Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-14

222 Az országgyűlés felsőházának 1U. ülése gulni tudjon, a másikat pedig engedik elveszni. Találkoztam olyan magyar kisgazdával, akinek öt magyar hold földjén 12—14 ezer pengő adósság volt és aki amikor ebből lefizették, rendezték az adósságát, úgyhogy maradt 4000 pengője s a törlesztési időt meghoszszabbították 50 évre, hozzám jött és azt mondotta: »Méltóságos Uram! Hálás vagyok érte.« Ügy viselkedett, mintha nekem köszönhetné az egészet azért, mert felhívtam a figyelmét. Azt is mondta, hogy: »Ha nem magam, de legalább a gyermekeim majd csak ki fogják tudni fizetni ezt az adósságot és érdemes lesz továbbra is dolgoznom -azért, hogy a gyermekeim otthonát megmentsem.« Több ilyen eset van. Van olyan eset, — érdemes ezzel foglalkozni — hogy amikor a bankzárlat után az eladósodott kisgazda látva az ő nagy eladósodottságát, tudva, hogy akármennyit dolgozik is és akármennyit fizet, nem magának dolgozik és nem a családjáért fizet, azt az elvet vallotta, hogy hiába szólította fel a bank, hogy jöjjön és rendezze adósságait, ő a füle botját sem hajtotta rá. Akárhány esetben megtörtént, hogy a bank altisztjével kiküldte -a saját maga pénzén megvásárolt váltót, elküldte a kisgazda lakására, hogy csak írja alá még egyszer azt a váltót. hogy le tudják számítolni és forgatni tudják, de az altiszt nem találta otthon, mert ha a kisgazda megtudta, hogy kiment az altiszt, akkor már kint dolgozott a mezőn. Oda is utánavitték, — ez áldatlan állapot volt — azért, hogy a bank fenn ne akadjon és hogy a váltót rendezni tudja. Amikor azután a kisgazda adóssága rendeztetett, egyszer megjelenik a bankban. Ott azt kérdezik tőle: hát, Nagy István, mit akar maga,, hiszen évek óta nem jött hozzánk, nem törődött a váltójával, mit akar nálunk? Kérem, — mondta a kisgazda — az iránt érdeklődöm, hogy a biztosítási kötvényem lejárt-e. Mit akar maga biztosítási kötvényével, — kérdezték tőle — hiszen eddig még a váltójának a fedezéséről sem gondoskodott soha. Hja, uraim, az más volt, akkor hiába dolgoztam, mert akármennyit is dolgoztam és akármenynyit is fizettem be, nem tudtam a befizetést úgy eszközölni, hogy abból nekem valami maradt volna. De amikor látom, hogy most már az adósságom rendezve van, érdemes élnem és küzdenem és most érdekel, hogy az én biztosításom rendben van-e. Azt hiszem, hogy ez a két eset a legjobban bizonyítja, hogy a gazdaadósság rendezésével milyen óriási nagyjelentőségű munkát végzett a kormány. 55.000 kisgazdának a feje felől hárította el a veszélyt, 55.000 kisgazdacsalád fekszik le nyugodtan, nem fél attól, hogy holnap megütik a doibot a háza felett. Ez olyan nagyjelentőségű, dolog, hogy nem lehet eléggé méltányolni. Ennek a gazdaadósságrendezésnek előnye ebben domborodik ki. Van azonban ennek a gazdaádósság-rendezésnek egy nagy hátránya is; és pedig az a legnagyobb hátránya, hogy a magyar kormánynak nem állt akkora tőke rendelkezésére, hogy a gazdaadósságokat véglegesen rendezni tudta volna. Csak olyan mértékben rendezte ezt az adósságot, amilyen mértékben a tőke rendelkezésére állott. Most ismétlésbe bocsátkozom, mert már az előbb beszéltem arról, hogy nem kérdezem azt, honnan veszi a magyar kormány azt az összeget,, amely a gazdaadósságok végleges rendezéséhez szükséges, de mégis elő kell azt teremteni, mert ezt kívánja a jog, az igaz1935. évi december hó k-én, szerdán. s ág és az egyenlő elbánás elve. Amikor ugyanis ezt az előbb elmondottam,, akkor a pénzügyminiszter úr nem volt benn és ezért ismétlem most meg. Purgly Emil ö excellenciája tegnapi beszédében nagy súlyt helyezett arra, hogy a gazdaadósság rendezésén kívül olyan árszintet kell teremteni, amely rentábilissá teszi a gazdálkodást, mert a negyvenszeresen felüli eladósodás még mindig olyan nagy adósságkomplexum a kisgazdatársadalomra és a nagygazdatársadalomra is, hogyha egy olyan árszint nem képződik ebben az országban,, hogy rentábilis legyen a gazdálkodás, akkor tulajdonképpen a gazdatársadalom nincs mentesítve. Ezt százszázalékig aláírom, de látom a kormány részéről a jóakaratot, a jóindulatot is, például a magyar sertéskivitelnél Németország felé. Látok egy törekvést, hogy a németországi irányzat a vásárlásnál a magyar zsidó kereskedőket ki akarja zárni, de azt is látom, sőt biztosan tudom, hogy már eleve, egészen helyesen a maguk szempontjából jól tudnak ez ellen védekezni. Azt tapasztalom, hogy ott, ahol ilyen nagykereskedő dolgozott, két-három kisebb szegénysorsú kereskedőt vett be a cégbe és egészen szépen az ő nevük alatt továbbviszi az üzletet, s az a tőke, amely előbb a nagykereskedő szolgálatában állott, az ő érdekeiket is tökéletesen meg fogja védeni. Bár elismerem azt, hogy annak a két-három kiskereskedőnek egy falat kenyér jut, de viszont tapasztalom, hogy az egykéz vásárlás a magyar kisgazdatársadalom rovására megy, mert ott, ahol idáig négy ember vásárolt, most csak egy vásárol és ezáltal az árakat tökéletesen lenyomják. Azt is tapasztalom, hogy a közelmúltban a Németország felé irányuló lókivitelünk erősen fellendült. Ez engem mindenesetre örömmel tölt el, mert tudom, hogy a magyar kisgazdatársadalom kezén a lótenyésztésnek cirka 80%-a van. Az egykéz munkáját azonban itt is meg akarják kontreminálni. Találkoztam olyan németországi gyáros ajánlatával, ahol a kaucsuktól az autóig felajánlják a magyar lókereskedőnek, hogyha száz lóra engedélyt tud szerezni, akkor megcsinálhatják vele a kompenzációs üzletet. Ez a kereskedő zsidó lévén, nem reméli azt, hogy ő a kiviteli engedélyt megkapja, keresi tehát a partnert, és nyíltan hangoztatja azt, hogy száz lónak a kiviteli engedélyéért és azért, mert a nevét odaadja, tiszteletdíjképpen —- szerintünk ez panama — iO.000—20.000 pengőt hajlandó adni. Ez a szám nagyon érdekes abból a szempontból, mert mutatja, hogy Németország felé a lónak az ára nagyon elfogadható és magasra emelkedik. Tudomásom van arról is, hogy, egyes kis csoportosulások szövetkezeti, illetőleg szövetségi alapokon, ló, illetőleg állatértékesítési szövetségeket létesítettek. Kérdezem azonban, hol van a garancia arra, hogy amikor a kezembe adtak egy levelet, amelyben ilyen rekompenzációs üzleteket akarnak kötni, akár kis, akár nagyobb szövetkezetek vagy szövetségek kapják meg azokat a kiviteli engedélyeket, hogy annak a kisgazdának jövedelme olyan magasra emelkedik, hogy rentábilis legyen a gazdálkodása. Milyen intézkedéseket fog tenni a magyar kormány ezen a téren? Tudatosan hozom ezt itt fel a Felsőházban azért, hogy a pénzügyminiszter itt a nagy nyilvánosság előtt hallja a törvényhozásban, hogy milyen dolgok vannak készülőben, mert amit mondok, arról meggyőződtem. A kezemben volt az a levél, még nem volt gazda, aki partnerként jelent-