Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-40

100 Az országgyűlés felsőházának W. ülése 1937. évi március hó lß-an, kedden. Amikor tehát megállapíthatom, — és a következőkben leszek bátor ezt bizonyítani is — hogy ennek az egyezménynek a becikkelyezése valóban értéket es magyar érdeket jelent, akkor legyen szaDad pár szóval talán megindokolnom, hogy ennek az egyezménynek tartalma és az a mód, anogyan a benneíoglaltak megvalósíttatnak, miképpen fedi és miképpen teljesíti ki azokat az erdekeket, amelyek Magyarország szempontjából hozzáíüződnek. (Halljuk!) Éhben az egyezményben, amelyet az előttünk fekvő törvényjavaslat becikkelyezni kíván, nemzetközi viszonosság allapíttatik meg az öregségi, rokkantsági és- halálesetre szóló biztosítás xévén. szerzett jogok fenntartására és érvényesíthetésére nézve. Elsősorban tehát az öregségiig rokkantsági és halálesetre szóló biztosítás kérdésének a történetére kell rövid visszapillantást vetnünk, ihogy megismerjük azt a nemzetközi helyzetet, amely nemzetközi helyzetben most ez az egyezmény, ez a javaslat ránk nézve előnyös ós kedvező módosításokat hoz. Melyen t. Felsőiház! Az előbb hallottunk itt egy ékes felszólalást Hegedűs Lóránt mélyen t. ibaxátoim részéről, laki nyomatékosan utalt arra a nagy jelentőségre, amely a szociálpolitikai szempontoknak a törvényhozásban es az államigazgatásban való érvényesítésiéhez fűződik. Valóban úgy is van: ezeknek a szociálpolitikai szempontoknak jelentősége egyre fokozottabb (mértékben érvényesül, különösen párhuaaimosain a kapitalizmus kifej lődésóvel és haladásával, mert mindig egyre többen és többen vannak azok, akiknek, — hogy úgymond jani — csak az állami vagy társadalmi gondoskodás adhatja meg a módot és lehetőséget arra, hogy sorsukat biztosítottnak lássák a jötvőben. A kapitalizmus fejlődése hozta magával, hogy mindig több és több ember egyetlen megélhetési forrása a munkaképessége, amelynek elvesztése tehát teljes bizonytalanságba, nyomorba sodorhatja. Már régebben, a középkor óta történtek kísérletek arra, hogy önkéntes biztosítás útján különböző segítő egyeslületek, céhek segítőintézményei, különféle társládák és más ilyen jótékony, vagy Önsegélyző intézmények gondoskodjanak arról, hogy a munkában élő emberek akkor is megtalálják a maguk [mindennapi kenyerét, a maguk betevő falatját, amikor munkaképességük csökkent, vagy elveszett. Az önkéntes biztosításnak azonban természetszerű velejárója, hogy egyrészt csak azok élvezhetik előnyeit, 'akik kellő belátással, kellő hozzáértéssel tudják ennek fontosságát értékelni, [másrészt pedig hátránya az, hogy így 'csak nagyon kis tőkéket tudnak összegyűjteni és ez a kis anyagi erő azután nagyon könnyen megbillenhet éppen olyankor, amikor a legnagyobb szükség volna a felhasználására. Akár tömeges kilépés, akár egyszerre nagyobb mértékben fellépő ráutaltság könnyen magával hozhatja azt, hogy a (hosszú időn keresztül keservesen öszekuporgatott, garasokból összegyűjtött alapok elégtelenekké válnak 's a (rászorultaknak nem adj ák meg azt a biztonságot és megélhetési lehetőséget, amelyre annak gyűjtése alkalmával számítottak. Ez a belátás, hogy tehát az önkéntes biztosítás nem adja meg a teljes biztonságot azoknak a széles és egyre szélesedő és növekvő rétegeknek, amelyek rá vannak utalva az ilyen módon Való öregkori ellátásra, vezetett azután fokozatosan oda, hogy a kötelező, a kényszerbiztosítás eszméje érvényesüljön. A kényszerbiztosítás gondolatának gyakorlati megvalósítása természetesen az állami biztosítás gondolatát hozta magával. Az első államférfiú, aki e szociálpolitikai reform és gondolat megvalósításában nagy gazdasági szükségletet és a gazdasági életnek nagy emeltyűjét látta, Bismarck volt. Bismarck a német-francia háború után, amikor Németország hatalmas gazdasági konjunktúrába került, amely konjunktúrának nagy támasztéka volt a francia* hadisarc, hiszen az akkori viszonyokhoz képest az az öt milliárd óriási összeget jelentett, ezt a hatalmas anyagi erőt elsősorban arra kívánta felhasználni, h„ogy ennek segítségével azokról a széles szociális rétegekről történjék gondoskodás, amely rétegek megnyugtatását és a róluk való gondoskodást éppen az akkor már feltörekvő szociáledmokráciának izgatásával Iszemben szükségesnek tartotta. 1878-ban a Kaiser Wilhelm Spende létesítésével a széleseb bkörű önkéntes biztosítás megvalósítása következett be, 1889-iben pedig — a június 22-i törvényben — ia kötelező aggkori biztosítást hozták he Németországban. Ez a biztosítási törvény azután sokféle módosításon 'ment keresztül a múlt század 90-es éveiben,, majd a század első ós második évtizedében újból több törvényes módosítás és novella járult hozzá. A törvény és a német rendszer a kötelező biztosítás révén az egyeseknek nyújtott járadékok létesítésével megadja az alapját annak, hogy az egyesek akkor, amikor munkaképességűket elveszítették, magtalálják a maguk jövőjének biztonságát, azt a falat kenyeret, amely megélhetésükhöz öregségükre szükséges,, haláluk után pedig hozzátartozóik nem kerülnek koldusbotra, hanem az özvegyiekről és az árvákírói való gondoskodás is ennek az állami intézménynek a révén történik. t Németország példáját azután követte a múlt század végén Anglia, majd Franciaország, a mostani század elején pedig úgyszólván valamennyi nyugati kultúrállam; mind egymástitán hozzájárult valamilyen formában ennek & gondolatnak a megvalósításához» úgyhogy ma már azt mondhatjuk, hogy ia nyugati államoknak jóformán valamennyijeiben valamiképpen meg van valósítva a kötelező aggkori és rokkantsági munkásbiztosítás gondolata. Eiz a kötelező biztosítás nemcsak az egyénre nézve fontos, mert biztonságot ad a jövőre, hanem éppen oly fontos a köz szempontjaiból is, mert csökkenti a pauperizmust, óvja a társadalmi foékét» tehát emberbaráti és erkölcsi kötelességen túl szociális és gazdasági szükségességet 4s jelent (Helyeslés.) Ennek a gondolatnak a megvalósítására — tmint az előbb említettem — a legkedvezőbb időpont egy kedvező termelési konjunktúra, — mint ahogyan Németországban is egy szerencsés időszakban történt a megvalósítása — mert a {munkásbiztosítás költségeinek vállalása a a termelő osztályokra nézve szükségképpen bizonyos többletkiadást jelent, amely többletkiadás könnyen (hozzájárulhat ahhoz, hogy azokkal az országokkal szemben, amelyeknél ilyen biztosítás nincs", a nemzetközi versenyben hátrányba kerülhet az az ország,^ amelynek termelői ilyen évenkénti hozzájárulási díj fizetésével vannak megterhelve« Magyarország, sajnos, nem kedvező, nem gazdaságilag felfelé lendülő időszakban jutott