Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-25
Az országgyűlés felsőházának Bő. uU, lők. Mert vannak vidékek, mint például Csanádban, ahol olyan egészséges a földbirtokmegoszlás, hogy például Makó környékén, már valósággal lehetetlenség földhöz jutni, ahol 45.000 katasztrális hold területen csak 10 száz holdon feliili birtok van, a többi mind 100 holdon aluli birtok. Természetes tehát, hogy ezen a vidéken nemcsak a népsűrűség miatt, hanem a hagymatermelés fellendülése miatt sem lehet hozzájutni az igénylőknek földekhez és bérletekhez, — hiszen a hagymatermelés már százéves múltra tekint vissza. Ennek a vidéknek lakossága szívesen menne a szomszédos nagybirtokok bérleteibe. Vannak, nem mondom, nagyobb bérletek, 50—100 holdas bérletek is abban az uradalomban, de nem sok uradalom van a vidéken, az a szerencsétlen ember pedig, aki egy-kétholdas parcella bérletére vállalkoznék, ehhez nem tud hozzájutni. Keresni kell tehát lehetőleg olyan megoldást, hogy ennek a vidéknek a népe kitelepíttessék más vidékre, vagy azoknak a nagybirtokoknak kell megfelelő bérleteket rendelkezésre bocsátani, vagy helyette a nagybirtokos kapjon a Dunántúl megfelelő birtoktestet, amely az ő igényeit teljességgel kielégíti. A telepítéssel kapcsolatban gondolni kell még — ami a legfontosabb — gazdasági szakoktatásra. Erről majdnem minden felszólaló felsőházi tagtársain megemlékezett. Ez gazdasági szempontból olyan fontos, hogy róla napokig, sőt hetekig lehetne beszélni és vitatkozni. A gazdasági népiskolákban megfelelő állampolgári nevelést kell adni a mezőgazdasági szakismeretekkel kapcsolatban. De a leányif júiságot is tanítani kell. Méltóztassék megengedni, de- a kisgazdaifjúsággal és leányifjúsággal is vajmi kevés történik a gazdasági szakoktatás terén a jelen időben. A gazdasági szakoktatás az elemi iskolákban ezidőszerint még nincs Ibevezetve. Ügy tudom, hogy az a jövőben be lesz vezetve, és én nagyon, is fontosnak tartanám ennek bevezetését. A leányifjúság részére azonban alig van olyan intézet, ahol őket igazi gazdaasszonyokká tudnák nevelni. Ma a kisbirtokos, a. törpebirtokos feleségére, vagy annak a napszámos-munkásnak feleségére is olyan terhet ró az élet, hogy igenis, szükséges az, hogy ő is meg tudjon birkózni ezzel a lehetetlen nehéz helyzettel, tehát tudását neki is fokozni kell, hogy mindenben segítségére legyen férjének. Itt tehát minden lehetőt el kell követni, hogy a leányifjúság is olyan szellemben neveltessék, hogy 'belőlük kiváló gazdaasszony legyen. Nagyon régi panaszuk a gazdáknak, hogy nincs megfelelő kisgazdaképizjés és nincs általános mezőgazdasági szakoktatás. Mezőgazdasági szakoktatásunk a múlt politikai nyomorúságát sínyli még ma is. Az állam több áldozatot hozott a múlt kormányok idején az ipari érdekeltségek oktatására. Maga az ipari érdekeltség a csonka országnak csak 18%-át képviseli a statisztika szerint, s ennek a 18%-nak van 486 ipari és 39 kereskedő-tanonciskolája, ugyanakkor az 52%-ot képviselő mezőgazdaságnak van 22 gazdasági szakiskolája és téli gazdasági szakiskolája és 52 önálló mezőgazdasági iskolája. Ez nem szolgálja a tömegoktatás céljait Minden lehetőt el kell követni tehát, hogy ez a két iskolatípus minden körülmények , között megdupláztassék, bár még akkor is kevés lesz ez arra, hogy ennek a nagytömegű kisgazdaoszFELSÖHÁZI NAPLÓ I. é 193ú. évi május hó 8-án, pénteken. 488 •"tálynak szellemi és gazdasági oktatását kielégítse. Van még egy olyan iskolánk, amely a kisgazdaosztály, a törpebirtokosok családjának művelésére szolgál és ez a középfokú gazdasági tanintézet, amely Szarvason működik. A felső gazdasági iskolákat én nem számítom oda, hiszen, amikor ezek tanítványai kikerülnek az életbe, egyik sem megy az ekeszarvához, míg a középfokú gazdasági iskolából kikerülő ifjak más pályára, mint a jegyzői pályára, alig mehetnek, amit helyesnek is tartok. En az ország minden jegyzőjével elsősorban is elvégeztetném a gazdasági szakiskolát. Akkor tud ugyanis gyökeret verni a falu és a gazdálkodó nép életében, akkor tudja megismerni azoknak minden ügyes-bajos dolgát és akkor tud mindenkor azok segítségére lenni. Helyesnek tartom azt, hogy a középfokú gazdasági tanintézetből kikerült ifjak a jegyzői pályára mehetnek, sőt a közgazdasági egyetemre is mehetnek, de az oda menők száma vajmi kevés. Itt legyen szabad megemlítenem azt, hogy ezek az iskolák — különösen az az 52 önálló gazdasági népiskola, amelyeket a gazdasági szakismeretek fejlesztésére a legfontosabb intézmények egyikének tartok — olyan gyengén vannak dotálva a kormány részéről, olyan kis segítséget nyújt nekik az állam, hogy majdnem mindegyik a maga tehetségére, a maga földjére van utalva. A legnagyobb tisztelettel adózunk ezeknek az iskoláknak, hogy abból az 5— 10 katasztrális hold földjükből elvégzik azt a munkát, azt a teljesítményt, amelyet náluk láthatunk. Ezek az iskolák vezetik a női háztartási tanfolyamokat, amelyeknek célja a gazdaasszonyok nevelése. A leányifjúságot hónapokon, éveken keresztül nevelik a háztartás, a főzés, a háziipar, a varrás, a baromfitenyésztés, a tehenészet megismerésére és a konyhakert ápolására, úgyhogy ezek az iskolák vidéken valóságos áldást jelentenek. A fiúkat pedig bevezetik a mezőgazdasági ismeretek minden ágába, megtanítják a trágyakezelésre, az állattenyésztésre, a szántásra és vetésre, úgyhogy ezek az iskolák azok az iskolatípusok, amelyek ma legjobban megfelének a kisemberek igényiének. Ezeket az iskolákat kell szaporítani, ezeket kell anyagilag támogatni. A középfokú gazdasági tanintézet, amelyről már előbb is említést tettem, kiváló szolgálatot tesz annak a gazdatípusnak, amelynek a fiai eljuthatnak oda, meg kell azonban említenem, hogy az ennek az iskolának tanításában részesülő ifjak számára túlmagasak az egészévi ellátási díjai és a tandíjak. Maga a tandíj még nem volna sok, de sok az ehhez hozzájáruló sok mindenféle költség, az internátusi díj, a ruházati költség, az önképzőköri és sportköltség, a zenedíj stb. Ezek mind megdrágítják ennek az iskolának látogatási lehetőségét, úgyannyira, hogy egy gazdafiúnak havonta 100— 120 pengőbe kerül, ha ebben az intézetben tanul. Majdnem lehetetlennek tartom, hogy ma egy gazda évi 1200 pengőt tudjon szánni arra, hogy fia ebben az iskolában a négyéves tanfolyamot elvégezhesse. Olcsóbbá kell tehát tenni ezeket az iskolákat, hogy ezeket a gazdaifjak tényleg látogathassák. Mert hiszen kik mennek, kik mehetnek ma oda 1 ? Elsősorban 20—30—40—50 holdas kisgazdák gyermekei. Azonkívül magában kevésnek tartom azt, hogy abból az intézetből évenj;e csak 30 ifjú kerül 76
