Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-9

Az országgyűlés felsőházának 9. ülése Nekem nincs és nem lehet kifogásom az ellen, hogy az igen t. felsőházi tag úr az előbbi kormányokat inkább védi, mint az én kormányomat. Ha okos ember vagyok, akkor ha jónak látom, amit a fiókban találtam, előszedem és felhasználom. Hiszen miért pazaroljam az energiáimat? Itt nem szerzői jogokról és nem plágiumokról, vagy nem plágiumról van szó, hanem arról, hogy mi a józan, mi a helyes a magyar élet szempontjából! Szívesen bevallom, hogy a hitbizományi reform első konceptusát a Bethlen-kormány, és pedig az igazságügyminiszter és annak államtitkára, Ángyán Béla szerkesztette. Ezt sohasem tagadtam. Nem arról van itt szó, hogy egymáson keressük: ki mit gondolt ki valamikor, hanem arról, hogy a jó és szükséges dolgokat mihamarább megvalósítsuk. A rozsdás csáklyájú halászokról is méltóztatott érdeklődni. (Derültség. — Halljuk! Halljuk!) Ki kell jelentenem, hogy sértő célzással ezt a megjegyzést se tettem. Ha méltóztatik visszalapozni és az akkori politikai helyzetet kutatva, keresni, hogy ki lehetett a rozsdás csáklyás, meg fogják találni a magyarázatot is. Az illető nem a felsőház tagja, tehát megjegyzésem nem érdekli a felsőházat. (Derültség. — Gróf Széchenyi Aladár: Ez megnyugtató!) Abban is igaza van az igen t. felsőházi tag úrnak, hogy lélekvesztôbe nem jó tömegeket belevinni. Igaz, hogy mindig a kormányzástól, vagy a lélekvesztő kormányosának metódusától függ, hogy milyen csónakba, vagy milyen alkotmányba mennyi embert lehet bevezetni. Egy tekintetben megnyugtathatom: ha vihar van, én sem ülök bele a lélekvesztôbe. Rendkívül érdekes az, amit a revizióról és a restaurációról mondott. En a kettőt természetesen közjogi álláspontomnál fogva különválasztom. Kritika tárgyává tette az igen t. felsőházi tag úr, hogy én a revíziót kormányprogrammá tettem. Ma is, ha újból kormányt alakítanék, a revíziót a legelső magyar problémának minősíteném, (Helyeslés és éljenzés a Ház minden oldalán.) még pedig azért, mert a világnak tudomására kell hozni, hogy ez Magyarországon nem privát-ügy, hanem az egyetemes nemzet ügye. (Ügy van! Ügy warn!) A néma gyermeknek még az anyja sem érti a szavát; a világnak tudnia kell, hogy itt, a Kárpátok medencéjében egy nép él, amely sokat áldozott Európa létéért, a keresztény világszemléletért, más államok integritásáért s ezzel a néppel igazságtalanságot követtek el. (Gróf Széchenyi Aladár: Nagy igazságtalanságot!) Ezt az igazságtalanságot ki képviselje elsősorban, ha nem a magyar kormány? (Ügy van! Ügy van! Élénk helyeslés a Ház minden oldalán.) Annak, hogy a magyar ember nem tűri az abszolutizmust, történelmi alapon ellent méltóztatott mondani. A magyar történelemben — sajnos — nagyon sok korszak van, amelyről abszolutisztikus kormányzás van feljegyezve a történelem lapjain. Az ő közjogi világszemléletét teljesen tiszteletben tartom; tudom, hogy nyíltan és bátran harcol érte. Ma itt azonban ezen az úton nem tudunk egymáshoz közeledni, mert nem tartom a királykérdést aktuálisnak. Azt hiszem, annak a tavaly tett nyilatkozatomnak az igen t. felsőházi tag urat teljesen ki kellett elégítenie, amikor azt mondtam, hogy soha sem állhat útjában magyar államférfi, 1935. évi június hó 21~én, pénteken. 121 ha más elvi állásponton is van, a kérdés megoldásának, ha ez az ország érdekében áll. Láng Lajos felsőházi tag úr azt állította, hogy nincs jobb eszköz a költségvetés egyensúlyának helyreállítására, mint helyreállítani a bizalmat az ország kormányzata iránt. Akkor én nagyon meg vagyok nyugodva, mert ez a bizalom helyre van állítva. (Derültség.) Vannak ugyan kivételek, de ha ez az ő meggyőződésük, akkor nekik is csatlakozniok kell azokhoz, akik bizalommal viseltetnek a kormány iránt. Ajánlott egy hadikölcsönvalorizációs megegyezést. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Ezt a pénzügyminiszterre bízom, meg vagyok győződve, hogy nem tudja megoldani. Jogos a kívánság, de nem tudja megoldani. Simo.ntsits ő excellenciájának hosszú és ellenzéki beszédére rátérve a következőt akarom megállapítani. A felsőház ne állítsa ki önmagáról azt a bizonyítványt, hogy törvénytelen, (Ügy van! Ügy van!) mert Simontsits ő exeellenciája azt mondta, hogy a felsőház a nemzetgyűlésnek t tulajdonképpen a törvénytelen gyermeke. (Simontsits Elemér: Ügy van!)) Nem úgy van. Á nemzetgyűlés képviselte abban az időben a nemzet szuverenitását és mint ilyen* saját elhatározásából

r létesítette a felsőházat, A felsőház megalkotása tehát törvényes és nem törvénytelen, hiszen különben ő excellenciájának minden egyes felszólalását törvénytelennek minősíthetném. Ne méltóztassék olyan helyzeteket provokálni, amelyek alapján a [ laikus hamis megvilágításban láthatja az egész felsőház struktúráját. Hogy a felsőháznak az az érzése, hogy a maga jogköre csonka, én erről hajlandó vagyok beszélni. Egy olyan megoldást kell majd találnunk, amelyben ezek az érdekek, amelyek ma ütköznek, a harmónia jegyében kibontakoznak. (Élénk helyeslés.) Ezt én teljes mértékben akceptálom, de ebben a pillanatban segíteni ezen sem tudok. Arra ne kívánjon választ ő excellenciája, hogy miért nem voltam itt két napig. Nekem dolgom volt és nincs is előírva, hogy mindig itt kell ülnöm. Mindig vannak ügyeletes miniszterek, akik a kormány tiszteletét jelentik a felsőház iránt, ha lett volna időm, magam is a legnagyobb készséggel tartózkodtam volna itt. Azt mondta az igen t. felsőházi tag úr: ha ígéreteit beváltani nem tudja, akkor távozzék a miniszterelnök. Ezt megtettem, de újból megbíztak. (Derültség.) Még egy felszólalásra szeretnék válaszolni. Szőke igen t. felsőházi tag úr nem olvasta el a képviselőházban elmondott beszédemet és abból szabadon citált. Az tehát, amit citált, nem lehet helyes. Ha nem untatom a felsőházat, (Halljuk! Halljuk!) felolvasom az esztergomi romokkal kapcsolatosan elmondott néhány soros megjegyzésemet, illetve felszólalásomat. (Halljuk! Halljuk!) Én ugyanis Túri Béla képviselőtársamnak, aki rendkívül érdekesen fejtegette a Duna völgyének politikáját és — mint meggyőződéses legitimista — oda konkludált, hogy a királykérdés sok mindent megoldana, azt válaszoltam (olvassa): »... vesszőparipa. Ez Túri Béla barátomnak szól.« Erre Túri Béla azt válaszolta: Nem tehetek róla, hogy ilyen vagyok. (Tovább olvassa); »Ne vegye ezt rossznéven,« — mondom én — »hiszen nagyon jól tudja, milyen tisztelője vagyok neki és azoknak a férfiaknak, akik elveket vallanak és ezekért kemény küzdelmet vívnak akár velem, akár másokkal. Én a múltkor egy — általa a minap citált beszédemben már válaszoltam neki. Fenntartom a királykérdésről elmondott beszédemet, illetőleg annak során tett azt a