxi ideológia alapján ebből a harcból osztályharc lett és ez az osztályharc eredményt elérni nem tudott. Winnig, a német szociáldemokráciának háború utáni egyik legpregnánsabb alakja, legnagyobb agitátora, »Jtieimkehr« cíinű munkájában egészen őszintén és becsületesen bevallja ; a szocialista osztályharc eredménytelenségét és tehetetlenségét és nemcsak így az elméletben, hanem a gyakorlatban is azt látjuk, hogy a mai munkásság is, legalább is nagy tömegében kifáradt az osztáiyharcban, békére vágyik, amit a gazdasági életben sem lehet kioltani az emberek lelkéből. Egyrészt azért, mert az osztályharc eredménytelen maradt — eredménytelennek is kell lennie — és nem vezethetett gazdasági eredményekre, hanem csak a munkaadók és, a munkavállalók között a szolidarizmus alapján kifejlődött harmónia vezethet eredményre, másrészt pedig, mivel azt is megállapíthatjuk, hogy tisztán materialista alapon a munkáskérdést és t a szociális kérdést megoldani nem lehet, csődöt mondott minden ilyen vállalkozás, a szociáldemokrata rendszernek történelmi materializmusa elméletben is hamisnak bizonyult. Nagy örömmel hallottam Chorin Ferenc ő nagyméltóságának a költségvetési vitában elmondott azokat a szavait, hogy a nagy gazdasági világproblémák és egyéb problémák összefüggnek ugyan gazdasági kérdésekkel, a világpolitika nagy irányát azonban mégis az eszmék és az ideálok szabják meg. De a gyakorlati életben is tehetetlen volt az osztályharc s ott ahol helium omnium contra omnes-t hirdet, állati vad ösztönök szabadulnak fel, 'melyek százados értékeket tesznek tönkre. Nemcsak Oroszországra, vagy Spanyolországra, hanem Európa más országaira is gondolhatunk. Igazi maradandó értékeket termelni, nemcsak gazdasági, de társadalmi harmóniát és eredményeket elérni, képtelen ez a rendszer. Ezért nem közömbös például az egyház som a szociális kérdésekkel szemben, pedig nem az a hivatása, hogy belenyúljon a gazdasági életbe. A gazdasági élettel szemben nem lehet közömbös az állam sem, különösen a keresztény és a nemzeti állam, hanem érvényesítenie kell, mint magasabb eszmények képviselőjének és hirdetőjének az ő kiegyenlítő és igazságszolgáltató befolyását a gazdasági életben. Igen helyesen teszi tehát ez a törvényjavaslat, hogy belenyúl a gazdasági életbe. Ezzel feleltem arra a kérdésre, hogy nem fog-e ártani ez a törvényjavaslat a mi versenyünknek, a mi gazdasági; termelésünknek. (Az elnöki széket gróf Széchenyi Bertalan foglalja el.) Az az áldozat, amelyet ez a törvényjavaslat a munkaadóktól, a nagyipartól követel. igazán olyan csekély, hogy nagy készséggel hozhatják meg ezt az áldozatot. Azt hiszem, hogy a kormányhatalom és a magyar nemzet elvárja a munkaadóktól, — és szabad legyen ismét visszatérnem Szőke ő méltósága szavaira, aki, ha jól értettem, azt az aggodalmát fejezte ki, hogy a munkanélküliség nem