Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-14
Az országgyűlés felsőházának 1U. ülése tómra nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt a törvényjavaslatot megszavazzam. (Éljenzés és taps a középen és jobbfelöl. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Sámik József ő méltósága! Sámik Józse n : Nagyméltóságú Elnök Ür! Igen tisztelt Felsőház! Amikor a gazdaadósságok rendezéséről szóló törvényjavaslatot tárgyaljuk, mint gazda, aki a gazdatársadalom törvényes érdekképviseletének kiküldöttje vagyok, kötelességet vélek teljesíteni azzal, hogy egy pár szóval én is hozzászólok ehhez a törvényjavaslathoz, hogy elismerjem azt, ami benne jó és rámutassak arra, ami hiányzik ebből a javaslatból. Szontagh Jenő felsőházi tagtársam beszéde elején — ha jól értettem — azt mondta, hogy ezt a gazdaadósvédelmet a gazdabecsület védelmének is lehetne nevezni. Ebben 100%-ig egyetértek vele, mert a bankzárlat után olyan minősítéseket is kaptak azok a gazdák, akik saját hibájukon kívül adósodtak el, s úgy különböztették meg őket az el nem adósodott gazdáktól, hogy szinte a becsület rovására ment az, ha valaki hangot mert adni annak, hogy ő saját hibáján kívül került abba a nehéz gazdasági helyzetbe, amelybe nagyon sok gazdatársam bele is került. A. 14.000. számú rendelet megjelenése után a gazdatársadalom szervei összejöttek, tárgyaltak, tanácskoztak, iparkodtak olyan formulát találni, hogy a gazdaadósságrendezést úgy lehesen megoldani, hogy az a gazdatársadalom minden rétegére egyaránt, de az állam teherbíróképességének figyelembevételével is legyen megoldható. Ezeken a tárgyalásokon én is résztvettem. Elismerem, hogy a résztvett magas képzettségű közgazdászok az ő érveléseikkel iparkodtak mindig a nagy közérdek figyelembevételével olyan érveket fölsorakoztatni, amelyek tényleg a látszat szerint a közt szolgálják, de minden alkalommal meg lehetett állapítani, hogy az illető vagy a saját pénzintézetének érdekében, vagy a saját maga anyagi érdekeinek figyelembevételével szólt a tárgyhoz. Egészen őszintén megmondom: szomorúság volt nekem azt tapasztalnom, hogy itt a magas tudás, a magas képzettség majdan a gazdatársadalom felső kategóriáját fogja képviselni, így éreztem, így gondoltam, így mondottam, mint most és ott, abban a bizottságban is hangot adtam ennek és azt mondottam: uraim, az a bizonyos egyeztető eljárás, amelyet ide be akarnak hozni, mindenkinek jó lehet, csak annak a nagy kisgazdatömegnek, annak a szegény magyar parasztnak nem, mert annak nem lesz igazi képviselete, amely az ő érdekeit tökéletesen meg tudja védeni. Igen tisztelt Felsőház! Őszintén megvallom, kellemesen csalódtam, mert a magyar kormány állt a kisemberek pártjára, ő vette kezébe ügyüket és mondhatnám lineárisan, a nagy nemzeti eszme szolgálatának figyelembevételével, szociális érzékkel, magyar érzéssel iparkodott megoldani ezt a nagy kérdést olyan arányban, amilyen arányban anyagi lehetőségek mutatkoztak. Ezért a cselekedetéért őszintén és hálásan hajtom meg az elismerés zászlaját a magyar kormány előtt. (Éljenzés.) Igen tisztelt Felsőházi En, aki kint élek a nép közt. amikor a 14.000. számú rendelet megjelent és a miniszterelnök úr őszinte, becsületes kijelentéseit hallottam, egy percig sem gondoltam arra, hogy a magyar miniszterelnök 1985. évi december hó 4'én, szerdán. 221 olyant mond, amit nem akar beváltani, ezért szinte apostoli munkát végeztem, amikor felhívtam kisgazdatársaim figyelmét arra, hogy: jelentkezzetek, kérjétek a védettséget, mert ez komoly dolog, itt fog eldőlni a ti sorsotok, ha nem kéritek ezt a védettséget, kimaradtok és következnek a nehéz idők s akkor azután nem lesz, aki segítsen, magatokon pedig nem tudtok segíteni. 55.000 kisgazdánál több jelentkezett védettségre, számszerint 55.564 kisgazda lett védett, (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: 10 holdig!) —- 10 holdig — de 84.068-ra rúg még mindig azoknak a száma, akik nem kérték a védettséget. Ez olyan szám, amely mellett szó nélkül elmenni nem lehet. Nem azért nem kérték ezek a szegény kisgazdák a védettséget, mert azt gondolták, hogy a saját maguk erejéből is meg tudnak kötelezettségüknek felelni, hanem sok más körülmény is játszott itt közre. Olyan sokszor ígértek már a magyar kisgazdának, a magyar parasztnak, és annyiszor nem teljesítették az ígéretet, hogy ezt az ígéretet sem vette százszázalékig komolyan. Ez az egyik. A másik körülmény az, amire Szontagh Jenő felsőházi tagtársam nagyon helyesen rámutatott, t. i. az, hogy amikor a kisgazda, az a Nagy János odament a bankhoz, akkor úgy fogadták, hogy: »No, Nagy János, maga is a védettséget kérte? Maga is kilép a tisztességes emberek sorából? Maga sem akarja megfizetni azt a tartozást, amelyet felvett? Hát azt hiszi maga, hogy majd az a Gömbös Gyula fogja kifizetni az adósságát? Van annak a Gömbös Gyulának annyi vagyona, amiből ezeket az adósságokat ki lehet fizetni?« Ez az egyik ok, amiért sokan nem kérték a védettséget. Ez a tény, ez a valóság, ez az élet és ezt nekem itt a Felsőházban el kell mondanom azért, hogy meggyőzzem a magyar pénzügyminisztert, meggyőzzem a magyar miniszter elnököt arról, hogy nem a kisgazdatömegekben van az oka annak, hogy nem kérték a védettséget, hanem ebben sok más ténykörülmény is közrejátszott, őszintén megmondom, egy kis politikum is volt a dologban. Akárhány esetben az ellenzéki férfiak, mivel ezt a kormányelnök nyilatkoztatta ki, — nem százszázalékig — valamilyen formában mégis csak odahatottak, hogy sokan ne kérjék a védettséget. Azt mondták: »Hát kérlek szépen, kisgazdatársam, nem minden jó, amit a magyar miniszterelnök mond. Miből fogja ő azt kifizetni?« Szontagh Jenő tagtársam helyesen állapította meg, hogy a közigazgatásban is van a hiba. mert például •a jegyzők százszázalékig nem felelnek meg annak a kötelezettségnek, amely rájuk hárult, hogy t. i. felvilágosítsák a gazdatársadalmat, foglalkozzanak az ő kérdéseikkel és eljuttassák a védettséget kérő kérvényt, amire pedig feltétlenül szükség lett volna. Ezek azok a körülmények, amelyek közreműködtek abban, hogy 80.000 kisgazdánál több nem kérte a védettséget. Emellett — mint az előbb említettem — szó nélkül nem lehet t elmenni, mégegyszer meg kell adni a lehetőséget arra, hogy ezek a kisgazdák újra kérhessék a védettséget, újra védetté nyilváníttassanak. Nem kérdezem, hogy a magyar kormány honnan veszi azt az összeget, amely ehhez szükséges, de a magyar jog, az egyenlő elbánás és igazságosság elve megköveteli azt, hogy ebben az országban ne legyenek kétféle magyar állampolgárok, akik egyikének kifizetik az adósságának egy részét azért, hogy boldo-
