Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-5

32 Az országgyűlés felsőházának 5. üh vagy úttörő volt, hiszen ez kilencedik volt a sorozatban, hanem nagy érdeme az volt, hogy megmaradt, hogy anyja lett a többi főiskolának és elsősorban gerince lett az utóbbi évszázadokban a nemzet magas kultúrájának. (Ügy van! Ügy van!) Látni való, hogy az egyetem története hasonlít a nemzet történetéhez, ennek is folyton újra, meg újra kellett kezdenie intézményeit, amelyek kedvezőtlen körülmények folytán rombadöntettek. Hogy milyen hangyaszorgalommal törekedett országunk már a XI. században egyetemet alapítani, az látszik abból, hogy a 13 magyar egyetemi alapítás közül már csak négy él és ezek között is mindössze egy maradt meg azon a helyen, ahol alapították; ez a legfiatalabb: a 21 éves debreceni egyetem. A többi vagy elemenekült, vagy vándorolnia kellett, vagy megsemmisült, vagy idegen állam uralma alá jutott. A tanulság mindebből az, hogy a Pázmány Péter-egyetem jubileuma nem záróköve egy periódusnak, hanem csirája, újabb fázisa a további folytonos fejlődésnek. Másik megjegyzésem arra az 50.000 darab 2 pengős érmére vonatkozik, amelyet a kormány az 1929:XXVI. t.-c. alapján veretni készül és amelyre vonatkozólag a képviselőházban Petrovácz Gyula képviselő úr azt javasolta, hogy ezeket az érméket adják ajándékba az egyetemnek vagy legalább névértékét engedjék át, hogy az azokat közvetlenül a gyűjtők között oszthassa szét. Ezt a gondolatot én a magam részéről igen helyesnek és kívánatosnak tartom és nagyon örülnék, ha a t. kormány ehhez, kifejezetten a mindjárt említendő feltételek mellett, hozzájárulna. Az egyetemnek ugyanis régebben nagy alapítványai voltak. Ezeket nem bőkezű nagy urak, nem is gazdag bankárok adták, hanem adták kispolgárok és adták öreg professzorok, akik filléreiket takarították össze ilyen célból. Ezekből az alapítványokból segélyező, serkentő, utaztató és egyéb efféle díjak keletkeztek, amelyek számos, később híres tudóssá vált fiatal diáknak adtak módot arra, hogy miután megtanulta azt, amit itthon lehetett, a külföldi nagy intézetekben világkvalitássá nevelkedjék. Ezek az alapítványok a devalváció miatt mind megsemmisültek. Ma nem vagyunk abban a helyzetben, hogy az egyetem akárcsak a legkitűnőbb diákjainak is külföldi utaztató ösztöndíjakat adhasson. A kormány nincs, a társadalom sincs abban a helyzetben, hogy valorizálja ezeket az alapítványokat. Ez a gondolat azonban, amelyet most Petrovácz Gyula képviselő úr ajánlott, jelentékeny módon javíthatna a helyzeten, hozzásegíthetné az egyetemet ahhoz, hogy ezeket az alapítványokat valorizálja. Én tehát nagyon kérem a kormányt, méltóztassék ebből az egyetlen alkalomból, amely száz évig nem fog megint visszatérni, ezt a gondolatot felhasználni. Tegye túl magát azon a bürokratikus szemponton, amely ezt talán gátolja és tegye lehetővé, hogy az egyetem, kifejezetten alapítványainak valorizálása érdekében, a kiveretendő érméknek vagy legalább^ azok túlnyomó részének ilyen felhasználását megkaphassa. A harmadik megjegyzésem arra a diákkultúrházra vonatkozik, amelynek létesítése céljából a törvény a volt ferencvárosi dohánygyár egyik parcelláját, amely az Üllői-út^ és a Köztelek-utca sarkán, a régebben adományozott parcella szomszédságában, vagy másik házsorában van, az egyetemnek ajándékozza. Ezt az egyetem jól felhasználhatná, mert ez a két parcella, becslésem szerint, együttvéve körülte 1935. évi május hó 22-én, szerdán. belül 8000 négyzetméter nagyságú, úgyhogy igen alkalmas volna ilyen kultúrház létesítésére. Ma már mindenütt utat tört magának az a felfogás, hogy nem elég a diákot oktatni, hanem nevelni is kell őt A franciák annyira mennek éhben a felfogásban, hogy még közoktatásügyi minisztériumuk nevét is megváltoztatták és azt az eddigi »ministère de l'Instruction publique« helyett most »ministère de l'Éducation nationale«-nak nevezik. Párizs, Lund, London, Varsó, Róma, Madrid versenyzik most azon, hogy melyik állít fel célszerűbb, magasabb színvonalú nevelőintézetet diákjai számára. Nekünk is meg kell kívánnunk, hogy fiaink ne félszeg könyvmolyok legyenek, hanem hogy az erkölcs, az általános műveltség, az emberismeret, a világlátottság, a művészi érzék, a sport és az életrevalóság terén is megállják helyüket. Olyan kultúrintézményre van tehát szükségük, ahol a közélet minden ágából általános ismeretterjesztő előadásokat is kapnak, ahol az egész irodalom rendelkezésükre áll, ahol felkeltsék érdeklődésüket a zene és a képzőművészet örök szépségei iránt és ahol a testnek gondozása és a társadalmi érintkezés formáinak elsajátítása után az élet változatos problémáiban is eligazodó, versenyképes embereket neveljenek belőlük. Meg vagyok győződve arról, hogy ha ez az intézmény meglesz, csodálkozni fogunk, hogy eddig miként Lehettünk el nélküle. T. Felsőház! Mi már nem vagyunk reformifjak, de barátai vagyunk a reformokat és haladást kérő magyar ifjúságnak. (Igaz! Ügy van!) Fejlesszük tehát ki azokat a gondo^ latokat és lehetőségeket, amelyek a jubileumi törvényjavaslatban rejtőznek és hozzuk ezekkel a magyar ifjúság nevelésének problémáit lényegesen közelebb a modern élet követelményeihez. A törvényjavaslatot elfogadom. (Taps e» helyeslés.) Elnök: Kíván még valaki a törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő nagyméltósága kíván szólni. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nagyméltóságú Elnök Ur! Igen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) A (budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem alapitásának 300-ik évfordulójáról szóló törvényjavaslatot itt bővebben fejtegetnem és magyaráznom feleslegesnek látszik., Azután a felszólalás után, amely Nékám Lajos igen t. barátom szájából itt elhangzott és amely megvilágította ennek a törvényjavaslatnak jelentőségét, nekem igen kevés mondanivalóm maradt. Ki akarom csupán emelni a Felsőház előtt is azt a szándékomat és a kormánynak azt a szándékát, hogy a törvényjavaslat beterjesztésével nyilvánosan az egész nemzet nevében hálát mondjunk annak az intézménynek, amelynek padjaiból közülünk, törvényhozók köziül, igen sokan s a magyar nemzet vezetői és a magyar társadalom széles rétegének tagjai közül még sokkalta, számosabban kerültek ki és amely intézmény a magyar művelődésnek és a magyar nemzetnek három századon át mindig dicsőséget és elismerést szerzett nemcsak itt benn az ország határai között, hanem messze azokon túl is. Méltóztassanak megengedni, hogy a részletekre nem igen terjeszkedve ki, csupán egy szempontot vessek még fel, amidőn e törvény-