Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.
Ülésnapok - 1935-40
Az országgyűlés felsőházának 40. ülése 1937. évi március hó 16-án f kedden. 97 ide jöjjenek és ide jöjjön a nőszervezetek két tagja is. Kell hogy megtaláljuk ezt a megoldást, mert a felsőház hivatása az, hogy azt mondja ezeknek a csoportoknak: »Ha tudtok szervezkedni és ha szervezkedésetek egybeillik a nemzet munkájával, akkor megadom nektek azt a jogot, hogy feljertek a lépcsőn, kinyitoim előttetek a Capitoliumot.« Ez a gondolat szükséges ahhoz, hogy a felsőházat egyenjogúvá tegye általános választójog esetén a képviselőházzal. Tudom, hogy fantasztának tartanak, de nagyon messze jegenyefasor van előttem és a jegenyefasor mellett töretlen utakon megy elő a mi népünk és ez a nép csak úgy tud előremenni, ha mindig újabb néposztályok jönnek, amelyeket fel tud emelni. Ezért vagyunk mi, ez a mi büszkeségünk, hogy rajtunk keresztül jön az új néposztály, hogy a nemzet 'hivatását teljesítse. Minden nagy dolog egyszerű dolog és semmi más, mint az, amit a legnagyobb magyar, Széchenyi István ezelőtt 100 évvel minden magyar politikai céljául tűzött, mondván: ezt a magyar népet fel kell emelni, hogy nemzet legyen. Ez a tételem befejezi gondolatmenetemet. És most mondok valamit. (Halljuk! Halljuk!) En olyan fanatikusan hiszem, hogy nagyon közel járok az igazsághoz, amikor azt állítom, hogy 30 évi munkám nagy része meg volna jutalmazva és egész hiúságom kielégítve, ha csak valamit is méltóztatnának ebből elfogadni. A logikai lánc bezárható. Mihelyt egy áüam rájön arra, hogy szociálpolitikát kell folytatnia és behozza a szociális adóztatást, akkor a cenzusos választás nem tartható vissza, hanem a saját viszonyaihoz alkalmazva, és nem külföldi mintára, be kell hozni a titkos szavazást. Ha ezt megtette, akkor kell, hogy a második kamarát kialakítsa, hogy a külügyet, hadügyet és hitelügyet oda vigye. Ha pedig ezt megtette, nem zárhatja ki belőle a hitelügy szervezetét és azokat a néposztályokat, amelyek odatartoznak. Ezzel be is zártam volna felszólalásomat, ha nem volna egy személyes kérdésem, ez a pártra és a miniszterelnök úr személyére vonatkozik. (Halljuk! Halljuk!) Itt áll önök előtt valaki, aki 20 éves politikai visszavonultságát arra használta fel, hogy elolvassa az összes országgyűlési naplókat 1861-től kezdve. Ezek 389 kötetet tesznek ki. Rettentő kőfejtés volt 1918-ig és arra az eredményre vezetett, hogy le kell számolnunk azzal, hogy Magyarországon soha többet, mint egy kormányképes pártot mi szervezni nem tudunk. Még akkor, amikor az 1867-es időkben azt hittük, 'hogy a gonosz Ausztria, Bécs és a császár nem engedi, elhitettük magunkkal, hogy nálunk meg lehet csinálni az angol pártyáltógazdasági rendszert. Ez teljes lehetetlenség, mert ehhez szegény az ország. Hiszen Bismarck is azt mondotta, amikor ugyanezt követelték tőle a porosz Landtagban, azt hiszem, 1878-ban: »Ha azt akarják, hogy nálunk a pártok váltakozzanak, mint Angliában, akkor csinálják úgy, mint Angliában, hogy mindenből legyen két példány.« De nincsen nálunk sem két példány mindenből. Hogyan képzeljük azt, hogy például minden nagy állásból dupla példányt adhatunk? (Derültség.) Ennélfogva több nagy szervezett párt nem lesz, mint egy és szerencse, ha ez van, • mert néha egy sincs. Hogy ez így van, ezt mutatja az, hogy ez a szervezett párt mindig változtatja ugyan a nevét, de megmarad mindig ugyannak, a Nep. ugyanaz, mint volt Bethlennek az egységes pártja, amely nem volt más, mint a régi munkapárt és a szabadeiivű párt és az a Deák-párt maradványa. Mert nem bírunk többet. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell ellenzék. Isten mentsen meg attól, hogy ne legyen ellenzék, hiszen politikát csak valaki ellen lehet csinálni és ha nincs ellenzék, akkor nincs ki ellen többé politizálni. A t. Ház tagjai emlékeznek rá, hogy amikor a francia kamara 1875-ben (megszavazta a royalisták kiűzését, az egyik francia politikus azt mondatta: »Hát ki ellen fogunk politizálni 1 ?!« Igenis kell ellenzék és mindig is vannak kiváló, tehetséges ellenzéki férfiak, úgy hogy sem politikust, sem politikát nem szükséges külföldről importálnunk, mert ebbeli szükségletünk fedezve van. (Derültség.) Azt hiszem, még túlfedezet is van. (Derültség.) Ha ez így van, akkor világos, hogy Magyarország nem bír meg koalíciós kormányrendszert. Miért? Mert ez a legdrágább. Ha egyszer alkalmam lesz arra, hogy a költségvetés tárgyalásakor feltárjam, hogy micsoda rettenetes holt terheket visel a szegény magyar adózó, ki fogom bányászni, hogy mibe került a koalíciós kormányrendszer. Miért? Mert a koalíciósok nyugodtan kintihagyhatják az elveiket, de annál tömegesebben beviszik saját embereiket az állam terhére. (Derültség.) Ez a koaJielió. Miután ez így van, ennélfogva mi történik? Az történik, hogy valahányszor nálunk • egy kiváló ellenzéki politikus, mint Tisza Kálmán a b aliközépen, vagy gróf Apponyi Albert, vagy Szilágyi Dezső » mérsékelt ellenzékein " azt látja, hogy neki kell kormányoznia, s átlép a kormánypártba, nem hagyja kinnt az elveit, mert minden pártban van ben is elv elég, sőt van bal- és jobboldal iis, az elvekkel semmi baj nincs, hiszen olyan szűk az a kis határ, amely magyart és magyart, jobb- és baloldalt elválaszt, hogy még pályadíjat tűznék üti arra, hogy mi a különbség haladó konzervativizmus, és maradíi liberalizmus között, (Derültség.), hiszen itt van mellettem Némethy Károly t. barátom, aki velem együtt egy életen át, 40 éven keresztül, figyelte a legnagyobb magyar államférfit, Tisza Istvánt és még ma sem tudjuk, hogy Tisza liberális volt-e, vagy sem., Ebből az következik, hogy az illető politikus nem hagyja kint az elveit, csak kint hagyja ellenzéki választóit. Es itt van a második tanulság, . amire a 389 kötet elolvasása után jutottam és ez az, hogy a magyar választópolgár sem nem 67-es, sem nem 48-as, sem nem konzervatív, sem nem liberális, sem nem kisgazda, sémi nem nagygazda, hanem a magyar választópolgár ellenzéki. (Derültség. Ügy van! Ügy van!) Ez az igazság! Ennélfogva az ellenzéki vezér, ha a kormánypártra megy át, feláldozza az ellenzéki polgárokat. Ha a fejem lecsavarom, akkor sem tudom megmondani, hogyan hívták azt a francia színdarabot, amelyet gyermekkoromban a Nemzeti Színházban adtak, sem a címe, sem szerzőjének a neve nem jut az eszembe, de volt benne egy választói jelenet, amelyben egy francia jelölt volt, aki ugyanazzal a nemes álpátosszal, aimely a mi parlamentünknek is sajátja, árulta a hazát, mondván: »Tisztelt polgártársak, mi mindnyájan szívesen és lelkesen feláldozzuk életünket a hazáért, önök az enyéimet és én az önökét.« (Derültség.) Mindebből az következik, hogy nekünk, akik bármilyen kicsinyek vagyunk, ha a mai világban
