Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-23

Az országgyűlés felsőházának 23. nek haszonbérletbe való átengedésénél tulajdonképpen a haszonbérlet tárgyát képező és átengedésre kötelezett birtoknak a gazdasági állapotát kell lerögzíteni. Ennek megvan a módja, hiszen a mai üzemtani felfogások szerint ennek a helyzetnek a lerögzítése nem lehetetlen, de mindenesetre több körültekintést és nagyobb mérlegelési lehetőséget nyújt, mint amilyen az ingatlan becsértékének a megállapítása. A földhaszonbérlőnek itt megint csak joga van panasszal élni akkor, hogy ha a haszonbérletért olyan haszonbért állapít meg a földmívelésügyi miniszter, amely a bérlő felfogása szerint nem felel meg a helyi viszonyoknak. A törvényjavaslat a becsértéknek megfelelően a kártalanításról olyképpen intézkedik, hogy a magántulajdon elve alapján az átengedésre kötelezett földbirtoknak a teljes értéke fizettessék kártalanítás címén. E teljes érték kiszámításánál kétféle kategóriát állapít meg a törvény: az első kategóriához tartoznak azok a birtokok, amelyeknél a teljes vételár kifizetésével szemben az egyharmadrész kifizetésének elhalasztása következtében a vételár kifizetésének némi módosítását tartalmazza. Ezen körülménynél fogva azoknál a birtokoknál, amelyek hitelintézetek kezén vannak, s azoknál a tártokoknál, amelyek a védettség folytán amúgy is bizonyos előnyökben részesülnek az állami intézkedések következtében,, e kétharmad vételár kifizetése és az egyharmad vételár hitelezése olyképpen történik, (hogy 3 és fél százalék kamat mellett egyenlő részletekben 25 év alatt kifizethető a vételár, ez pedig nem mondható sérelmes intézkedésnek. Annál a kategóriánál, amely a 8. § értelmében s — amint ezt már az előbb említettem — a magántulajdonnak 'bizonyos közérdekből szükséges érintésével lesz átengedésre kötelezve, a törvényjavaslat a birtokbavétel előtt a teljes vételár kifizetését rendeli el és ezáltal teljesen a magántulajdon elvén állva, a magántulajdonnak csak azt a korlátozását engedi meg, amely végeredményben az átengedésre való kötelezésre vonatkozik, de úgy, hogy a vagyonjogi elv, a magántulajdon elve száz százalékosan megvalósuljon. Ezen a helyen kell megemlítenem a 10. § rendelkezéseit, amelyek azi ezer holdnál nagyobb, illetőleg a 10.000 korona kataszteri tiszta jövedelemnél nagyobb birtokokra vonatkoznak, azokra, amelyek ingatlancsere útján cseréltek gazdát az 1914 július 28-a és 1936 január 1. közötti időben. Ha azokat a mellékkörülményeket veszem figyelembe, amelyek a háború alatt, az infláció ideje alatt állottak fenn, nem kétséges, hogy ezeknél a körülményeknél fogva méltányosnak látszik az, hogy ezek a birtokkategóriák egyéb kategóriáktól eltérő elbánásban részesüljenek. (Szükségesnek tartom azt — és talán a végrehajtás során lehet majd erre vonatkozólag bizonyos meggondolásokat keresztülvinni, — hogy az 1926. és 1936. évek között vásárolt birtokoknál ez az elv — amely, amint az előbb mondottam — az előbbi kategóriáktól eltérőleg értelmeztessék. Ez nemcsak a méltányosságnak és az igazságnak megfelelő álláspont volna, hanem teljes mértékben kongruens volna azokkal a törekvésekkel, amelyek a birtok, az ingatlan értékének csökkenését akarják megakadályozni. Nem lehet ugyanis intézkedéseket teljesen kiragadni és olyanképpen beállítani, hogy jelenleg ezek a kategóriák azok, lése 1936. évi május hó 6~án, szerdán. 425 amelyeket jobban kell sújtani a törvény erejével, hanem nézni kell az intenciót, nézni kell azt, hogy az összes gazdaságpolitikai kérdésekkel miképpen vannak összhangban ezek az intézkedések. A törvényjavaslatnak nagyon helyes intézkedése az, amely a közadóba engedi beszámítani a vételártörlesztésnek egyharmad részét, amelyet a birtokos 25 évig egyenlő részletekben fizet. Eddig tulajdonképpen azokról az átengedésre kötelezhetőkről beszéltem, akik hátrányban lesznek. Az intézkedések második csoportjába tartoznak — s természetesen ez a legfontosabb csoport — a birtokszerzőkre vonatkozó azok az intézkedések, amelyekre rá kívánok térni. Ez a törvényjavaslat, mint már a bevezetésben mondottam, általában véve nem az egyéni igény alapján tárgyalja a birtokszerzőket, hanem igenis a birtokszerzőket annak a vagyoni cenzusnak alapján veszi figyelembe, amely vagyoni cenzus biztosítja az illetők részére, hogy azt a birtokot, amelyet megszereznek, meg i£ tarthassák. És itt rá kell mutatnom arra, hogy mennyire helyes ez az intézkedés, mennyire vigyázni kell a birtokpolitikai intézkedéseknél ennek az elvnek betartárása, rá kell mutatnom éppen az 1920-as években előállott helyzetre, amikor az országot különböző hívatlan próféták járták és azt pré-, dikálták: Írassatok földet magatoknak, ez a föld úgysem fog soha semmibe sem kerülni, ez megmarad a kezetekben. A következményeket most látjuk azokon a helyeken, ahol éppen ezek a kis érdekeltek leginkább megfordulnak, a mezőgazdasági kamarákban, ahol keservesen panaszolják ezeknek a prófétáknak egészen hamis beállítását és azt a szomorú tényt, hogy ők bizony nagy csalódsának estek áldozatául. Kimondja a törvényjavaslat nemcsak azt, hogy az illető milyen vagyoni állapotban legyen, milyen gazdasági erővel rendelkezzék, hogy tényleg birtokszerzővé válhassék, hanem azt is, hogy szükséges, hogy az illető, mint bérlő, legalább egy évre szóló bérlet előre való fizetését teljesíthesse és meglegyenek azok a felszerelési tárgyai, amelyek alkalmassá teszik őt arra, hogy a birtok gazdálkodásában megmaradhasson. Nagyon helyes ezeknek az intézkedéseknek során az a megállapítás, hogy a háromgyermekes apa, hadirokkant, a v-téz és a katonai kötelezettségét teljesített egyén bizonyos mérséklést élvez. De nemcsak adni kell, nemcsak biztosítani kell azt, hogy ezek a birtok:$zerzök tényleg birtokhoz jussanak, hanem meg keil akadályozni azt a folyamatot is, amely az 1920. évi törvény végrehajtása után keletkezet^ meg kell akadályozni, hogy egy tulajdonképpen birtokpolitikai intézkedés után újból elaprózódási folyamat következzék be ezeknek a kisbirtokosoknak a körében. Éppen ezért ez a törvényjavaslat előírja, hogy mindazok, akik ennek értelmében birtokot szereznek, a telekkönyvbe feljegyeztessenek és ez a telekkönyvi feljegyzés 32 évig lehetetlenné teszi a birtok elidegenítését és megterhelését. De ugyancsak rendelkezik a törvényjavaslat arról is, hogy azokat, akik szerződéses kötelezettségüket nem teljesítik, a földművelésügyi miniszter kimozdíthatja. Ezzel a földmívelésügyi miniszteri intézkedéssel szemben azonban ismét jogorvoslatot állapít meg a törvényjavaslat, tehát lehetőséget nyújt arra, hogy, ha a közigazgatási