Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-6

52 Az országgyűlés felsőházának 6. ü hogy Smith nelm látta azt, hogy a történelein az ember és az emberiség közé odaállította a nemzeteket és ezzel szem elől tévesztette a nemzetek célját., Mi azt a kort éljük ma, amikor a nemzetek gazdasági élete erőteljesen bontakozik ki, ne hagyjuk tehát figyelmen kívül ezeket a szempontokat, amikor iparról beszélünk. Kissé hosszan időztem talán ennél a témánál, (Halljuk! Halljuk!) de tetteim ezt azért, mert mélységes meggyőző diesem, hogy a nemzet jobb jövője s ai magyar gazdasági élet minden egyes ágának boldogulása összefügg a magyar iparfejlődés kérdéseivel. Miután általánosságban bátor voltam az ipar jelentőségéről szólani, méltóztassanak megengedni, hogy néhány speciális kérdésről beszéljek, néhány olyan kérdésiről, amelyek nagyon foglalkoztatják mindazokat, akik politikával vagy gazdasági kérdéseikkel törődnek. Elsősorban az ipari áralakulás kérdésére gondolok. Kétségtelen, hogy ha az ipari árak nem is csökkentek olyan mértékben, mint a mezőgazdasági árak, az utóbbi élvekben állandlóan csökkenő tendenciát mutatnak és az árvonal teljesen megfelel annak a lefelé menő áorvonalnak, amelyet a külföldi iparcikkeknél 'látunk. Miután pedig a munkabérek nemi csökkentek arányosan, a közter)h)elk! és a szociális terhek pedig ez idő alatt lényegesen emelkedtek, egészen kétségtelen, hogy ez az ipar rentabilitásának rovására ment. Nem helyes néhány vállalat kedvező adataiból kiindulni. Ezek a vállalatok főképpen olyanok, amelyek hosszú éveken át nagyon nehéz viszonyokkal küzdöttek, amelyek hosszú éveken át véreztek s akkor senki sem beszélt róluk. Ha az ipari rentabilitás adatait nézem, akkor a legegyszerűbb, ha összehasonlítom a részvénytársaságok rentabilitásának adatait. — hiszen a gyáipari váll álatoknak körülbelül 60%-a ebben a formában működik, tehát nyugodtan átvetíthetjük ezeket az, adatokat a gyáripar töblbi ágaira is — és akkor azt látom, hogy ha a veszteséges és nyereséges mérlegeket' összehasonlítom, 1928-ban az ipari vállalatok 100 miMió pengő jövedelmi többlettel zárták mérlegüket, 1930-ban ez 52 millióra csökkent, 1931-ben passzív volt a mérleg, 1933-han 58 millió veszteséggel zártak, 1934-ről pedig még nincsenek adataink, de valószínű, hogy a veszteségi többlet valamivel növekedett. A gyáripari közterhek pedig 1925-ben 45 milliót, 1933-ban 104 milliót tettek ki; a községi terhek és a szociális terhek nélkül, ahol körülbelül 20%-os emelkedés mutatkozik. Nem panaszképpen beszélek a közterhek emelkedéséről. Természetesnek tartomi ezt, hiszen mindannyiunk elemi érdeke az államháztartás egyensúlyának biztosítása, csak a kép teljessége kedvéért teszem, amikor meg akarom nézni, hogy az iparcikkek drágulásának mi az egyik oka. A másik — mint mondottam — a szoeiális terhekben keresendő.. A harmadik, amely állandóan foglalkoztatja az ipari közvéleményt, a technikai haladás tempójával kapcsolatos, amelyről Teleszky ő excellenciaja beszélt már évekkel ezelőtt ebben a Hálában, amikor elsőnek mutatott rá arra a körülményre, hogy a felfedezések, találmányok hatása folytán rendkívül gyorsan kopnak a gépek s a berendezések, úgyhogy máról-holnapcra újra kell szervezni a telepeket és az iparnak nincs ihosszabb ideje a berendezési költségek leírására, tehát igen rövid idő alatt gyorsan kell leírnia, ha egyáltalán életképes akar maradni. (Ügy van!) Ennek szükségessége vesse 1935. évi június hó 5-én, szerdán. zette át as ipart a szervezkedés irányába s ez a főrugója szerintem annak, hogy szervezkedés nélkül az ipar boldogulni nem tud. A gazdasági élet láthatatlanul is mindig forrong, éppen úgy, mint egész földünk. Ennek a fejlődésnek kétségtelenül egyik nagy iránya az ipar kartellirozása. A mi törvényhozásunk elismerte a kartell-fejlődés szükségességét. Olyan törvényt alkotott, amelyet sok oldalról támadás ért. Nem tudom, mi a kormány terve aiz új kartelitörvényt illetően. Meggyőződésem, hogy bármit fog, mondani, azt éppen úgy fogják támadni mindazok, akik lelkükben szemben állanak az iparral és a kapitalizmus elgondolásaival. Bármi legyen azonban a kartelltörvényben, azt tudnia keli a kormánynak, hogy kartellek nélkül ma ipar boldogulni nem tud. (Ügy van!) Még Németország is, amely elvi elgondolásaiban egészen más alapból indult iki, az életben a legnagyobb erővel a kartellek kifejlesztését tűzte ki céljául. Franciaország is hozott kartelitörvényt, de olyan kartelltörvényt, amely azt mondja meg, hogyan kell megszervezni a kartelleket. Nem a kartellek ellen, hanem a kartellek érdekében hozták ezt a törvényt. Különben is azt hiszem, hogy ennek a szervezkedési elgondolásnak a mezőgazdaságban is erőteljesen kell kibontakoznia, ha nem akarjuk a mezőgazdaság helyzetét még súlyosbítani. Az ipar támadási felületének másika a devizakérdés. (Halljuk! Halljuk!) Nálunk ebben a tekintetben bizonyos speciális rendelkezések alakultak ki. Nem állítom, hogy a kérdést nem lehetett volna másképpen megoldani. Az is egészen kétségtelen, hogy ez nem végleges megoldása a kérdésnek. Megint át kell majd térnünk egy másik rendszerre, de mielőtt áttérünk s amikor áttérünk, ennek előfeltételeit a legnagyobb óvatossággal kell megvizsgálni. Azok közé tartozom, akik a legnagyobb súlyt fektetik a pénz belső vásárlóerejének megőrzésére. (Helyeslés.) örülök annak, hogy mind a kormányzatnak, mind a jegybank kitűnő vezetőségének teljesen azonos az elgondolása. TTj rendszerre tehát csak akkor szabad áttérnünk, ha ez lehetővé te^zi a stabil pénzértékkel való dolgozást. Azt hiszem, hogy éppen a mai rendszer, úgy, ahogyan kifejlődött, teszi lehetővé agrárexportunk olyan lebonyolítását, amely a belföldi árak mai színvonalát meg tudja tartani. Felvetették bizonyos^ oldalról azt is, vájjon az iparfejlesztés nem ielentett-e devizaszükségletünk lényeges emelkedését. Nem tekintve azt, hogy a kiindulás abszurd, megvizsgáltuk ez a kérdést is. Megvizsgáltuk, milyen volna az ország devizaszükséglete abban az esetben, ha, 1925-ben megállott volna az iparfejlesztés. Néztük a főbb érdekelt iparágakat, így a textilipart stb. Azt láttuk, Hogy abban az esetben, ha az 1925. évi státusban lennénk ma is, körülbelül két és félszer, sőt háromszor annyi devizára volna szüksége az országnak, mint ma, világos cáfolatául azoknak, akik a devizaszükséglet emelkedését az iparfejlesztéssel hozzák kapcsolatba. (Ügy van! Ügy van!) Még egyet szeretnék itt megmondani és T>edi*r azt, b^gy természetszerűleg az iparnak kötelessée-e. hogy exnortját minél erőteljesebben kifejlessze, — áldozatok árán is — mert ezzel a nyersanyagoknak lep-alább részbeni beszerzését sajátmaga lehetővé tudja tenni. Vissza szeT-etnék térni &% ir>arügvi minisztériumra. (Halljuk! Halljuk!) Ezzel kapcsolat!