Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-11

168 Az országgyűlés felsöházÓMak 11. ü resztülvitelére igen sok kiváló közgazdászunk fiigyeimét kérem: segítsék elő ennek a szerencsétlen magyar mezőgazdaságnak a talpraállítását. Legyen szabad ugyancsak a mezőgazdaság talpraállításával kapcsolatban a gazdavédelmi rendeleteken keresztül a védett birtokosok helyzetével is foglalkoznom. A statisztika szerint 87.000 védett birtokos van ezidőszerint; azonban az országban nem ennyi gazda van eladósodva, hanem háromszor ennyi. Hiszen ezeknek a védett birtokosoknak egész rokonsága le van kötve, mert ezek a szerencsétlen védett birtokosok évek óta nem tudnak már személyi hitelhez jutni. A gazdaság jövedelmet nem hoz. mégis próbálnak élni: nagy optimizmussal dolgoznak azzal a gondolattal, hogy talán, jön majd valami csoda, amely őket megmenti és benne hagyja, az ő kicsiny családi birtokukban. Látom a kormány munkaprogrammjában a telepítés kérdését, amelyet itt Mészáros felsőházi tagtársunk is szóvátett. A telepítés elgondolása lehet helyes, jelenleg azonban nem időszerű. Nem időszerű pedig azért, mert— hiszen a pénzügyminiszter úr ő nagyméltósága is mondotta — erre a célra igen kevés összeg áll rendelkezésre, ilyen kevés összegből pedig' ezt lehetetlen keresztülvinni. Elsősorban nekünk gazdáknak, de merem állítani, hogy a földmunkásoknak is nem a telepítés a fontos, hanem fontos, hogy megmentsék azokat a gazdaságokat, amelyekben a szerencsétlen magyar mezőgazdasági foglalkozású testvéreinknek ezrei és százezrei dolgoznak. A védett birtokost, az eladósodott gazdát kell életképessé tenni, azokat, akik már el vannak alélva, el vannak kényszeredve, akiknek vagyona, gazdasága le van rombolva és akiknek gazdasági felszerelése tönkrement. Ezeket kell életrehívni és megmenteni a jövő mezőgazdálkodás részére. A védett birtokosok megmentése annyira szükséges, hogy azt hiszem, a kormány munkaprogrammjában is benne van, hogy ez elodázhatatlan, időszerű, a legrövidebb idő alatt megoldandó, mindennél fontosabb kérdés, amelyet én még az általános, titkos választójognál is fontosabbnak tartok. A választójogról most igen sókat beszélnek, de nekünk, gazdáknak sokkal fontosabb, hogy az eladósodott, a védett gazdák megmentessenek az ország részére, mert az ő megmentésükön keresztül fog boldogulni az egyszerű munkás, s az az igen gyenge lábon álló kisiparos-társadalom is; de a nagyobb ipar is fog bizonyos bevételhez jutni, ha a mezőgazdatársadalomnak ezt a bizonyos részét a kormány talpraállítja. Ha azonban a magánegyességi törvényjavaslat még mindig olyan stádiumban van, hogy lehetetlen lesz azt október elsejéig letárgyalni, — azt hiszem ezek utam hogy lehetetlen lesz — akkor addig is mindenesetre a, gazdavédelmi rendelet meghosszabbítását kérem, de azzal a feltétellel, hogy a gazdaadós, a védett birtokos részére a magas kamatlábat feltétlenül lejjebb kell szállítani. Amikor a magyar föld 1—1-5%-ot jövedelmez, amikor a kisgazda-számtartásokon keresztül, amelyeket az illetékes körök állandóan ellenőriznek, be van bizonyítva, hogy 1—1-5%-nál többet a földből kihozni nem lehet, akkor nem lehetséges, hogy a védett birtokos 4—5—8%-ot fizessen különböző formákban. Igenis, meg kell éreznie és tudnia kell a pénzügyi hatalomnak, hogy talán ideig-óráig boldogulhat ezzel a magas kamatlábbal, de majd be fog következni a szakadás j ideje, amikor teljesen fizetésképtelen lesz s se 1935. évi június hó 24.-én, hétfőn. akkor az ő gondolatai is megbuknak. Amíg tehát nem késő, meg kell csinálni a védett birtokosok részére a kamatleszállítást. Ezzel kapcsolatban pedig sürgősen kérem a magánegyességi törvény életrehívását is. De legyen szabad rámutatnom arra, amit a kisebb mezőgazdák, de a nagyobb gazdák is követelnek, hogy összhangba kell hozni azt a kölcsönt, amelyet régebben felvettek, az akkori időkkel a föld értékével, meg kell állapítani, hogy milyen százalékban volt a föld megterhelve, meg kell állapítani, hogy milyen mértékben áll ez az adósság fenn a mai birtokosnál, az adósság többi részét pedig törölni kell. Nehéz helyzet ez, én tisztában vagyok vele, de áldoziatot kell hozni úgy a bank nagytőkének, mint a betétesnek is. A mezőgazdaság már 15 esztendő óta hozza az áldozatot az egész országban. Legyen szabad ezzel kapcsolatban megemlítenem, hogy azokon a vidékeken, ahol a rettenetes elemi csapások voltak, a fagykár, a jégkár, legutóbb pedig az aszály dühöng, a károsult magyar testvéreink olyan rettenetes szerencsétlen helyzetbe jutottak, amit emberi szóval itt elmondani nem lehet, azt látni és érezni kell. Emberi szó gyenge annak az elmagyarázásához, hogy micsoda pusztítást vitt véghez az ilyen elemi fergeteg, pokol azokon a vidékeken, amelyeken végigvonult. A magyar kormány az, első pillanatban segítségére óhajtott sietni a vidéknek, hogy megmentse, kormánybiztosokat nevezett ki, akik kötelességüket elsőrendűen végzik, nagy tisztelet nekik, azonban mégis azt látjuk, hogy ez a segítség kicsiny ahhoz, hogy ezeket a szerencsétlen magyar testvéreinket erre az esztendőre úgy életképessé tudjuk tenni, hogy valahogy át vegetálják a telet. A belügyminiszter úr Ő nagyméltósága az akkori napokban rendeletet adott ki, —• legalább a rádióban úgy hallottam — hogy ebben az évben segély- és adománygyűjtés csak a jég- és fagykárosultak részére eszközölhető szeptember l-ig. Ez a rendelet azonban elkésett. Ezt azonnal kellett volna végrehajtani. Most már egy hónappal a történtek után vagyunk és ma már nem fog eredményt hozni ez a megmozdulás. Ismerem a társadalmat, ismerem fajtám testszerkezetét, hogy a szíve elfogult, nem érzi át másnak a fájdalmát, nem érzi át azokat a borzalmas csapásokat, amelyek mást sújtanak. Abban a pillanatban, amikor erről szó volt, a képviselő uraknak a fizetésükből bizonyos százalékot erre a célra kellett volna fordítaniuk, a magasfizetésű tisztviselőknek is bizonyos százalékot erre felajánlaniuk, a bankokra pedig ráparancsolni, hogy ennyit és ennyit adjanak; ezzel megindult volna a lavina s ma már szép összeg állna rendelkezésre, ugyanúgy, mint szerencsétlen magyar testvéreinknek Szerbiából való kiüldözése alkalmából. Ma, egy hónappal később ezt már lehetetlen megcsinálni, hacsak erőszakkal nem kényszerítenek rá egyes társulatokat, de nagyobb összeget előteremteni ma már nem lehet. Ezeket az embereket pedig meg kell segíteni, mert ezek szintén kitűnő magyar testvérek. Az ország legmagyarabb vidékén vonult végig ez a rettenetes csapás, a magyar földnek legértékesebb részét találta a a magyar termésnek sok száz- és százezer pengő értékét pusztította el. Ezzel kapcsolatosan már előre felhívom a kormány figyelmét arra, hogy ennek a vidéknek az őszi vetőmag-segítséget is feltétlenül