Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-5

Az országgyűlés felsőházának 5. ülése mányegyetem alapításának háromszázadik év­fordulójáról szóló törvényjavaslat tárgyaiban. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottság je­lentését felolvasni szíveskedjék. vitéz Görgey László jegyző (felolvassa a jelentést). Elnök: Szólásra következik Nékám Lajos ő méltósága! Nékám Lajos: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) . Az előttünk fekvő törvényjavaslat szelleme, néze­tem szerint, méltó annak tárgyához: a mi ősi Egyetemünk jubileumának jelentőségéhez. (Az elnöki széket Beöthy László foglalja el.) Ez a törvényjavaslat jobb időkben bizo­nyara nagy alapításokat létesített volna, de még így is megelégedést és örömet okozott azokkal a meleg szavakkal, amelyekkel Páz­mány halhatatlan szellemének hódol és elismeri az Egyetem 300 éves működésének a jelentősé­gét. Az Egyetem ugyanis érzi, hogy a nemzeti gondolatnak Ő a hivatott őre és gondozója. Hogy azonban ezt a funkcióját gyakorolhassa, bírnia kell a nemzet lelkét és szívét., Ez a tör­vényjavaslat éppen azt mutatja, (hogy a Páz­mány-egyetem, valóban a nemzet egyeteme. Amikor néhány évvel ezelőtt a tübingeni egyetem jubileumát ülte, akkor látni lehetett a nép minden rétege részéről megnyilvánuló alapításokat. Klinikákat alapítottak és az egyes kórtermekre felírták, hogy ez a kórterem a kis­iparosok, a másik a napszámosok, a harmadik a szakácsnők és más ilyen foglalkozású kis­emberek alapításából, azoknak filléreiből kelet­kezett. Meg vagyok győződve róla, hogy jobb gazdasági viszonyok között minálunk ugyanez lenne a helyzet. Ma azonban a mai nehéz viszo­nyok között meg kell elégednünk azzal, hogy ha érzi az egyetem, hogy azok, akik ott nevel­kedtek, akiknek talán már az őseik is ott kap­ták kiképzésüket és azok a száz- és százezrek, akiket az egyetem ingyen gyógykezelt, valóban ragaszkodnak az egyetemhez. A miniszter úr érdeme az, hogy. ezeknek az embereknek benső­séges háláját az ország köszönetében foglalta Össze. Amikor azonban ezt a törvényjavaslatot a magam részéről elfogadom és elfogadásra ajánlom, három megjegyzést mégis szükséges­nek tartok. Az első a következő: az olyan kül­földi embernek, aki Magyarország történetét nem ismeri — és ugyan hány külföldi ember ismeri azt — és most erről a törvényjavaslat­ról értesül, azt kell hinnie, hogy a mi nemze­tünk csak a XVII. század óta becsüli a felső kultúrát és csak azóta van itt egyetemi élet. Ettől annál inkább kell tartani, mert ismere­tes, hogy a külföldön valóságos szervezet tö­rekszik mindent letagadni, vagy kisajátítani, ami nálunk érték és amit mi történelmünk fo­lyamán elértünk. Nekünk tehát hangsúlyoz­nunk kell, — és azt niszem, 'hogy ebben a pontban, a mi testvérfőiskoláink képviselői is egyetértenek velem — (Pékár Mihály: Ügy van!) hogy itt Magyarországon a legmagasabb kultúrára irányuló törekvés, az arra való vá­gyódás kezdettől fogva mindig megvolt. Már a XI. század elején Szent Gellért ud­varában volt egy iskola, amely olyan kitűnően nevelte az ifjakat, hogy ott francia, cseh, len­gyel és német ifjak is nevelkedtek. ­Azután még fontosabb hírnévre vergődött a veszprémi káptalan iskolája, amiről IV. 1935. évi május hó 22-én, szerdán. 31 László királynak két okirata tanúskodik. Ezek egyikében azt mondja, hogy ez az iskola olyan kitűnő, hogy a francia párizsi iskolával verse­nyez. Tudnunk kell azonban, hogy a XIII. szá­zad végén a párizsi iskola már élvezte a közép­kori Stúdiumnak jelentőségót és tekintélyét, ami abban az időben az Imperiummal és a Sa­cerdotiummal együtt a három világhatalmat je­lentette. Ennek az, iskolának tantárgyai között szerepel a teológia, szerepel a trivium és quad­rivium minden tárgya, úgyhogy tanították ott a nyelvészetet, a szónoklást, a mathematikát, az algebrát, a csillagászatot, sőt még a zenét is, de valamennyi közül kimagaslott — mondja ez a rendelet — cultus justitiae inibi obtineat prin­cipatum, a jogi oktatás és ennek a teljesítésére 15 doktor, részben canonicus, részben római jogi doktor volt» véletlenül éppen annyi, mint amennyi most 700 év után a mi jogi karunkon működik, mint tanár. A másik királyi rendelet pedig felsorolja, hogy milyen roppant gazdag volt ez a veszpré­mi káptalan, volt neki egy szobája, amely tele volt könyvekkel. Abban az időben igen nagy dolog volt ez, mert hiszen tudjuk, hogy például Fülöp Ágost francia király könyvtára összesen 21 kötetből állott. Ezt az egyetemet, amely tehát olyan kiválóan működött, nem pápai brève, nem is királyi rendelet alapította, ez az egye­tem úgy keletkezett, mint a párizsi, oxfordi vagy cambridgei, a helyi szükségletek alapján. Ez egy ősegyetem, egy archiuniversitas volt. Sajnos, hogy éppen az ország nádora, Csák Pé­ter volt az, aki ezt az egyetemet felégette, kira­bolta és 64 tagját az oltár előtt megölette. Nyil­vánvaló, hogy ez a főiskola, ha nem is volt ki­fejezetten stúdium generale, az akkori időkhöz képest mégis egyetemi jellegű volt, az időközi egyetemek jellegével bírt. Csaknem száz évi szünetelés után történt, hogy Nagy Lajos király 1367-ben egy újabb egyetemet létesített. Ez nem volt teljes egye­tem, hiányzott belőle a teológiai kar, ennek következtében az ő veje, Zsigmond király 21 évvel később Óbudán alapított egy most már teljes egyetemet, amely az egész következő században, az egész XV. században működött. Hiszen tudjuk, hogy a constanzi és bázeli zsi­natokon résztvettek a követei, azt is tudjuk, hogy Szilágyi Mihály kormányzó 1458-ban ti­zed- és vámmentességet biztosított ezen egye­tem növendékeinek azzal, hogy azokat a papok és nemesek sorában szerepeltette. Azután következett a török betörés. Idő­közben még Mátyás király próbált egy nagy egyetemet alapítani és Vitéz Jánossal alapít­tatott egy Academia Istropolitanát Pozsony­ban, a török betörés azonban mindent elsöpört és a XVI. század végéig ez a helyzet, míg Er­délyben, ahol mégis csak nyugodtabbak voltak a viszonyok, egyetemalapítási kísérletek tör­téntek. Már János Zsigmond 1571-ben Gyula­fehérváron, azután Báthory Kristóf 1581-ben Kolozsvárt, Bethlen Gábor pedig 1622-ben Nagy enyeden alapított egyetemeket. Mindegyiknek azonban szomorú sorsa lett. A Bethlen Gábor­féle nagyenyedi egyetemnek például az lett a sorsa, hogy 1704-ben Bussy Bab útin osztrák ezredes megtámadta, kifosztotta, a diákok -it, akik védték az egyetemet, lemészároltatta. Em­lékük talán még mindig látható Nagyenyeden, a kápolna romjain. Ezután egy hosszú pauza keletkezett, egé­szen addig, amíg végre 1635-ban Pázmány Pé­ter megalapította az ő egyetemét. Ennek az f egyetemnek tehát nem az az érdeme, hogy első

Next

/
Oldalképek
Tartalom