Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-18
Az országgyűlés felsőházának 18. ülése 1 fiának.., Imre hercegnéik azt az utasítást adta, ' hogy minden országot a saját szokásai szerint j az ősök útját követve kell kormányozni. Ha most ebből az elgondolásból kiindulva vizsgáljuk ennek a javaslatnak időszerűségét, ; iáikkor önkénytelenül is ugyanarra a konklúzióra jutunk, melyet előttem már igen sokan kifogásoltak, különösen a képviselőházi viták alikalmával: hogy vájjon olyan biztosnak látja-e a kormány az ország gazdasági helyzetét, hogy egy törvényt lalkot, amely tulajdon- ; képpen csak ihat esztendő múlva fogja közvetlenül éreztetni a hatását. Vájjon nincse-, nek-e enrevonatkozólag szomorú precedenseink, nem is olyan régi időkbőn Ki tudja azt, hogy hat esztendő múlva milyen lesz az ország gazdasági helyzete 1 ? Kénytelen vagyok itt fel- ] hívni a kormány figyelmét az első nemzetgyűlésnek, sajnos, nem egy törvényalkotásária. Nagyon jól emlékszem a Hegedűs-féle szanálási törvények közül pl. a hadmentesiségi adóra vonatkozó törvényre, amely a valóiságban soha nem kerülhet be törvénytárunkba, bár a nemzetgyűlés megszavazta. Vagy ki gondolt volna a jelenleg annyit ócsárolt első földreformtörvény megalkotás árnál arra, hogy 10— 12 esztendő uiuiva sokkal több lesz a bankok kezén levő birtok., mint .az állami elővásárlás útján a (kisembereknek juttatott földmennyiség, pedig ez volt ennek a törvénynek a leghelyesebb intézkedése, mely a természetes felaprozódást a magántulajdon sérelme nélkül szolgálta. De a jelenlegi kormány is nem egy olyan törvényjavaslatot erőszakolt keresztül, amelynek végrehajtási utasítása azután hónapokon keresztül késett. Legutóbb is tanácskoztunk a gazdaadósságok úgynevezett végleges rendezésére vonatkozó intézkedésekről, amihez a szükséges törvényes rendelkezéseket megszavaztuk, de azok a rendeletek, amelyek ezt a védettségi kérdést hivatva lettek volna szabályozni hónapok multán, ma sem jelentek meg. Másik gondolatunk az volt, hogy nem lehetett volna-e ezt a törvényjavaslatot leegyszerűsíteni a kötöttségnek bizonyos minimális határával, a kishitbizományok megengedésével, mert hiszen a 30.000 korona és ezek a számok — legyünk őszinték, ha nem is való ezt a törvényhozásban előhozni — bizonyos alkudozások tárgyai voltak. A nagyhitbizományok az élet örök törvényei folytán, fokozva az ütemet, a rossz gazdasági helyzetben lassanként úgyis kihaltak volna. Hiszen nagyon érdekes volna ismerni a statisztikai adatokat arról, hogy az utóbbi 8—10 évben milyen területekre kérték a hitbizományi kötöttségből való feloldást. Gyorsítani lehetett volna ezt az ütemet pédául a felvett kölcsönöknek földben való visszafizetési kötelezettségével, vagy bizonyos hitbizományi birtoknagyságon túl az illetékeknek földben 1 való lerovásával; meg vagyok róla győződve, hogy a természetes felaprózódás folytán egy-kétesztendei differenciával ugyanide jutottunk volna, ahová ezzel a javaslattal fogunk jutni, (Gróf Széchenyi Aladár: Egész bizonyos!) vagyis a tempó nem változott volna, csak legfeljebb kisebb reklámmal értük volna ezt el. (Derültség.) Hogy a hitbizományi reform, akárhogyan is vesszük, tulajdonképpen földbirtokpolitikai reform-e, kénytelen vagy erre is kitérni egy pillanatra és újból csak azt hangoztatni, amit előttem már magyon sokan elmondottak, hogy l )36. évi március hó 26-án, csütörtökön. 325 Magyarországon, mint agrárállamban, a földbirtokpolitikát közvetlenül vagy közvetve, de állandóan irányítani kell, (Helyeslés.) lehetőleg csendesen, némán zajtalanul, azonban permanenciával, mint az őrszem, «a gyakorlati szakember minden tudásával, aki ismeri a imiagyar föld sajátosságát, annak asszimiláló erejét, kézzel és ésszel művelőinek gondolâtes eszmevilágát és akinek e ímellett a fődolog: a pénz, állandóan rendelkezésre áll. Ezzel szemben kénytelen vagyok itt agresszivitás nélkül megállapítani azt, hogy kormányprograimniként állították fel a hitbizományi refommot és a! többi földibirtokpolitikai javaslatokat, végighirdették .azt ezelőtt egy esztendővel az egész országban, egy igen heves választási kampányon keresztül akkor, amikor a költségvetés deficites volt és így legfeljebb a deficit szaporítása révén állott fenn pénzügyi lehetőség ennek keresztülvitelére. Ma ugyan a képviselőházban imár azt vitatják a pénzügyi szakemberek a következő törvényjavaslatnál, hogy a pénzügyi alapozás megvan. En ezzel szemben laikusan kénytelen vagyok megállapítani azt, hogy amikor ezeket a javaslatokat elkezdtük (hirdetni, akkor legalább is nemi volt még meg. Sajtó-campagne indult meg pl. egy nem is nagyon exponált politikai napilapban; egy miniszterviselt szerző tollából cikk jelent meg a hitbizományi reformmal kapcsolatban arról, hogy a kékvér privilégiumainak el kell tünniök a piros vérrel szemben. Komoly vita indult meg arról, és most már harmadiknak hozom elő a mai felszólalók közül, hogy Deák Ferenc, az. »öreg tekintetes úr«, aki rendkívüli képességeinek isteni adományával a haza bölcsének magaslatáig emelkedett;, de aki a, mellett teljes életében megmaradt a túladunai táblabírók és különösen a zalai táblabírók jellegzetes egyéniségének és aki a földjét inkább humanitárius, mint pénzügyi szempontok szem előtt tartásával művelte száz esztendővel ezelőtt, mellette, vagy ellene volt-e a hitbizományi intézménynek. Tettei, elhatározásai, nyilatkozatai 'mindenesetre azt igazolják, hogy ő is ragaszkodott ősi földjéhez, hiszen az abszolutizmus elején azt mondotta, hogy: nem jöhetek Pestre politizálni, mert Kehidához köt az ősi rög ápolásának gondja. És ha a »legnagyobb magyarnak«, Széchenyi Istvánnak nincs hitbizománya s annak anyagi és erkölcsi javaival és értékeivel nem tudja eloszlatni Deák Ferenc aggodalmait, akkor talán ez a nemzet nem 1867-ben, hanem csak jóval később és csak megcsonkított formában részesülhetett volna az alkotmányos élet minden áldásában. Széchenyi és Deákon kívül azután felsorakoztatták az ellene érvelők mindazokat, Beksics Gusztávon keresztül egészen Szilágyi Dezsőig, akik ellene voltak, akik pereátot kiáltottak ezen külföldről importált intézményre. Egyetlenegy szó sem esett az egész vita folyamán az utolsó nagy szabadelvű politikusnak, Tisza István grófnak az egyházi és magánkézen lévő kötött birtokok feltétlen fenntartása mellett vallott elvéről felekezeti különbség nélkül, pedig ebbeli felfogásának nem egy áldása él ma is körülöttünk. Hogy egyebet ne említsek, itt van a szombathelyi püspökségnek jelenleg a lapokban is annyit emlegetett szanálási akciója. Ha Tisza István első miniszterelnöksége idején nem engedte volna meg azt, hogy ez a püspökség a hét évvel azelőtt
