Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-11

162 Az országgyűlés felsőházának 11. ü emiitette meg, hogy 1937-ben lesz száz esztendeje annak, hogy a magyar nemzet a Nemzeti Színházat felépítette és működését megindította. Ez a századik évforduló megérdemli, sőt szükségessé teszi, hogy ezzel a magyar nemzet foglalkozzék. Es itt nem elegendő az, hogy a nemzet egy ünnepi előadás keretében megemlékezzék erről a száz esztendőről, hanem szükséges az is, hogy megalapozza a jövő Nemzeti Színház épületét, hogy végre a Nemzeti Színház a saját épületében — ahogy azt a mai viszonyok megengedik — folytathassa a maga kultúrmisszióját. Ennek megépítéséhez természetesen pénz kell, és pedig szerintem is meglehetősen sok pénz, mert ennek monumentális épületnek kell lennie s a legmodernebb berendezéssel és eszközökkel kell felszerelve lennie. Nem vagyok tájékozva abban az irányban, hogy e pénz előteremtésének lehetősége megvan-e. Azt érzem és tudom, hogy az lehetetlen, hogy 1937-ben megnyissák az új Nemzeti Színházat, mert ehhez előmunkálatok szükségesek, ezzel alaposan foglalkozni kell. A telke, a helye már ki van jelölve, mert erre a célra telket hagyomályóztak, azt, ahol a régi Nemzeti Színház volt és annak környékén. Az összeg előteremtése — amennyiben más irányban nem volna meg rá a lehetőség — szerintem lehetséges volna az én javaslatom alapján, amelyet két esztendővel ezelőtt tettem, nem az új Nemzeti Színház felépítésére, hanem a Nemzeti Színház és az Operaház anyagi alátámasztása szempontjából. Itt hangzott el, de bevallom őszintén, hogy senki nem foglalkozott ezzel, senki nem kérdezett meg engem sem, hogy tulajdonképpen hogyan is gondolom ennek a lebonyolítását. Az az alapelve a dolognak, hogy mindenki, aki Budapest területén kereseti adót fizet, — a vidéket természetesen nem lehet ebbe bevonni — de esetleg az is, aki jövedelemadót fizet, egy százalék nemzeti kultúra dó-pótadót fizessen, ami ezeknek az adófizetőknek több mint felerészénél nem tesz ki többet egy esztendőben, mint 1 pengőt, csekély résznél 2—4 pengőt tesz ki, és egy egészen csekély résznél tesz csak ki 10 pengőnél többet. Beszéltem az e tekintetben érdekeltekkel is, és azt a meggyőződést szereztem, hogy ezt az adót szívesen fizetné mindenki, mert az én elvi elgondolásom szerint, az adó összegéről szelvényt kapna, amelynek értékét egy színházjegy megváltásánál beszámítanák. Ezzel tehát nagy értéket kapna, hiszen ma már minden egyszerű ember azt mondja, hogy egy esztendőben egyszer vagy kétszer, még a mai nagyon rossz viszonyok mellett is, nemcsak jólesik, ha elmegy színházba az ember, hanem szükség is van erre, hogy ezáltal gondolatai eltereltesseiiek az anyagi gondoktól. A kérdés megoldása tehát egészen egyszerű, mert ezt az adót mindenki szívesen megfizetné. Csak az kellene hozzá, hogy a Nemzeti Színház felépítésének lehetősége meglegyen, azután a kormány ezt fogadja el, és intézkedjék, hogy ez a javaslat végrehajtassák. Ha ezt azután cédáinak valamely vállalatra, amely vállalkozik vállalat készségesen foglalkoznék azzal, hogy a Nemzeti Színházat felépítse és rendelkezésre bocsássa. így megvan a lehetősége annak, hogy 1937-ben a nagy Nemzeti Színháznak, amely eddig is nagy szolgálatokat tett a nemzetnek az irodalom fejlesztése szempontjából is, az alapkövét az ünnepségek keretében letehessék. De ehhez is már most hozzá kell fogni. Sok mindenféle előmunkálatra van szükség addig, amíg az alapkövet letehetik. s se 1935, évi június hó %h-én, hétfőn. És még mindig hátra lenne a többi munka. Nagyon kérem, hogy amennyiben ez nem ütközik semmiféle közérdekbe, nem igényel közpénzeket, mert az, aki erre áldoz, megkapja az ellenértékét, tehát méltóztassék ezt a tervet valamiképpen figyelembe venni, hogy a századik évforduló alkalmával a Nemzeti Színház alapkövét le lehessen tenni. A magam részéről még rá akarok mutatni a királykérdésre, amelyet több felszólaló érintett, és amelyhez én — előre bejelentem — nem értek. Polgári eszemmel nem tudo'm 'elképzelni azt, ami itt elhangzott, hogy nincs királykérdes Magyarországon, mert van örökös király. Nem értek ilyen közjogi kérdésekhez, tehát nem akarok foglalkozni ezzel a kérdéssel, azonban meg vagyok győződve arról, hogy az a magyar nép, amely rajongásig szereti az államfőt, mert szeretettel, emberi szívvel viseltetik a magyar néppel szemben, a maga nagylelkű, nemes feleségével együtt, nem ábrándozik arról, hogy valaki király legyen. Én tehát a magam részéről azt tartom, hogy a magyar nép ilyen érzelmeket nem táplál. Mindenesetre a magam érzését akarom tolmácsolni akkor, amikor rámutatok arra, hogyha az összeomlás alkalmával a magyar király nem menekül ki külföldre, hanem bemegy a budai várba uralkodni, akkor nincs forradalom, nincs kommün, nincs sok minden, ami azután bekövetkezett. Itt volt az a sok ezer leszerelt katonatiszt, állt,, várt, fejnélkül volt. Azt hiszem, Lukasich is máskép intézkedett volna, ha van feje az országnak, így azonban valahogy 'megerősödött a forradalom, mert nem volt senki, aki szembeszállt volna vele. Elnevezték akkor őszirózsás forradalomnak, mert igazán egészen vígan és csendesen indult meg, egészen könnyen meg lehetett volna állítani. Nem volt azonban fej. Sajnos,, azután bekövetkeztek azok a nagy katasztrófák, amelyek az ország pusztulását vonták maga után. Ha akkor — hiszen Diaz belevette a fegyverletételi feltételekbe, hogy minden ország a maga hadseregét vonja vissza a határra és ott álljon meg — a magyar katonák a magyar határra visszajöttek volna és lett volna egy fej, amely felettük uralkodik és beásták volna ma! gukat a magyar határokon, akkor ide semmiI féle szomszéd ellenség be nem tette volna a lábát. Meg vagyok arról győződve, — hiszen I tudjuk, hogy milyen állapotban voltak hadj seregeink — hogy ez nem történhetett volna I meg, annál kevésbhé, mert akkor véletlenül ; 1918-ban egy olyan kitűnő, jótermésű esztendő | volt, hogy mindenkép mindennel el lettünk j volna /látva és helyt tudtunk volna állni mindennel szemben. így azonban nem tudtunk helyt állni, sőt teljesen beadtuk a derekunkat és mindent átengedtünk úgyszólván ellentállás nélkül. Nekem az a nézetem, hogy az a magyar imádság, a Szózat, amely azt mondja többek közt, hogy: "»Áldjon vagy verjen sora keze, itt élned s halnod kell« — vonatkozik a magyar királyra is. En a magam részéről ezekért a bajokért nem okolok embereket, hanem a sorsot okolom,, mert (hiszen a sors intézi az ügyeket embereiknél is» országoknál is. Ezeket a bajokat, amelyek azután bekövetkeztek a trianoni megszállás, a gazdasági válság, a gazdasági pusztulás és azután a könnyelmű gazdálkodás eredményekép, valamikép ki kell küszöbölni innen, az országot ki kell ezelkből vezetni a lehetőséghez képest. Amikor legutóbb itt a miniszterelnök úr ő nagyméltósága foeszé-