Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-29

Az országgyűlés felsőházának 29. ülése ges dolgokat 'mindenütt kiépítse és bevezesse; ne legyen meg az, a bizonyos elv különösen vasutak és autók járatásánál, bogy hol és hogyan fizeti ki magát a járat. Merem állítani, hogy az állampénztárra nézve fizeti ki magát a legjobban, ha lehetővé teszik a gazdának, hogy terményeit racionális gazdálkodás mellett értékesítse; annál is inkább, mert akkor az adófizető polgárok a'bba a helyzetbe jutnak, hogy fizethetnek. Ezzel kapcsolatban bátor vagyok felhívni a földmívelésügyi miniszter úr és a pénzügyminiszter úr ő excellenciájának a figyelmét a Lebosz.-ügyra A magyar ember türelme példátlan; hazafiasán elviselte a devalvációt, a pénz-lebélyegzést, a hadikölosönök elvesztését, de a Lebosz. nemfizetése előttem érthetetlen dolog. Három év óta nem fizet a Lebosz., de hogy miért, nem

1 tudom. Vannak olyan szerencsések, akik hozzájutottak ezekhez a pénzekhez. Azt is tudom, hogy a vevők pontosan fizetik a rájuk eső rátákat. Ha azt a választ kapnám, hogy nincs pénz, vagy más okból nem fizet, ezt még- valahogyan el tudnám fogadni, de teljesen méltánytalannak, jogtalannak és igazságtalannak tartom ezt azokkal a gazdákkal szemben, akiknek a Lebosz. tartozik, sőt nagyobb összegekkel tartozik^ és akkor illeték nem-fizetése címén vagy más dolgokból kifolyólag őket végrehajtatják. Felkérem a nevezett miniszter urakat, méltóztassanak ezt a dolgot magukévá tenni, hogy ezzel is segíteni tudjanak a gazdatársadalom súlyos helyzetén. Mélyen t. Felsőház! A belügyi politika tekintetében nem jelentem ki azt, hogy diktatúra van, csak egy hasonlatot akarok felemlíteni. A magyar királyságban ma a király, sajnos, nem gyakorolja alkotmányos, törvényes jogait. Nincs itt diktatúra, de kérdem, hol van az alkotmányi Az egész országban, különösen pedig a vármegyékben az az állapot, hogy ma az állampolgárokat egymástól megkülönböztetik, vannak élharcosok, tudtommal nem hivatalos, de fizetett élharcosok, akik minősítik a magyar állampolgárokat, kategóriákba oszt .iáik őket. Hoß-y ki adja ezeknek az utasításokat é& miért adják ezeket az utasításokat, ez előttem rejtély. Véleményem szerint magyar állampolgár és magyar állampolgár között nincsen különbség, minden feddhetetlen életű magyar állampolgárt egyformán kell klasszifikálni, mindegyiknek egyforma jogai vannak. A magyar nemzetért és népért kész vagyok harcolni, küzdeni, ha kell meghalni, de a Nep. érveit elfogadni nem tudom. A választójogról szóló törvény benyújtása a jövő zenéjét képezi; hogy miért, nem tudom megérteni. Az igazat bevallva, sokáig tűnődtem magamban azon a kérdésen, hogy a titkos választójog előnyös-e Magyarországra nézve, vagy sem. Ma rájöttem arra, hogy hiába verjük a mellünket és hangoztassuk mindig, hogy a magyar nép milyen kulturált, milyen müveit és nem áll semmi tekintetben a nyugat-európai államok mögött, ha tnem becsüljük is meg minŰPTI téren. Leeryen benne bizodalmunk, hiszen 1919-ben is láttuk annak eredményét, hogy ennek a népnek nem volt meg: a kellő befolyása. Becsüljük meg tehát ezt a magyar népet és adjuk meg neki a titkos választójogot különösen akkor, amikor — nem akarok beszélni a mai választójogról, de azt hiszem, azt senki nem tartja helyesnek és korszerűnek — a városokban megadják a titkos választójogot, ugyan1936. évi június hó 20-án, szombaton. 545 akkor pedig a falusi, a vidéki szavazó velük szemben hátrányba kerül és ezzel mintegy különbséget tesznek a városi és vidéki polgár és szavazó között. Mélyen t. Felsőház!. A külügyi politikát illetőleg minden tekintetben az olasz barátság, az olasz orientáció az egyetlen célravezető irány, amely Magyarország fellendülését, boldogulását és a magyar jövőt jelenti. A Dunamedence kérdése ama időszerű probléma és csak idő kérdése az, hogy mikor lesz megoldva. Azt hiszem, nem messze 'állunk ettől és merem állítani, hogy az alkotmányos^ törvényes királyinak a hazahozatalával és trónrahelyezésével a kérdés meg lesz oldva. Aggodalmamat fejezem ki azonban abban a tekintetben, hogy a kormány a jogfolytonosság tekintetében, tehát az alkotmányos és törvényes királyság helyreállítását illetőleg még mindig merev álláspontra helyezkedik és nemhogy előkészítené ennek megvalósítását, hanem ellenkezőleg — nem is szeretem kimondani ezt a szót — azt megakadályozza. Engedelmet kérek, hogy erre vonatkozólag* két esetet mondjak el és ezzel dokumentáljam szavaim valóságát. A Dunántál egyik községében jelképesen felakasztották I. Ferenc József apostoli és megkoronázott királyunkat, (Felkiáltások: Nem igaz! Meg lett cáfolva!) — bocsánatot kérek — IV. Károly apostoli és megkoronázott király ő felségét, II. Ottó ő felsége örökös királyt és egy ellenzéki képviselőt. Annáik idején napirend előtti felszólalásra jelentkeztem ebben a kérdésben, az engedélyt meg is kaptam és csak azért léptem vissza a felszólalástól, mert azt hallottam, — ahogy most közbeszóló .tagtársaim mondották — hogy ez meg van cáfolva éis nem az illető tanító tette eztt. Ezért nem mondok ebben az esetben nevet, de a dolog megtörtént. Hogy ki tette, nem tudom, amíg a vizsgálat nincs lefolytatva, nem akarok ebben a tekintetben nyilatkozni, de, mondom, a dolog megtörtént. Ha pedig egy ilyen dolog megtörténik, akkor egészen mellékes az, hogy ezt nem egy tanító, hanem egy más foglalkozású egyén tette, a kormányt a dolog mindenképpen nagyon kell, hogy érdekelje. Érdekelnie kell a miniszterelnök urat elsősorban, mint a kormány elnökét, másodsorban mint honvédelmi minisztert. Azt hiszem ugyanis, hogy egy ilyen cselekedet súlyos megsértése a magyar királyi honvédségnek, hiszen I. Ferenc József koronázott apostoli királyunk nevét büszkén viseli egy magyar királyi honvédezired, ez a cselekedet tehát megsértése a honvédségnek és ennek az ezrednek. Az igazságügyin iniszter urat szintén nagyon kell érdekelnie a dolognak, mert ez az ügy nenr egy egyházimegyéhez tartozik, hanem véleményem szerint az ügyésiz!iségnek lett volna kötelessége abba beleavatkozni, mert ez a tett teljes egészében magában foglali a a tekintélyrombolást és a felségsértés, illetve nemzetgyalázás bűntettét. Mélyen t. Felsőház;! A más ilk eset, amelyet szóvá kell tennem ezzel kapcsolatban, a képviselőházban történt meg. Egy interpelláció alkalmával az egyik országgyűlési képviselő, talán lapsus linguae volt és nem szántsizándékíkal, Magyarország királyát, II. Ottó ő felségét főhercegnek aposztrofálta. Erre a képviselők nagyrésze ez ellen óvást emelt, kikelt és akkor a (képviselőház igen t. elnöke kijelentette, hogy csak az a király, aki Szent István koronájával meg van koronázva. H-a az igen t, elnök úr le-