Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-11

Az országgyűlés felsőházának 11. üle, biztosítani kell. Ennélfogva az a bizonyos 15 millió pengő, amely a felhatalmazási törvényben is benne van, amelyet közmunkákra és munkássegélyekre folyósítanak, esetleg kevés talál lenni. Ezért említettem azt, amit az előbb is mondottam, hogy vagy fel kell emelni a költségvetésnek bizonyos részét, vagy egyes más tételeket le kell szállítani. Legyen szabad még egy tekintetben ezekre a szerencsétlen aszály és fagykárosult gazdákra felhívnom a kormány figyelmét. Úgy az adófizetőkre, mint a védett birtokosokra vonatkozóan adjon ki a kormány kivételes rendeletet, amely kamat- és tőketörlesztés tekintetében könnyítene a helyzetükön. Hiszem, hogy ez meg fog történni s éppen azért azt is kérem, hogy ezeken a vidékeken' a végrehajtási zaklatásokat is szüntessék be, mert onnan, ahol nincs semmi, úgy sem lehet pénzt vagy más értéket kisajtolni. Most még az adóztatás kérdésével óhajtok pár percig foglalkozni. Adóztatásunk annyira bonyolult és olyan túlterhes, hogy terhei alatt roskadozik a társadalom minden rétege, de elsősorban a magyar földbirtokos. Elsősorban mi magunk érezzük, hogy ilyen adóztatás mellett lehetetlen, hogy termelni tudjunk, de megállapítottam ezt a statisztikai kimutatásokból is, amelyek szerint a magyar föld adója 120 millió pengőt tesz ki egy esztendőben s ugyanakkor a nagy társulatok csak 15 millió pengőt fizetnek. Ismerjük, kik a társulatok tagjai, akik igen sok milliót vágnak zsebre évente, nagy fizetéseket tudnak adni tisztviselőiknek és vezérigazgató uraiknak. S akkor az a szerencsétlen magyar mezőgazdaság, amely valósággal elmerül az adósságok tengerében, még mindig ilyen magas adóval van megterhelve. Ezt át kell revideálni. Azok fizessék az adókat, akiknek jövedelmük van, nem pedig azok, akik az adó fizetésére képtelenek. (Ügy van! Ügy van!) A vita legelső napján.— ha jól emlékszem — Károlyi Gyula gróf ő nagyméltósága beszélt a takarékosságról. Itt térek rá én is a költségvetésnek néhány szóval való tárgyalására. Magam is feltétlenül kívánatosnak tartom a takarékosságot, mert az még soha sem csinált zűrzavart és bajt. ö nagyméltósága azonban nem említette meg, hogy hol kellene kezdeni a takarékosságot. Természetes, hogy ő nem akarta megmondani, de megcsinálta annakidején, amikor miniszterelnök volt. En tehát arra óhajtom felhívni a kormány figyelmét, hogy ugyanahhoz az eszközhöz nyúljon, mert amikor költségvetésünknek majdnem 50%-át személyi tételek, a személyi kiadások teszik ki, amelyekben a nyugdíjjárandóság összege is sokmillió pengőre rúg, lehetetlenség, hogy ilyen tételek mellett a magyar mezőgazdaság és általában a társadalom működni tudjon. Bármilyen fájó, bármilyen érzékeny is ez a műszer, amelyhez most nyúlni bátor voltam, minden^ tisztelet mellett is az egész tisztviselői kar iránt, be kell látni, hogy egy koldus országnak koldus fiai kell, hogy legyenek és lehetetlen, hogy ebben az országban tízezrek éljenek gondtalanul és boldogul, milliók és milliók pedig a legnagyobb nyomorúságban, könnyek közt és lerongyolódva szenvedjenek. (Ügy van! Ügy van!) Ehhez hozzá kell nyúlni, ha pedig a magyar kormány ezt sem akarja megcsinálni, akkor egy még nagyszerűbb dolgot ajánlok a kormány figyelmébe. Szabadítsa fel a magyar pengőt, indítsa meg a bankóprést és legyen infláció, akkor majd ma1985. évi június hó 2^én, hétfőn. 169 gátol megoldódik az egész vonalon minden. (Ellenmondások. — Derültség.) Mélyen t. Felsőház! Ha ezt sem lehet, azt sem lehet, valamit mégis csak kell csinálni ebben az országban, amíg a békesség megvan. Azt hiszem egyetlen egy felsőházi tagtársam sem akarja, hogy az ország legkiválóbb eleme, a magyar mezőgazdaság, teljesen elpusztuljon, teljesen lehetetlenné legyen a jövőben. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében voltam bátor felszólalni és mivel a magyar kormány munkaprogrammjában mindez benne van, én, aki nagy tisztelője vagyok a miniszterelnök úr ő nagyméltóságának, akiben látom az energiát, a tudást és látom, érzem az ő erős kezét ebben a tekintetben, hiszem, hogy mindezeket meg is tudja valósítani. Ezzel kapcsolatosan csak néhány szóval vagyok bátor rámutatni arra a nagy bizalomra, amely őt a legutóbbi választások során kísérte az egész országban. A magyar mezőgazdaság nagyon nagy százaléka állott melléje és a nemzeti egység gondolata mellé. Több, mint 15 esztendő óta kísérleteztek ezzel a szerencsétlen országgal és ezalatt az idő alatt állandóan süllyedt, csak most segíti elő fejlődését a Gömbös-kormányzat. Ha talán nem száz százalékig egyezett is meg az ő elgondolása azzal, amit mi szerettünk volna, igenis, mellé állottunk azért, mert Gömbös ő nagyméltóságában egész embert képzelünk és gondolunk el, aki a nemzeti egység gondolatán keresztül, munkaprogrammjának nagyon nagy százalékát meg tudja valósítani, s ezen, keresztül talán talpra fog állani ez a szerencsétlen mezőgazdaság is. Ebben a gondolatban fogadom el a költségvetési törvényjavaslatot. Elnök: Szólásra senki nem lévén feljegyezve, kérdezem, kíván-e még valaki a törvényjavaslathoz hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A pénzügyminiszter úr ő nagyméltósága kíván szólani. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) A költségvetési vita befejeztével méltóztassék megengedni, hogy az elhangzott felszólalásokra röviden válaszoljak. A költségvetés kérdésénél döntő szempont az, hogy megfelei-e a korrektség kellékeinek. Korrekt pedig a költségvetés akkor, ha tapasztalati és szakismereti alapokon helyesen van felépítve és őszinte. Ha ezt alkalmazom erre a költségvetésre és nagyon szigorúan próbára teszem lelkiismeretemet, nyugodt lélekkel jelenthetem ki, hogy ez a költségvetés világos, őszinte és korrekt. (Az elnöki székelt gróf Széchenyi Bertalan foglalja el.) Maga EtZ El tény, hogy a költségvetés levonja a létező helyzet konzekvenciáit és szépítés nélkül állítja be, úgy hiszem, megnyugtató momentum, amelyet a mélyen t. Felsőház illusztris szónokai is aláhúztak és elismeréssel illettek. Természetesen ez az őszinteség magával hozza a deficit őszinte feltárását is. Aggály talán nem is erre vonatkozólag nyilvánult meg, hanem inkább abban az irányban, amelyet Károlyi Gyula gróf is, egyébként elismerő, igen tárgyilagos kritikájában hangoztatott és többen hangoztattak a felszólalók közül, hogy az egyik oldalon attól tartanak, hogy a bevételek túloptimisztikusan vannak előirányozva és nem fognak befolyni különös te-