Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-13

210 Az országgyűlés felsőházának le. ülése 193

S. évi december hó 3-án, kedden. tíz katasztrális holdon aluli kisbirtokosokat, amelyeknél csak 24—25—26 pengő lesz a katasztrális holdankénti kataszteri tiszta jövedelem, amiből lehetetlen, hogy ilyen nagy viszszatérítést tudjanak a pénzügyi hatóságok szerezni. Ennek a negyvenszerese — könnyen ki lehet számítani — ezer pengő, már pedig ezek a földek a legtöbb esetben ezer pengővel vannak megterhelve. Kérdés, hogyan lehetett ilyen földekre ezer pengős kölcsönt adni! Aki azonban ismeri az 1925. és 1926. évi állapotokat, amikor mindennek a legmagasabb értéke volt, az tudja, hogy egy katasztrális hold földért vidéken 3000—4000 pengőt adtak, s erre a földre csak 25%-os kölcsönt kellett kölcsönözni, s az máris ezer pengőt tett ki. Itt mindenesetre hibát követtek el a pénzintézetek. Miért nem voltak elővigyázatosak; ha pedig nem voltak elővigyázatosak, akkor ők is viseljék annak terhét. Az ilyen kisbirtokosok tehát, ha megsegítésben részesültek is, még mindig rászorulnak a további segítségre, nevezetesen újból alkalmazni kellene rájuk nézve a teherhatárok kiigazítását és a kataszteri tisztajövedelem leszállítását. Annak a tíz katasztrális holddal rendelkező kisbirtokosnak ugyanis, akinek a terhe 10.000 pengő volt és kapott 1500 pengőnyi megsegítést, a megsegítés után is 8500 pengő terhe maradt, ami természetes is, mert hiszen ilyen nagy adósságot még akkor sem lehet rendezni, ha azt egy 4'5% kamatozású 50 éves kölcsönre változtatják át. Ilyen gazda pedig nagyon sok van a vidéken, különösen a gyümölcs- és szőlőtermő vidékeken, azokon a vidékeken, ahol egészséges birtokmegoszlás volt, ahol kisgazdabirtokok vannak, amelyek legelső sorban vállalkoztak arra, hogy többet termeljenek. Ezek gondoltak elsősorban arra, hogy családjuk jövőjét jobban tudják biztosítani akkor, ha többet termelnek, hiszen a magyar gazda dolgos keze nem ismert határt, termelt, produkált, a termeivények értéke azonban leesett, számításuk nem vált be, és tönkrementek. Minden körülmények között számított arra, hogy szorgalmával ebből a tíz katasztrális holdból ki tud hozni annyit, hogy még ilyen teher mellett is boldogulni tud és vissza tudja fizetni adósságát. A gazdáknak nem voltak más jövedelmi forrásai és nem tudom, milyen járulékai, nyugdíjai, egyedül csak az a tíz hold biztosította a maga és a családja életét. Legyen szabad most már szorosabban magához a rendelethez hozzászólnom. A rendelet második részének első pontjában foglalt teherhatárhelyesbítésről óhajtok néhány szót szólni. Maga a rendelet nagyszerűen van megszerkesztve. Ha az ember az elejét olvassa, teljesen, százszázalékban hozzájárul, azt gondolom, hogy ez nagyon célszerű és segítségére fog sietni az adós gazdatársadalomnak. Ha az ember azután végigolvassa, a vegére ér, akkor rájön arra, hogy bizony itt sok minden fog közbejönni, ebből aligha lesz valami. Itt van például a teherhatárok kiigazítása is, az is ilyenformán van. Nagyon okosan, nagyon szépen fektették le a rendeletben a teherhatárkiigazítást, ha azonban a végrehajtási utasításba valamilyen hibák fognak becsúszni, nem hiszem, hogy a teherhatárokkiigazítása, vagy a kataszteri tiszta jövedelmek leszállítása célirányos lesz és azt valóban abban a szellemben fogják végrehajtani, mint ahogy azt az eladósodott gazdatársadalom kéri és amint itt az célirányos is lenne. Nem hiszem ezt azért, mert ismerjük a pénzügyigazgatóságok mellett dolgozó kataszteri biztosokat, akiket, — sajnos — nagyon meg kellett ismernünk két év óta, a múlt évi és az idei aszály, jégkár és fagykár folytán. Az egész határt bejárták ezek a kataszteri biztosok és boVlcgok voltak, ha le tudtak alkudni valamit és ha nem kellett felvenni valamit. Boldogan jelentették főnökeiknek, a pénzügyigazgató uraknak, hogy bizonyos helyen lehetett volna 20—25 ezer pengő földadóelengedést csinálni, azonban úgy le tudtuk alkudni és szorítani, hogy az egész földadóelengedés nem fog többet kitenni, mint 5000 pengőt. Ez tehát azt mutatja, hogy a kataszteri biztosok, akik a teherhatár és a kataszteri tiszta jövedelem kiigazításánál dolgozni fognak, — természetesen nem egyedül, hanem a helyi bizottsággal — minden körülmények között az államhatalomnak, a pénzügyigazgatóságnak és a pénzügyminisztériumnak érdekeit fogják védeni és képviselni. Nem is csodálkozom rajta. Ezért félek, hogy a rendeletnek ez a pontja nem fogja beváltani azt a reményt, amelyet hozzáfűzünk, mert ismerjük a kataszteri biztosok működését, akik nem ismernek semmi más tekintetet, csak azt, hogy az ő előmenetelük biztosítva legyen. Azt kérném tehát a pénzügyminiszter úr ő nagyméltóságától, hogy a végrehajtási utasításban méltóztassék erre gondolni és úgy instruálni ezeket az urakat, akik a vidéken kinn dolgoznak, hogy legalább is ott, ahol a gazda nehéz helyzetben van és ahol tényleg kívánatos ezeknek a teherhatároknak rendezése és a kataszteri tiszta jövedelem leszállítása, ne okoskodjanak olyan sokat, hanem járuljanak hozzá, mert a tényleg nagyon nehéz helyzetbe jutott gazdatársadalom ezt meg is érdemli. Továbbmegyek. A második rész 3. pontjáról legyen szabad általánosságban beszélnem. Ez az együtt kötelezettek jogviszonyairól, vagyis a kezesekről szól. Maga a rendelet már az elején mondja, hogy a kezesekről is gondoskodni fog a méltányosság szempontjából és könnyítéseket fog eszközölni. Igen sok esetben előfordult, hogy annak a gazdának, aki egy bizonyos összeget — mondjuk, 10—20 ezer pengő kölcsönt — felvett akkor, amikor az értékesítési viszonyok jók voltak, közben azonban minden romlott, maga az ingatlan értéke is leesett, a hitelező azt mondta, hogy: édes jó barátom, magának már sok ez a kölcsön ezen a birtokon, tehát tessék egy (bizonyos nagy százalékot törleszteni, ha pedig nem törleszt, akkor tessék nekem egy újabb ingatlanfedezetet nyújtani, vagy pedig egy jó kezest hozni. Semmint hogy perre menjen a dolog, gondolkozott az adós és miután ingatlanfedezetet nem tudott nyújtani, mert nem volt több neki, mind odaadta a banknak és az bekebelezte az egészet, tehát hozott egy jó kezest. A kezes is elsősorban azt gondolta, hogy az a nagybátyja, sógora vagy komája jó lesz arra az adósságra, tehát aláírta neki, első lejáratnál azonban a hitelező már azt mondotta: Hja uram, kevés az aláírás, be is kell kebelezni a birtokára az adósságot, ingatlanfedezetet követelek. A szerencsétlen kezesnek nem volt más tennivalója, semhogy perbe menjen és azt gondolta, hogy majd meg fogja fizetni az adósságot, — még akkor a viszonyok nem romlottak le teljesen — bekebelezték tehát a kezes vagyonára is az egész terhet; ilyenformán most már Ő is mint adós, nem mint főadós, hanem mint mellékadós szerepelt. A rendeletnek ezekre a