Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-29
Az országgyűlés felsőházának 29. ülése vagy közvetlenül a magángazdaság mirden ágazata támogatásra szorult és támogatásban is részesült. A mezőgazdaság és a pénzintéze tek m gazdavédelmi intézkedések és a Pénzintézeti Központ útján, az ipar a vámok és kar tellek védelme, a kereskedelem a kényszer egyezségek lehetősége által, a fogyasztási és értékesítő szövetkezetek pedig az 1934 : XXI. te. értelmében állami támogatás útján. Végeredményben minden áldozat, közvetve vagy közvetlenül, csak más-más formában a. fogyasztóra, tehát az adófizető polgárokra hárult. Ezt a szövetkezetek legelfogultabb ellenségei sem vonhatják kétségbe. Ezek miatt a veszteségek miatt egy gazdasági ágazatot sem lehet felelőssé tenni. Ez az öt év óta tartó példátlan gazdasági válság következménye, amelynek a szövetkezetek épúgy áldozatai lettek, mint a magángazdaság egyéb tényezői, meddő dolog és illojális tehát, ha a támogatáb mérvét és mikéntjét folyton, lépten-nyomon egymás szemére lobbantják. De ha már kritikai szemmel boncolgatják ezt a kérdést, akkor, aki objektív akar lenni, annak azt is el kell ismernie, hogy a fogyasztási és értékesítő szövetkezeti hálózat sokkal ellenállóbbnak bizonyult, mint a magángazda ság egyéb ágazatai, hiszen csak 1934-ben részesült elsőízben — és reméljük utoljára — támogatásban. El kell ismernie azt is, hogy kiterjedéséhez és jelentőségéhez képest aránylag a legkisebb áldozatot rótta a közre. Akinek eziránt kétségei vannak, az olvassa el az Országos Hitelvédő Egylet beszámolóját tízéves működéséről. E szerint az 1926—1935-ig terjedő időszakban a kereskedelmi jellegű fizetésképtelenségeknél a hitelezők 350 •millió pemgiő veszteséget szenvedtek. (Mozgás.) Ennek 81% -a egyéni cégekre és csupán 1 ezreléke esik a szövetkezetekre. Ezzel szemben áll a fogyasztási és értékesítő szövetkezetek veszteségeinek pótlására a törvényhozás által megszavazott 11 5 millió pengő, ami azonban a kereskedelem Összveszteségének csupán 3%-a. Ezek a számok mindennél világosabban beszélnek és remélem, hogy egyszersmindenkorra véget vetnek annak a tendenciának, amely a szövetkezeteket a dolgozó társadalom kitartottjainak szeretné feltüntetni. Felmerült az a kifogás is, hogy a szövetkezetek elenyésző csekély mértékben veszik ki részüket a közterhek viseléséből a kereskedelemhez viszonyítva. Igen nehéz, t. Felsőház, a levegőben röpködő adatok számszerű vizsgálatába bocsátkozni, nier t-más elvek szerint adóznak a kereskedők, és más elvek szerint a szövetkezetek. Ez utóbbiak például 10% társulati adót, különféle pótadók címén további 14 25%-ot, végül illetékek, az alkalmazottak kereseti adója és Oti.-járulék címén ismét circa 10%-ot, összesen tehát a tiszta jövedelemnek circa 35%-át fizetik különféle adók címén. ... Ami a szövetkezetek térfoglalását illeti az értékesítés terén, amit a túlsó tábor leginkább nehezményez, annak méreteit is erősen túlozzák. A szövetkezetek csak kötelességüket teljesítik, amikor hivatásukat ezen a téren is betöltik. A kormány pedig, amikor a szövetkezetek közreműködését igénybeveszi, nem lépi át a gazdasági szükségszerűség határát és csak hű marad programmjához, amelyet Darányi Kálmán helyettes miniszterelnök úr klasszikus tömörséggel abban foglalt össze, hogy: »csakis a széles néprétegek, vagyis a kisemberek jó1936. évi június hó 20-án, szombaton. 559 létére alapított politikával lehet a nemzet sorsát irányítani«. Mindezek azt igazolják, hogy az a nagy harci zaj, amely a szövetkezetek úgynevezett állami támogatása és versenye miatt a képviselőháziban, a »ajtóban, pamítettekben és az érdekképviseletek körében megnyilvánul, távolról sincs arányban a szövetkezetek térfoglalásával, és teljesen figyelmen kívül hagyja a szövetkezeti mozgalom gazdasági és szaciális jelentőségét. Viszont elismerem azt is, hogy vannak bajok a szövetkezetek körül is. Sokan visszaélnek az eszmével. Egy élelmes üzletember, — vagy talán nem is üzletember, hanem csak élelmes — összeír két-háromszázezer hold földbirtokot és szövetkezetet létesít, 8000—10.000 pengő csak részben befizetett alaptőkével. A cél tetszetős: közvetlen értékesítése és exportja a produktumoknak minden közvetítés kizárásával. Azután megindul a kijárás egy export-kontingensért. Ezek, t. Felsőház, a tipikus álszövetkezetek, irreális alakulatok, amelyeknek nincs létjogosultságuk, és amelyek a bukás csiráit már magukban hordják. Ezekkel a régi, bevált agrárszövetkezetek semmiféle közösséget nem vállalnak, ilyenek ellen ők is küzdenek és küzdeni fognak a jövőben is vállvetve a kereskedőkkel. De megnyugtathatom a kereskedőket, hogy maga a kereskedelemügyi miniszter úr és a Külkereskedelmi Hivatal is igyekszik gátat vetni ezeknek a spekulációknak. Az egyéni és a szövetkezeti kereskedelem egymással nem ellentétesek, hanem egymást úgyszólván kiegészítik. Mindlegyiknek megvan a maga létjogosultsága, a maga előnye és hátránya. A magánkereskedelem előnyeit, amelyek főként az egyéni leleményességben, mozgékonyságban és a motorikus erőt jelentő önzésben jutnak kifejezésre, senki sem vonja kétségbe. Viszont a szövetkezetek hathatós tényezői a kistermelök és fogyasztók megszervezésének és az árszabályozásnak Ennek a jelentőségét sokan lebecsülik, pedig ez tévedés. Sajnos, még mindig nagy a nyomor a vidéken, nagy az elégedetlenség, s ennek levezetésére a falusi agrárszövetkezetek zajtalan, csendes munkája a legalkalmasabb. Sesztina felsőházi tagtársam, az OMKE újonnan megválasztott elnöke, székfoglaló beszédében az eredményes munka egyik előfeltételének azt jelölte meg, hogy a kereskedelemnek a többi foglalkozási ágak szervezeteivel barátságos atmoszférát kell teremtenie és fenntartania. Az érdekképviseleti vezetőknek egymás megbecsülésével a kölcsönös megértésre kell törekedniük. Ezek aranyigazságok, de méltóztassék ezeket a szövetkezetekre is alkalmazni. A szövetkezetek részéről sem fog hiányozni a jóakarat, csak ne tekintse a kereskedelem a forgalom lebonyolítását a maga monopóliumának és a szövetkezeteket — egyenrangú tényezők helyett — illegitim kereskedőknek. EFenőrízze alaposabban hírforrásait és ne üljön fei tendenciózus jelszavaknak. Becsülje meg végül azt az erkölcsi erőt, amelyet a szövetkezetek képviselnek, mert ezek nagyban hozájárLiltak ahhoz, hogy a kereskedelem — az elmúlt idők viharai dacára — ma nyugodt légkörben folytatjhatja tevékenységét. Ez az útja a kölcsönös megértésnek és ez biztosíthatja egyedül a kereskedelem két ágazata között a harmonikus és súrlódásmentes együttműködést. Visszatérve, a kultusztárcára, a legnagyobb 87*