Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-7
Az országgyűlés felsőházának 7. ülése 1935. évi június hó 18-án, kedden. 77 háztartásában két vagy több hozzátartozója van, a másikat az fizeti, akinek vagy csak egy hozzátartozója van vagy teljesen egyedül él. Itt felmerül az agglegény-adó kérdése, amelyet a pénzügyminiszter úr a képviselőházban megemlített és amelyet én helyeslek. (Helyeslés a középen.) De nem azon az alapon, amelyen az eddigi kivetések történnek. Méltóztassék ; figyelembe venni a következőt. Egy jóravaló, derék iparosember felnevel hat gyermeket, mind a hat életben van, mind a hat kereső ember, az államnak, adófizető polgáraMivel azonban csak ő maga él a feleségével, ha van olyan keresete, amely után jövedelemadót is kell fizetnie, ő a fokozott adót fizeti. Miért fizessen fokozott adót az, aki fokozottan eleget tett az. állammal szemben kötelességének, utódokat nemzett, azokat felnevelte, azokat az állam adófizető polgáraivá tette. Ha az agglegényadót úgy hozzák be, hogy mindenki, az. özvegy ember is, mert egyedül él, fizessen agglegényadót, holott lehet 3—4 gyermeke, akiket felnevelt, szárnyukra eresztett, akik már adózók lettek, ez teljesen igazságtalan volna- (Miskolczy Pál: Ezek nem agglegények!) A tervezet úgy mondja, hogy »egyedül élő ember.« Persze, hogy ezek nem agglegények, de a tervezet azt mondja, hogy az egyedül álló adózók fizetnének fokozott adót. Ezt a gondolatot is a pénzügyminiszter úr figyelmébe ajánlom, de figyelmébe ajánlom azt is, hogy a jövedelemadónál, amikor ezt az adókodexet megállapítja, az alacsonyabb díjtételt állapítsa meg azok számára is, akik ^ ki tudják mutatni, hogy igenis vannak családtagjaik, habár azokat már önállókká tették. Mégis csak méltánytalan, ha addig, míg az a gyerek odahaza van, a szülő kevesebbet fizet, mint amikor azokat szabadon bocsátja, esetleg saját vagyona egy részének rendelkezésére bocsátásával. Lehetetlenség, hogy ez a szülő fokozottabb adót viseljen éppen úgy, mint az, akinek soha nem volt gyermeke- Itt van az igazságtalanság és itt van a mértékkülönbség. Mint adófelszólamlási bizottsági elnök, tapasztaltam igen sokszor, hogy az adókivetésnél az adózót az elsőfokú adóhatóság behivatja, vele megegyezik. Amikor megegyeztek, az adózó nyugodtan hazamegy abban a hitben, hogy az elfogadott, alap után fog fizetni, neki több gondja az adóra nincs. Egyszer csak kap adókivetést, kétszereset, néha háromszorosát is. Megjelenik az adófelszólamlási bizottság előtt és azt mondja: hiszen kérem, én megegyeztem a kincstár képviselőjével! Ez a megegyezés azonban nem számít, mert ő csak azt írta alá, hogy: elfogadom. De ha az adózó elfogadja a felhívásra a kivetést, akkor kellene, hogy a másik félben is legyen annyi erkölcsi kötelezettség. hogy meg is tartsa azt, amit elfogadtatott. Viszont azonban, ha az ilyen elfogadott adónál az illető esetleg megtévedt és fellebbezett, akkor előáll a kincstári előadó és azt mondja, hogy: kérem, ez el van fogadva, most már hiába, ha téved, téved, ezt meg kell fizetni. Méltóztassék abban az adókódexben tételes módon arról is gondoskodni, hogyha az adófelügyelőségek megegyezést létesítenek az adózó alannyal, az kösse a kincstárt és az adózó alanyt egyformán. A jövedelmi adóról szóló hivatalos összeállítás 58. §-a azt mondja, hogy aki ki tudja mutatni, hogy vagyoni tönkretétele nélkül nem tudja megfizetni a hátralékos jövedelmi adót, — utóbb ezt a kereseti adóra is kiterjesztették — az rendkívüli adótörlést kérhet. Ez a rendkívüli adótörlési jog igen szép jogelv, igen szép jogintézmény, a valóságban azonban a legkisebb mértékben tud csak érvényre jutni. A pénzügyi elutasító végzés sémája az, hogy az adózó apró részletekben meg tudja fizetni a hátralékot. Csak egy példát mondok. Van egy cég, amelynek két tagja van. A cégnek van kereseti adója. A két tag a kereseti adó után fizet jövedelmi adót. A cég. vagyonát felbecsülik, a berendezést, az árukat s az után vagyonadót vetnek ki. Bizonyos könnyelműség, bizonyos nemtörődömség is történik gyakran, de gyakran a túlságos adót nem bírják fizetni, kevesebbet fizetnek, felhalmozódik az adó és ennek a felhalmozódott adónak 30—40 százalékát kérik törölni s a többire kérnek — mondjuk — három esztendei halasztást. Nem kap semmi elengedést az adózó, hanem azt mondják, hogy 18 hónap alatt törlesszen. Ez képtelenség, az ilyen cég amiatt öszszeomlik, hiszen egyéb tartozásai is vannak. E tekintetben is célszerű volna részletesebb utasítást adni abban az új kódexben, mint amilyen az 58. §-ban írt rendes utasításban van. Méltóztassék azt is figyelembe venni, hogy 260 milliónál több adóhátralék van. Nem lehetséges, hogy ez az adóhátralék csupa hanyag ember nemfizetéséből támadt; ez fizetési lehetetlenségből, fizetési képtelenségből származik, ezt tehát valahogyan csökkenteni kell, mert ezt átvinni egyik évről a másikra, — semmiféle gyakorlati jelentőséggel nem bír. Ez olyan aktívum, amelyből soha sem lesz valóságos aktívum, hanem sok embernek olyan passzívuma, amely lehetetlenné teszi, hogy gazdaságosabban dolgozva, több jövedelemre és ennek folytán az állam több adóra szert tehessen. A múlt évben felhívtam a pénzügyminiszter úr hivatali elődjének figyelmét arra, hogy az 1931:XVIII. te. a vagyonátruházásnál a törvényszerű legkisebb értéket a házadóalap tízszereséről nyolcszorosára szállította le, mégpedig az 1927 :V. t. c. rendelkezései után. Vagyis ez az utóbb említett törvénycikk állapította meg a tízszerest és négy esztendő után a kormány szükségesnek tartotta egy olyan javaslattal jönni, amely ugyanezt a minimális értéket a nyolcszorosra szállította le. Kimutattam, hogy ez a nyolcszoros érték imaginárius érték. A mai vagyonátruházásoknál nem lehet ezzel az értékkel operálni, amely a valóságnak nem felel meg. Ha történik eladás, ez mindig csak az eladó rovására megy, éppen a magas értékminimum után járó magasabb illeték miatt, amit a ^vevő a vételár csökkentésével törekszik kissebbíteni. Mivel pedig* ilyen viszonyok között, amikor a házak értéke úgyis csökken, csak akkor adja el valaki a házát, ha meg van szorulva, akkor még nagyobb veszteséggel adja el és még nagyobb nemzeti tőiké megy veszendőbe, mintha ez a szorzószám leszállíttatnék. A pénzügyminiszter úr elődje az előzetes tárgyalások folyamán azt mondta, hogy reflektálni fog erre a felszólalásomra és valószínűleg módot fog ejteni arra, hogy a szorzószám leszallíttassék. Ez azonban nem történt meg. Ennek (következtében Budapest székesfőváros közigazgatási bizottságában indítványoztam, hogy írjunk fel a kormányhoz, szállítsa le ezt a szorzószámot. A felirat elment, de még máig sincs elintézve. Itt hívom tehát fel a pénzügyminiszter úr figyelmét arra, hogy ez az intézkedés nagy segítsége lenne r az ingatlanforgalomnak és azoknak, akik 1 kénytele-
