Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-28
Az országgyűlés felsőházának 28. ülése kére. Nagyon kérem a belügyminiszter urat, hogy az önkormányzatot ne tekinse csak szervezeti kategóriának, hanem a közérdeket szolgáló hatalmas szellemi erőforrásnak is, amelyet minél nagyobb mértékben igénybe kell venni a közérdek javára. A költségvetést elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik gróf Apponyi Karoly őméltósága. Gróf Apponyi Károly: Nagyméltóságú Elnök ur! Mélyen t. Felsőház! {Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt nemcsak a saját nevemben, 'hanem tagtársaim nevében is csodálkozásunknak, sőt megdöbbenésünknek kell kifejezést adnom azért, hogy az állami költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalásának megkezdésénél a pénzügyminiszter úr ő excellenciája nincs jelen, mert feltehető, hogy ilyen fontos törvényjavaslat tárgyalása alkalmából hasznosnak bizonyulna, ha ő aggályainkat, kéréseinket, kifogásainkat meghallgatná. A pénzügyminiszter úr óvatosan rámutatott arra, hogy tagadhatatlan tény az, miszerint egy esztendő óta csendes javulás mutatkozik a közélet minden ágazatában, ami arra a reményre jogosít, hogy ha csak mesterségesen el nem, rontjuk a helyzetet, gazdaságilag nem fogunk már tovább lecsúszni. Maga a miniszter úr azonban nagyon helyesen figyelmeztetett arra, hogy ezért ne ibizakodjunk el, mert még igen nehéz feladatok előtt állunk. Némely kínzó kérdés elvesztette azt a kétségbeejtő jellegét, amellyel tavaly még bírt. Itt elsősorban a gazdaadósságoik rendezésének kérdésére gondolok. A költségvetésnek van egy könnyen megtámadható pontja. Ez a személyi kiadások folytonos növelése, amely végeredményben a deficithez vezet. Hogy a deficit megvan, az tény, de ehhez még az is járul, hogy a deficit tényleges apasztásához nem foghatunk hozzá. Ennek főképpen a személyi kiadások az okai. Az államnak a dolgozó emiberek verejtékes munkájának az eredményét, a tőkét erőszakkal kell igénybevennie, hogy olyan személyek igényét elégítse ki, akik az államból élnek. Itt elsősorban a nyugdíj teher növekedésére gondolok. Legyünk tisztában azzal, hogy a nyugdíjak szaporításánál az súlyosbítja a helyzetet, hogy a társadalom kereső erőitől elvonjuk a vagyondarabokat és olyanoknak juttatjuk, akik már nem dolgoznak és így sem tőkét nem termelnek, sem kereseti < erőt nem produkálnak. Ennek megvan a maga humánus jelentősége, de megvan benne mindig az a tilalom is, hogy fokozni már nem lehet, már pedig a költségvetésben egyedül csak a közigazgatási nyugdíjak terhe tavaly óta 4 millióval szaporodott meg, nem is számítva «bele az üzemi nyugdíjak terhének 2'5 millióval való növekedését. Öriási nyugdíjterhünknek egyik főoka a trianoni béke. Ez tagadhatatlan. De a trianoni béke megkötésének szomorú napja óta már több mint tíz év elmúlt és ha a kihalási alapelvnek, az úgynevezett Aussterbensetappe-nak elvét szem előtt tartjuk, akkor ennek a trianoni nyugdíj tehernek csökkennie kellett volna. Ha tehát nem csökkent, akkor ez csak annak bizonyítéka lehet, hogy a folytatólagos nyugdíjazások a kelleténél nagyobb számban történtek. A pénzügyminiszter úr a pénzügyi bizottság ülésén kifejtette, hogy az ifjúság az ajtókon dörömböl és hogy ennélfogva a nyugdíj azandók korhatárát felemelni nem lehet, ha1936. évi június hó 19-én, pénteken. 519 nem csak leszállítani. Ez is igaz, de én az ebben nyilatkozó ellentét orvoslását nem abban latom, hogy a nyugdíj terheket növelni és a nyugdijazandók korhatárát leszállítani kell. En inkább abban keresném az orvoslást, hogy szakítsunk végre az úgynevezett álláshalmozások gyakorlatával. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a jobbközépen.) A pénzügyiminiszter úr figyelmeztetett bennünket, hogy el lehetünk készülve rá, hogy a fennálló nyugdíjrendszer természetes következményeképpen a nyugdíjteher még körülbelül 10 évig emelkedik. Tisztelettel kérem az egész kormányt, találjon rá módot, hogy ezt a Damokles-kardot elhárítsa felőlünk saját belátása szerint, esetleg a nyugdíjtörvény ^ megváltoztatásával, de {mindenesetre az^ álláshalmozás gyakorlatának megszüntetésével. (Lázár Andor igazságügyminiszter: De hol van álláshalmozás 1 ? Ez egy frázis, amely él!) • A régi, sokat korholt, de szerény nézetem szerint mégis csak jobb idők szokása volt, hogy a költségvetési törvényjavaslat tárgyalása keretében az elmúlt esztendő kormánytevékenységére összefoglalóan visszapillantottak. Ne méltóztassanak felszólalásom későbbi fejezetével szemben a következetlenség vádját emelni, ha kontra beszédem legelején kijelentem, hogy a kormány múlt évi tevékenységével nagyjában egyetértek. A külügyminiszter úr ő excellen ciája tavaly nem haragudott meg rám, amikor őt Szfinksznek és nemzeti mártírnak neveztem el és remélem, meg fogja bocsátani, ha ezidén Ulisszesszel hasonlítom össze. Nevezett hős hosszú vándorlásai közt egy alkalommal kénytelen volt vihartól tépett hajóját Scylla és Charybdis közt vezetni keresztül. Scylla egy tengerbe süllyesztett szikla volt, amelyen minden hajó, amely arra vette irányát, hajótörést szenvedett. Hogy a imit sem sejtő hajósokat odacsalogassák, női felsőtestű halak gyönyörű énekükkel csábították a legénységet. Charybdis pedig egy örvény volt, amely az arra sodródott hajókat elnyelte. Odysseus legénységének szemét-fülét hekötötte, hogy a csábítást ne lássák és ne hallják s csak egyedül maga hagyta leplezetlenül szemét-fülét, de óvatosságból erős kötéllel az árbochoz köttette magát s így sikerült is neki a két veszély között átevezve, nyugodtabb tengerre vezetni hajóját. Külpolitikánk már sokszor volt kénytelen elhajózni Scylla és Charybdis veszélyei között. Külügyminiszter urunk ő excellenciája úgy tett, mint Odysseus: szemünket, fülünket bekötötte, de — hála Istennek — sikerült neki a két veszély között nyugodtabb tengereket elérni. A képviselőház és a felsőház külügyi bizottságának néhány tagja abban a szerencsés helyeztben van, hogy időről-időre betekintést nyer a politikai szövevények mesterséges káoszába. Mi, a többi halandók, egyáltalában nem tudunk semmit, miért is bátor vagyok magunkat Odysseus bekötöttszemü és fülű legénységével összehasonlítani. Szent meggyőződésem, hogy a külügyminiszter úr minden körülmények között a legesleghelyesebben cselekedett és cselekszik. Noha az ország hajója a politikai tenger pillanatnyilag nyugodtabb részére érkezett, biztos, hogy még nagyon sok veszélyen kell külpolitikai téren keresztülmennünk, hogy a végső kikötőt, a biztos révet elérjük. En tehát, teljes bizalommal ő excellenciája tevékenysége iránt, igen sok szerencsét kívánok neki a jövőre nézve és szerényen azt kérem,
