Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-5

Az országgyűlés felsőházának 5. ülése rekt módszereket, amelyekkel a választásokon eljártunk. Lehet, hogy egyik-másik helyen voltak kifogások, de ha erről beszélnek, én is elmondhatnám, hogy egyes kerületekben velünk szemben milyen atrocitások történtek, például azt, hogy egyik-másik úr a cselédséget elbocsátotta csak azért, inert reánk szavazott. (Egy hang a középen.- Az is helytelen!) Volt olyan eset is, hogy szónokoltak ellenünk olyan tényezők, akikhez nehéz hozzányúlni. De én — ismétlem — azt tartom, hogy ameddig a nemzet a mai inehéz helyzetben van, nem az ellentétek kiélezése, nem a való, vagy vélt sérelmek felhánytorgatása a helyes, ha- , nem az, hogy újból megkeressük azt a harmóniát, amelynek segítségével a nemzet egyetemes érdekeit tudjuk szolgálni. Igen t. Felsőház! Én magam a választások sikerével eleve tisztában voltam. Előre megmondtam, hogy 170 képviselője lesz a nemzeti egység pártjának. Ez a siker eredménye a párt annyiszor kigúnyolt szervezkedésének, eredménye a két és féléves propagandának és eredménye a helyes és üdvös kormányzati ténykedésebnek. Igenis érzem, — és ezt nyíltan, hivalkodás nélkül merem megmondani — hogy a magyar nép bizalmával rendelkezem. (Ugy van! Ugy van! Taps jobbfelől.) Ezt a bizalmat nem akarom és nem fogom felhasználni arra, hogy magamból esetleg bálványt faragjak, mert amikor ezt a magas állást elfoglaltam, azt a fogadalmat tettem: mindent a közért, mindent a nemzetért, semmit sem magamért. (Éljenzés.) Eckhardt igen t. képviselőtársammal is ; méltóztatott polemizálni. Ügy látszik egyálta- \ Ián nem, vagy nem végig méltóztatott elolvasni az ő deklarációját. Ki kell jelentenem, hogy az ő mandátuma a miskolci mandátum és nem a kálkápolnai. A miskolci választás titkos választás volt, amelyen Eckhardt Tibor, listavezető : lévén — a mi pártunk listavezetője is lévén egyszersmind — első helyen lett megválasztva. Ez azt mutatja, hogy a nemzeti egység pártja és a független kisgazdapárt között némi — ahogy méltóztatott kifejezni — szerelmi viszony fejlődött ki a politika mezején. (Gróf Széchenyi Aladár: Ez igaz!) Azonban ez is az én privát ügyem. Ez nem diffikultálható. Nekem jogom van például a fővárost illetően Wolff Károlylyal is hasonló megállapodást kötni, sőt Ernszt Sándorral is, mert abból indultam ki, hogy a j világszemléletileg azonos felfogású pártokkal szemben a nemzeti egység pártja a barát szere- ; pét kívánja betölteni. Ezt be is töltötte. Ha méltóztatnak megkérdezni a fővárosnak itt ülő előkelő reprezentánsait, bizonyára ők is találnak kifogásolni valót. A választásoknak ugyanis megvan az a különös pszichológiai sajátsága, hogy a győztes mindent igazságosnak és helyesnek tart, aki pedig legyőzetett, mindent igazságtalannak és helytelennek, még akkor is, ha nincs többsége dob an a kerületben. (Szőke Gyula: Csak bizonyos dolgokat!) Gróf Széchenyi Aladár igen t. felsőházi tag úr mellékkormányról is beszélt. Eddig erről nem tudtam. Rendkívül hálás vagyok, ha meg méltóztatik nekem mondani, hogy ki a mellékkormány. (Gróf Széchenyi Aladár: Van mellékkormány!) Ami a reformnemzedéket illeti, arra nézve kijelenthetem, hogy nekem semmi közöm ahhoz, hogy valamely politikai társulás hogyan nevezi magát. Nem a társulás neve dönti el annak értékét és jelentőségét, hanem mindig az a munka, amelyet a köz érdekében kifejt. Nekem az volt az elhatározásom, hogy a magyar fiatal- ' 1935. évi május hó 22-én, szerdán. 23 ság számára igenis utat engedek a közéletbe, mert az volt az impresszióm, hogy az egész magyar közélet bizonyos fokig elvértelenedett és túlsók benne az olyan fiatal, aki már őszül. Ezt egészségtelen állapotnak minősítettem, helyet kívántam adni tehát a fiatalságnak, mert a politikát meg kell tanulni és jobb, ha az öregek vezetése mellett tanulja meg az ifjúság a politikát, mintha forradalmi utakra tér. (Helyeslés. — Gróf Széchenyi Aladár: Be legyen az ifjúság szerény! Ez a legelső követelmény!) Most már megmondhatom, hogy a fiatalság soraiban igen sok tehetséges, igen sok talpraesett embert látok és örömmel nézem munkájukat, az öregedő férfi minden irigysége nélkül. T. Felsőház! Tudom, hogy nehéz munkára vállalkoztam. Én haladó konzervatív politikát folytatok. A békés evolúció politikájának vagyok a híve, a mai világ közepette, amikor sokszor forradalmi momentumok döntik el a kérdéseket, amikor sokszor erőszakosan mennek előre a népek a maguk útján. Én mégis a békés evolúció útját választottam. A legnehezebb feladatra váMalSkoztam és mégis bízom benne, hogy a nemzeti egység mozgalma erejének segítségével meg tudok maradni a békés evolúció útján, mert meg akarok maradin — ez az egyik — és mert tudom, hogy a józan magyar nép melüettem van. Azt mondja a nemes gróf, hogy erről a választásról még a dédunokák is mint tatárjárásról fognak beszélni. Én azt hiszem, akikor már egészen onás világ desz és valószínűleg^ csodabogaraknak fogják tekinteni a piros- és zöldtollú választási agitátorokat. Valószínűleg egészen más világ fog keletkezni (Gróf Széchenyi Aladár: Reméljük, hogy jobb!) és a dédunokák a tedhnilka vívmányaival, a sztratoszférába való repüléssel és nem ilyen kicsinyes dolgokkal fognak foglalkozni. (Gróf Széchenyi Aladár: Oda nem megyünk! A sztratoszférába nem megyünk, abiból nem kérünk!) Ne méltóztassék azt se rossz néven venni, ha azt állítom, (Halljuk! Halljuk!) hogy egy sárga röpcéduláit a Felsőházban felolvasni nem helyes, mert a röpcéduláik stílusa nem ennek a Háznak a méltóságához illik. Ez nem idievaió. (Úgy van! Ügy van!) Tessék itt klasszikus művekből felolvasni, de nem való, hogy idehozassanak és itt citáltassanak sárga röpcédulálk, amelyeknek a szerzője is ismeretlen. (Úgy van! Úgy van!) Az önálló embereket pedig nem irtottam ki, mert méltóztatik látni, milyen önállóan és merészen méltóztatott állításokat kockáztatni, anélkül, hogy ez ellen védekezni tudnék. A szólásszabadság, az immunitás megvan. Azt a teljes és féknélSküli szabadságot, amely majd megint szétrombolja ezt a nemzetet, soha sem fogom megadni. (Élénk helyeslés. — Gróf Széchenyi Aladár: Én sem!) A felelősség az enyém. A történelem ítélőszéke előtt állóik és mia is könnybe Hálbad a szemem, Shia rágondoloik, hogy mennyi szabadság volt 1918-ban ahhoz, hogy a nemzet elpusztuljon. (Ügy van! Ügy van! Taps a Ház minden oldalán. — Gróf Széchenyi Aladár: Az már nem volt szabadság!) Elnök: Napirend előtti felszólalás sem vita, sem határozathozatal tárgyát nem képezheti. T.

f Felső/ház! Mielőtt mai ülésünk napirendjére áttérnénk, (bejiélentem, hogy gróf Vay Arttúr tagtársunk a miniszterelnök úrhoz, Szeberényi Lajos Zsigmond tagtársunk pedig a belügyminiszter úrhoz kíván interpellációt előterjeszteni a képviselőválasztási sérelmek tárgyában. Minthogy a házszabályok 40. §-a értelmében