Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-11

Az országgyűlés felsőházának 11. ülése 1935. évi június hó 24-én, hétfőn. 163 dét elmondotta azzal a határozott hazafisággal és erővel, s amelyben rámutatott mindenre, amit végre kell hajtani, eszembe jutott a történelmi időknek, Magyarországon bizony nagyon sok válságos időszakának az emlékezetéből, hogy minden ilyen válságos, nagy időnek megvoltak a maga nagy emberei, akik a lehetőségig segítettek az országon. Abból, amit itt hallottam, de egyéni érzéseimből kifolyólag is úgy érzem,, hogy a Gondviselés Gömbös Gyula miniszterelnök úrban küldte nekünk azt a nagy embert, aki bennünket ezekből a válságos, nagy időkből kivezet. Es mert ebben én hiszek es reménykedem, a költségvetést elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik Verebély Jeni ő méltósága. Verebely Jenő: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! Általános az a felfogás, sőt tanítják is ezt, hogy az államháztartás és a magánháztartás között lényeges különbség van. Az államháztartás mérvét a szükségletek, a magánháztartás mérvét pedig a magánháztartás jövedelme állapítja meg. Különbségként hozzák fel azt is, hogy míg a magánháztartásnak a lehetőség határain belül rezervákat kell gyűjtenie, addig az államnak rezervákat gyűjtenie nem szabad. Amikor ezekről a különbségekről beszélek, bátor vagyok megállapítani azt, hogy az államháztartás és a magánháztartás között különbség egyáltalán nincsen. Az államháztartás mérvét is a jövedelem határai állapítják meg ugyanis, mert az adóztatás nem terjedhet túl bizonyos határokon. Az adóztatás határát megszabja az adófizető polgárok teherbíróképessége, a teherbíróképességet megállapítja az, hogy az illető adófizető polgárnak megadassák a rendes megélhetés és azonkívül vállalkozásának és foglalkozásának prosperitása. Amennyiben az adóztatás ezeken a határokon túlterjedne, ugyanaz a helyzet áll elő, mint a magángazdálkodásnál, amikor a földet túlságosan kihasználják — nem akarok ezzel kapcsolatban megfelelő kifejezést használni. Néha a túladóztatásnak is megvan a maga létjogosultsága, amikor rendkívüli időket élünk és rendkívüli eszközökre van szükség. A kölcsönnel alimentált háztartás olyan, mint a betegnél a vérátömlesztés. Azt a hiányt, amely az államháztartás vérkeringésében jelentkezik, kölcsönnel pótolni ugyanaz az eljárás, mint a vérátömlesztés, a kettő között azonban van egy óriási különbség, és pedig az, hogy míg a vérátömlesztésnél a vért visszaadni nem kel] és nem is lehet, addig az államháztartásnál a kölcsönöket nagy kamatokkal és egyéb költségekkel egvütt, vissza kell fizetni. Amikor én ezt megállapítom, akkor mindkét háztartásra vonatkozólag levonva a konzekvenciákat, kijelenthetem, hogy a legmesszebbmenő takarékosságra van szükség, amelyet Károlyi Gyula gróf ő excellenciála képviselt és állapított meg legutóbbi felszólalásában is. A legmesszebbmenő takarókosságnak sohasem lehettek hátrányai, az ellenkezőnek a hátrányait ellenben — sajnos — még ma is szenvedjük. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a magánháztartásban egy napi 10 filléres kiadás egy esztendőben 36 pengőt jelent, az államháztartásban az ezer pengők kiadása százezreket és milliókat halmoz össze, úgyhogy a takarékosság igenis, elsősorban a kis tételeknél indokolt. A kölcsönök mellőzésére vonatkozólag vagyok bátor szintén azt az álláspontot kifejteni, hogy a kölcsönök úgy a magán-, mint az államháztartásban, lehetőleg mellőzendők, és FELSŐHÁZI NAPLÓ I. amennyiben az elkerülhetetlen szükség kívánja, úgy a kölcsönöket vagy lukrativ befektetésekre fordítsák, vagy amennyiben a munkanélküliség enyhítésére fordítják, lehetőleg a munkabérek domináljanak, — nem az anyag, hanem a munkabér — mert hiszen a munkanélküliség enyhítésére fordított összegnek ez a tulajdonképpeni rendeltetése. Nagyon fontos dolog a magas pénzügyi kormány által tett kijelentések betartása. Amikor a szükségadót behozták, az volt a magas kormány álláspontja, hogy ez egyszersmindenkorra szól. Sajnos azonban, szomorúan állapítom meg, hogy ez a szükségadó nem egyszersmindenkorra szólt, hanem most már évek óta nyomja az adófizető polgárokat. Sőt, továbbmenve, a magas pénzügyi kormány kijelentette, hogyha a jövedelem nem elegendő, akkor a tőkéhez is kell nyúlni, már annak, akinek van. Én ezt meg nem engedett dolognak tartom, mert lehetetlenség, hogy az adózók jövedelmén túl, még a tőkéjüket is igénybe lehessen venni, ily módon. A takarékosság sohasem legyen személyi, a takarékosság csak tárgyi legyen. Tudniillik a személyi megtakarítás a legvégső szükség és a legveszedelmesebb módszer. A tisztviselői fizetések redukálása a legveszedelmesebb dolog nemcsak a tisztviselők, hanem az ipar és a kereskedelem szempontjából és egyéb vonatkozásokban is, mert ne méltóztassék elfelejteni, "hogy az üres gyomor a legrosszabb és a legveszedelmesebb tanácsadó. Nagy súlyt kellene helyeznie a magas pénzügyi kormánynak arra, hogy az adómorál minden körülmények között érvényesüljön. Az adómorál azonban csak akkor érvényesülhet, ha nem tapasztaltunk olyan jelenségeket, amilyenekre voltam bátor röviden rámutatni. Ha az elöljáróban elmondottakat nézem, akkor azt látom, hogy a független, megelégedett ember nem az, akinek óriási nagy vagyona van és összes vágyait kielégítheti, mert akinek nagy vagyona van, amint tapasztaljuk, az még többet akar. A független és megelégedett ember az, aki az ő kis szerény jövedelmét úgy tudja beosztani, hogy abból szükségleteit ki tudja I elégíteni. Ugyanez a helyzet az állam háztar, tására vonatkoztatva is. Az a független, megj elégedett állam és nemzet, amely jövedelmét i úgy tudja beosztani, hogy szükségletei kielé! gítést nyernek, és ezáltal függetlensége minden | vonatkozásban biztosítva van. Ha nézzük ezt a költségvetést, azt még I mindig túldimenzionáltnak tartom, jóllehet bi!, zonyos haladást tapasztalhatunk a múlttal i szemben. Ha nézzük az 1924/25. évi költségvetést. I amikor Smith Jeremiás pénzügyi főbiztos volt itt és az ország pénzügyeit helyrehozta, akkor az állam költségvetése — kerek számokat fogok mondani — 867 milliót tettek ki. Kis országunknak pénzügyi költségvetését a csillagászati ' fényévek gigantikus méreteire emelték. Az | 1925^26. évi költségvetés már 1,250 milliót, az 1926/27. évi 1,250 milliót, az 1927/28. évi 1,354 milliót, az 1928/29. évi 1,472 milliót, az 1929/30. évi 1478 milliót és az 1930/31. évi — horribile dictü — 1628 milliót mutat ki. 1924-től, Smith Jeremiás-féle költségvetéstől kezdve, rövid pár esztendő alatt, tehát felment a kétszeresére. Itt következett be a krach az 1931—32. esztendőben, amikor az 1,628 millióról már vissza kellett menni és visszament a pénzügyi kor! mány 1,387 millióra, 1932/33ban 1.207 millióra, ! 1933/34-ben 1,173 millióra és à jelenlegi költség1 vetés 1,170 millióra, 27