Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-28
534 Az országgyűlés felsőházának 28. ülése jon, hogy az alsóbb osztáylokban, az elemi iskolák alsóbb osztályaiban, tehát az I— V. osztályokban a gyermekek létszáma ne legyen olyan nagy, mert hiszen tudok olyan esetet is, hogy egy-egy tanteremben 100—120—140—150 gyermek is össze van zsúfolva. A VII. és VIII. osztály felállításával egymagában ezen az állapoton nem lehet segíteni. Az igazi segítség az volna, ha nem felfelé éptenők ki az elemi iskolák hat osztályát, hanem ha az alsóbb osztályokat párhuzamosítani lehetne, hogy így megszűnnének az alsóbb osztályokban a 100—120—140—150 lélekszámú osztályok. Gyökerében kellene ezt a bajt orvosolni. A tanítóképzők átlagban évenkint közel 2000 új diplomás tanítót és tanítónőt dobnak ki az életbe, még pedig az arányszám az, hogy körülbelül 600 férfitanító és 1300 okleveles női tanító jön ki minden esztendőben a képzőből. Ez rémítő nagy, óriási anyag, amelynek nem tudunk elhelyezést biztosítani. Nem tudok elképzelni más expedienst ez ellen, mint hogy a képzőintézetek V. osztályának létszámát a tényleges szükséglethez alkalmazottan kellene maximálni megalkuvás nélkül az egész vonalon. Azelőtt a növendékek maximális létszáma a képzőkben 40 volt. Gondolom, ma is ennyi, de ma 20-ra volna szükség, vagy talán még ennyire sem. Ez mindenképpen katasztrofális operáció lenne a tanítóképzőkre, mert ilyen kevés létszámmal ezek a képezdék és különösen képezdei internátusok nem tudnak reuzálni, nem tudnak fennállani. Bármelyik utat választja is azonban a kormányzat a normális szükségletet felülhaladó túlprodukció megszüntetésére, két szempontot tartok szükségesnek szem előtt tartani. Először is nem szabad kitennünk a meglévő képzőket a pusztulásnak. Nagy anyagi és erkölcsi tőkék fekszenek ezekben a képzőintézetekben és igen sok család exisztenciája fűződik a képzőintézetek fennmaradásához. A másik szempont az, ha kiszorítottuk ezt a nagytömegű ifjúságot a képzőből, akkor adjon módot a mélyen t. kormány nekik arra, hogy olyan pályákra mehessenek, ahol elhelyezkedésük lehetséges. Ez nehéz kérdés, de olyan probléma, amelynek megoldásához igazán nagy megfontoltság, széles látókör és nagy tapasztalat kell, mert egyszerűen annak kimondása, hogy szüntessük meg a tanítóképzők felét, mindenesetre tabula rasa, de ez Justizmord is lehet, mert amikor ezeket a képzőket az egyes hitközségek, az egyes városok, kerületek felállították, óriási költségeket fektettek be, talán éppen a kormány biztatására, talán éppen a kormány segítségével. Most tehát nem lehet egyszerűen lenyakazni ezeket a képzőket. Ez egyenlő volna annak a városnak, annak a vidéknek hallatlan katasztrófájával. Amikor én a nevelésügynek általam ismételten érintett kérdéseit szóvátettem, ezt az alkalmat akarom felhasználni, hogy egy rendkívül fontos, úgy a serdülő if júságnak, mint a felnőtteknek egész lelkivilágát és fejlődését mélyen befolyásoló, nevelő hatásaiban páratlanul álló, valóságos Corradalmi mozgalomra mutassak rá. Ez a filmek felhasználása az oktatásban és az iskolán kívül, a filmek szerepe a társadalomban. A film mindössze 40 éves. A beszélőfilm, korunk technikájának ez a csodaalkotása alig páréves. Az bizonyos, hogy megjelenése után villámgyorsan hódította meg a világot és a pedagógia iparkodott a filmet bevonni a saját oktatási hatáskörébe. A filmoktatás minden módszer felett nélkülözhetetlen lett, mert olyan 1986. évi június hó 19-én, pénteken. sajátságokkal és tulajdonságokkal rendelkezik, amelyeket sem szó, sem demonstráció nem képes pótolni. A film a realitást, az életet vetíti a vászonra az iskolában a tanuló gyermek szemei elé, akiket magával visz, magával ragad és a legszórakozottabb tanuló, a legrosszabb nebuló is az iskolában szájtátva nézi azokat a vetített képeket, amelyek az ismereteket olyan mélyen beleégetik a lelkébe, hogy azokat soha nem felejti el. Ezt a magunk tapasztalatából tudjuk, ha visszagondolunk ifjú korunkra, amikor pedig még nem voltak filmek. Nagyon jól emlékszem arra, amikor a székesfehérvári gimnáziumban nekünk ifjú gyermekeknek legelőször bemutatták azokat a filmszerű vetítéseket, amelyeket akkor ködfátyolképnek hívtak; még ma is emlékszem azokra a képekre, melyeket akkor elém vetítettek, pedig mi volt az a mai filmhez képest! Annyi bizonyos, ha az oktató heteken keresztül is tanít, nem tndja azt a hatást elérni, melyet elér egy ilyen mozgókép. T. Felsőház! Amint eldicsekedtünk azzal, hogy az iparos tanoncok kötelező iskolai oktatását a világon legelőször a magyar kormány valósította meg, épp úgy dicsekedhetünk azzal is, hogy a kötelező iskolai filmoktatást a magyar kultuszkormány rendelte el először, a hatalmas és magas kultúrájú Németország csak utánunk következett — igaz, hogy nem sokkal csak egy-két hónappal. Az is igaz, hogy mi, a szegény csonka ország nem versenyezhetünk a hatalmas területű és népességű államokkal, különösen Németországgal, amelynek csak a tanulók által fizetendő 80 pfenningekből évi 10 millió márka bevétele van, amint ezt egy német állami kiadványban olvastam és óriási technikai felkészültségével, 7.000 vetítő gépével egyszerre 60.000 iskolát tudott a filmoktatás áldásában részesíteni. A legteljesebb elismerés illeti azonban a magyar kultuszminisztériumot, hogy nagy szegénységünk ellenére is a magyar kötelező filmoktatást, mégpedig magyar géppel és nem-robbanó magyar filmekkel meg tudta szervezni. Amint az állami 'hivatalos kiadványokban olvassuk, az elemi iskolától kezdve a legfelsőbb iskolákig, hatalmas lendülettel indult meg a filmoktatásra való előkészület. Ezért &nagyszerű alapvető munkálatért, amely a művelt államok figyelmét is reánk irányította, csak elismeréssel lehet adózni a kultuszkormánynak. Csak egyetlen óhajomnak akarok itt kifejezést adni a költségvetéssel kapcsolatban, annak t. i., hogy amidőn a filmnek ilyen jelentős szerep jut az oktatásnál, amikor ez a tanítási segédeszköz csodaszerüen hat a gyermek ismereteinek kibővítésére és szellemi képességeinek fejlesztésére, amikor ezzel a vívmánnyal időt és fáradságot lehet megtakarítani és ezzel csökkenthetőnek látszik a most hat esztendőiben megállapított szorgalmi idő is, akkor indokolt volna, hogy több áldozatkészséggel, nagyobb összeg legyen beállítva a költségvetésbe erre a célra, mint amennyi ma tényleg rendelkezésre áll. De ha már szóvá tettem az iskolai oktató filmet, amely nemzeti szellemben ; született meg és ma már egészen magyar, kiterjeszkedni óhajtok pár rövid mondattal, az iskalánkívüli, a nagyközönséget szolgáló filmekre, a mozik előadásaira is, bár ez nem tartozik szorosan a kultusztárca keretébe. Ha az iskolai filmekről az elismerés hangján szóltam, akkor nagyon sajnálom, hogy