Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.
Ülésnapok - 1935-40
102 Az országgyűlés felsőházának W. ül ben is letárgyaltatván, kérdem a t. Felsőházat, elfogadja-e azt a részletes tárgyalás során elfogadott végszerkezetben, igen vagy nem? (Igen!) Méltóztassanak azok, akik a törvény j a vaslatot végszerkezetben elfogadják, azt felállással jelezni. {Megtörténik.) Kimondom a határozatot, hogy a Felsőház a törvényjavaslatot a Képviselőház szövegezése szerinti szerkezetben változatlanul elfogadta, amiről a Képviselőház értesíttetni fog. Napirend iszerint következik a közigazgatási hizottsag jelentése alapján a Hidas és Püs^öknádasd, valamint Bonyihád és Nagymányok községek közötti határrendezéssel kapcsolatos terület átcsatolása tárgyában benyújtott belügyminiszteri jelentés tárgyalása. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottság jelentését felolvasni szíveskedjék, Péchy Manó jegyző (felolvassa, a közigazgatási bizottság jelentését), Elnök: Kíván valaki a belügyminiszter jelentéséhez hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Felteszem' á kérdést, méltóztatnak-e a m. Ikir. [belügyminiszternek a Hidas és Püsipöknádasd, valamint Bonyhád és Nagymányok községek közötti jhatárrendezéssel kapcsolatos terület átcsatolásáról szóló jelentését tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a Felsőház a belügyminiszter jelentését tudomásul vette, amiről a Képviselőház értesíttetni fog. Napirend szerint következik a közigazgatási bizottság jelentése alapján a m. kir. belügyminiszter kétrendbeli jelentésének tárgyalása a Cosulich Società Triestina di Navigazione és az Italia Flotte Rhinite hajóstársaságok részére kivándorlók szállítására kiadott és meghosszabbított engedélyeknek az Italia, illetőleg az Italia Società Anonima di Navigazione hajóstársaság részére történt átruházásáról. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottság jelentését felolvasni szíveskedjék. Péchy Manó jegyző (felolvassa a bizottság jelentését). Elnök: Kíván valaki a belügyminiszteri jelentésekhez hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A közigazgatási bizottság jelentésében foglalt kétrendbeli belügyminiszteri jelentés felett külön-külön fogunk határozni. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a Cosulich Società Triestina di Navigazione trieszti hajóstársaságnak kivándorlók szállítására adott és legutóbb 142.509/1932. B. M. szám alatt meghosszabbított engedélyének az Italia génuai tengerhajózási részvénytársaságra történt 'átruházásáról szóló -belügyminiszteri jelentést tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a Felsőház a (belügyminiszter jelentését^ tudomásul vette, amiről a Képviselőház értesíttetni fog. Kérdem továbbá, méltóztatnak-p az Italia Flotte Kiunite génuai hajóstársaság részére adott, illetőleg meghosszabbított engedélynek az Italia Società Anonima di Navigazione génuai tengerhajózási részvénytársaságra történt átruházásáról szóló belügyminiszteri jelentést tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) Ha ése 1937. évi március hó 16-án, kedden. igen, kimondom a határozatot, hogy a Felsőház a belügyminiszter jelentését tudomásul vette, amiről a Képviselőház értesíttetni fog. Napirend szerint következik a kereskedelemügyi és közlekedési bizottság jelentése alapján a hajón szállított nehéz csomagok súlyának megjelöléséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottság jelentését felolvasni szíveskedjék. Péchy Manó jegyző (felolvassa a bizottság jelentését). Elnök: Kíván valaki a törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a hajón szállított nehéz csomagok súlyának megjelöléséről szóló törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a Felsőház a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, hogy a szokásos módon először a törvényjavaslat címét s azután szakaszainak sorszámát felolvasni szíveskedjék. Péchy Manó jegyző (felolvassa a törvényjavaslat címét, valamint 1—5. §-ait. A címet és az 1—5. ,%-okat a felsőház hozzászólás nélkül elfogadja). Elnök: Ekként a törvényjavaslat részleteiben is letárgyaitatván, kérdem a t. H első elfogadja-e azt a részletes tárgyalás során elfogadott végszerkezetben, igen vagy nem? (Igen!) Méltóztassanak azok, akik a törvényjavaslatot végszerkezetben elfogadják, azt felállással jelezni. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot, hogy a Felsőház a törvényjavaslatot a Képviselőház szövegezése szerinti szerkezetben változatlanul elfogadta, amiről a Képviselőház értesíttetni fog. Elnök: Napirend szerint következik a kereskedelemügyi és közlekedési, valamint közigazgatási bizottság együttes jelentése alapján a városrendezésről és az építésügyről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Jelentein a t. Felsőháznak, hogy iaz együttes bizottság a törvényjavaslat előadásával Harrer Ferenc ő nagyméltóiságát bízta meg, miért is Harrer Ferenc ő nagyméltóságát mint előadót illeti a szó. Harrer Ferenc előadó: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Tisztelettel - előterjesztem a kereskedelemügyi és közlekedési, valamint közigazgatási bizottság együttes javaslatát, amely szerint a városrendezésről és az építésügyről szóló s a képviselőház által elfogadott törvényjavaslatot mind általánosságban, mind részleteiben méltóztassék elfogadni.. Legyen szabad ez alkalommal tekintettel az anyag jelentőségére, bonyolultságára és részben újszerűségére, a törvényjavaslattal érintett témakört a lehetőségig: tömören kifejtenem és ennek során foglalkoznom azokkal az ellenvetésekkel, amelyek a képviselőiházban, de főleg e Ház bizottságában felmerültek. A törvényjavaslat a magyar városok, de a községek szempontjából is a legnagyobb jelentőségű, mert az eddig érvényesült véletlen,