Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-29
558 Az országgyűlés felsőházának 29. ülése forgalmat kellene szerény nézetem szerint új alapokra fektetni, mert exportnehézségeinket nemcsak az osztrák agrárprotekcionizmusnak, hanem annak is tulajdonítom, hogy az érvényben lévő klíring-árfolyam még ma sem felel meg a tényleges helyzetnek. A helyes devizapolitika eredményeihez méltán sorakoznak a kormány egyéb intézkedései és törvényjavaslatai, amelyek a nemzet gazdasági megerősödését és a belső konszolidációt hivatottak szolgálni. A búzánál például a minimális árrendszer nagyon bevált. Ezt fenntartandónak vélem és pedig legalább a tavalyi mértékben, még abban az esetben is, ha az átlagnál nagyobb termésünk lesz. Ügy tudom, a pénzügyminiszter úr fix összeget irányzott elő az idei árdifferencia fedezetére, ami azt jelenti, hogy ha nagyobb lesz a termés, akkor alacsonyabb minimális árat állapít meg a tavalyinál. Megfontolásra ajánlom a megfordított eljárást, vagyis azt, hogy a kormány, tekintet nélkül a terméseredményekre, már most állapítson meg egy méltányos minimális árat. (helyeslés a középen.) Ennek az lehet a következménye, hogy jobb termés esetén nagyobb áldozatot kellene hozni az árdifferenciák fedezésére. (Úgy van!) Az én felfogásom szerint azonban ez megtérülne, sőt talán ennek többszöröse is, abból az adótöbbletből, amely a magasabb búzaár és az ennek nyomán előreláthatóan bekövetkező általános gazdasági fellendülés következtében várható. A hitbizományi reform és a telepítési törvény, sajnos, nem lehetett olyan méretű és mélyreható, hogy egyszerre megoldhatta volna a birtokpolitika és a mezőgazdasági proletariátus' minden problémáját. De senki sem vonhatja kétségbe, hogy például a telepítési törvény kezdetnek jó és alkalmas arra, hogy kitapossuk az utat és előkészítsük a talajt egy nagyobbszabású reform számára akkor, ha a megfelelő anyagi eszközök rendelkezésünkre állanak. De ezzel kapcsolatban magam is szükségesnek tartom a régi földbirtokreform hiányainak pótlását annak folyományaképpen fennálló tarthatatlan állapotok rendezését. (Helyeslés a középen.) A telepítési törvényjavaslattal kapcsolatban, t. Felsőház, olyan új népelemeik alakulnak át önálló kisgazdaexiszteneiákká, amelyeknek az önálló gazdálkodásra való alkalmassága a^ szükséges szaktudás minél gyorsabb elsajátításától függ. Ezért örömmel üdvözlöm Hóman Bálint kultuszminiszter úr ő excellienciájának bejelentését, hogy a gazdasági népoktatás problémáját immár napirendre tűzi. A széles néprétegek gazdasági képzésének ma, amikor a termelés irányítása a legfontosabb állami feladatok közé tartozik, igen nagy jelentőséget tulajdonítok. Viszont ugyanebből a szempontból némi csalódással tölt el, hogy a József Nádor Egyetemen, a szövetkezeti politíikának még ma sincs rendes tanszéke. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Van már! Tegnap óta!) Rendes tanszéke? (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Igen, kérem!) Hálás köszönettel veszem tudomásul és ezzel tárgytalanná vált erre vonatkozó megjegyzésem. Osur pán azt az anomáliát vagyok bátor ezzel kapcsolatban megemlíteni, hogy a József Nádor Egyetemen a szövetkezeti ^politika ma csak megszorításokkal lehet a doktori értekezések 1936. évi június hó 20-án, szombaton. főtárgya, aminek következtében az idén már csak ketten választották doktori értekezésük főtárgyául, holott azelőtt évente 8—lO-en, sőt még ennél is többen. Törölték ezt a tárgyat továbbá az új tantervben a vizsga-, illetve a kötelező kollokviumi tárgyak soraiból is és most csak az agrárpolitikával egyesítve szerepel a szigorlatokon. Ez kielégítheti a mezőgazdaságot, de a kereskedelmi és közigazgatási szakok szempontjából azt jelenti, hogy a nem mezőgazdasági jellegű, például fogyasztási vagy ipari szövetkezeteik kérdéseiből nem vizsgázhatnak. A termelési és értékesítési akciónak, és pedig úgy mezőgazdasági, mint ipari téren, szerves kiegészítő része az a tanító és nevelő munka, amelyet a szövetkezetek a termelés helyes módszereinek és ugyanakkor szakszerű kezelésének megismertetése céljából kiejtenek. Mert a szövetkezetek nem kizárólag kereskedelmi -. szervek, hanem egyszersmind nevelő és tanító intézmények, amelyeik tagjaiknak gazdasági érdekeit az oktatás és felvilágosítás eszközeivel is előmozdítani igyekeznek. Éppen ezért a legnagyobb örömmel üdvözlöm a kultuszminiszter úr ő exeellenciájának előbbi bejelentését. A közgazdaságtudományi kart 1920-ban létesítő rendelet értelmében a kar mezőgazdasági oklevele a gazdasági minisztériumok fogalmazói szolgálatára képesített. Az 1929 : XXX. te. amely a közigazgatás egyszerűsítéséről szól, ezt a képesítést megszüntette és csak a közgazdaságtudományi doktoroknak hagyta meg. A mezőgazdasági érdekképviseleteknek az a kérése, — és a mezőgazdaságnak az lenne igen nagy érdeke — hogy a törvény módosításával viszszaállíttassék a mezőgazdasági doktorátus képesítő ereje. Ezt bátor vagyok a kultuszminiszter úr ő exeellenciájának nagybecsű figyelmébe ajánlani. Miután a szövetkezeti tanszékről volt szó, legyen szabad a szövetkezeti kérdésre is kitér nem, helyesebben arra a harcra, amely újabban a szövetkezetek és a kereskedelem repre zentánsai között feltűnő hevességgel felián gólt és már-már elfajulással fenyeget. Bizonyos rezignációval kell megállapíta nom, hogy a szövetkezetek érdekképviselete ugyanaz, mint a kereskedőké, vagyis a keres kedelmi és iparkamarák. Ha azonban már a legtekintélyesebb kamarának, a budapestinek, elnöki székéből intéznek támadásokat a tagok egy csoportja, vagyis a szövetkezetek ellen, tehát olyan helyről, ahonnan semlegességet, vagy legalább is tárgyilagosságot várhattunk volna: ez egészséges állapotnak már még sem mondható. (Ügy van! Ügy van!) Úgy látom, hogy ezek a támadások részint tendenciózus, részint téves adatokból indulnak ki, és a " kereskedelem reprezentánsai ezek alapján szinte belelovalják magukat a késhe gyig menő harcba. Nem szeretnék a t. Felsőház türelmével visszaélni, hogy ezekkel egyen ként perbe szálljak. Ámde a közérdeket és a kereskedelem két ágazata között mindenképpen kívánatos harmóniát kívánom szolgálni, amikor feltevésemet néhány kirívóbb példával alátámasztom. Igazságtalannak tartom mindenekelőtt azt az állandó szemrehányást, hogy a fogyasztási és értékesítő szövetkezetek megkülönböztetett anyagi támogatásban részesültek. Ezzel szem ben a valóság az, hogy a legutóbbi öt esztendő példátlan gazdasági válsága során közvetve !