Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-9
120 Az országgyűlés felsőházának 9. ülése 1935. évi június hő Èî-ên, pénteken. tekéim ezt az egyezményt. Merem állítani azt is, hogy a római egyezménynek nemcsak magyar, osztrák, vagy olasz relációban van jelentősége, hanem egyúttal az egyedüli olyan egyezmény, amely az autarkiák ellen van, és ma Európában az egyedüli olyan egyezmény, amely reális alappal rendelkezik. Hiszen én már többször hangoztattam: olyan országok, amelyek politikailag nincsenek — modernül kifejezve magamat — »szinkronizálva«, a képviselőházban erről beszéltek, nem is tudnak állandó egyezményeket fenntartani. Az, hogy Ausztria, Magyarország és Olaszország ebben a kérdésben is elvi alapon állván, megegyezett, nézetem szerint nagy nemzetközi vívmány volt. (Gróf Széchenyi Aladár; Ügy van! Ezt mindenki elismeri!) Nem mindenki. (Halljuk! Halljuk!) Igen t. Felsőház! Ebben az irányban kell tehát nekünk, a kormánynak, folytatnunk tevékenységünket. Vannak, akik beszélnek vámuniókról, ßn akár holnap hajlandó vagyok a római egyezmény helyett egy olasz-magyar-osztrák vámuniót aláírni. (Élénk helyeslés.) Holnap! Mert Magyarországnak semmiféle sansza nem tiltja, hogy ezt alá ne írja. De mindig ketten vagy hárman kellenek ahhoz, hogy egy megegyezést létrehozzanak és nem rajtam múlik, hanem másokon, hogy ezt a vámuniót megcsináljuk. Ennek politikai és gazdaságpolitikai okai vannak. Sőt tovább megyek: én még nagyobb területek gazdasági egybefogását tartom helyesnek. Mert ha Európa államférfiaiban volna, — hogy is mondjam — a politikával szemben annyi önzetlenség, hogy csupán a gazdasági életet néznék, akkor, bár messze a Briand-féle páneurópai gondolattól, de mégis hasonló gondolatokkal lehetett volna segíteni a helyzeten. De mivel a politika mindig közbejátszik és döntő szerepet visz, nem lehet mindig nagy, fantasztikus tervek nyomán járni. A srómai-magyar egyezmény nem fantasztikum, hanem valóság és éppen ezért az életet szolgálja. Köszönöm Károlyi Gyula gróf ő excellenciájának azt a megállapítását is, hogy pénzügyi politikánk konzervatív. Konzervatív azért, mert én kettőt tanultam meg: a hadvezetésben és a gazdaságpolitikában, azt hiszem, sok ezer év óta ugyanazok az irányelvek mértékadók. Vannak elvek, amelyeket nem lehet új elvekkel szurrogálni. Ha valahol konzervatív politikát kell folytatni gazdasági téren, akkor szerény felfogásom szerint Magyarország az az ország, (Ügy van! Ügy van!) mert egy szegény ország semmiféle kísérletezésekbe nem mehet bele csak azért, hogy pacemaker legyen. Erre azt fogják mondani, hogy védem a tőkét. Hát védem is, bejelentem, hogy védem. (Helyeslés.) Mert ez egy világnézetnek egyik mozaikköve és aki egy világnézetet nem vallja teljesen, az nem is vallja azt a világnézetet. A mi egész elgondolásunk a magántulajdon elvén alapul, a takarékosságon, a szolid gazdaságpolitikán. Nem mondhatom tehát azt, hogy ebben az egy kivételes esetben radikális politikát fogok folytatni, mert ennek automatikusan az a következménye, hogy az egész vonalon következik a radikalizmus, amelynek nyomán nézeteim szerint — minit gazdasági amatőr felfogása szerint — az összes értékeknek teljes lerombolása és összedőlése következik. (Ügy van! Ügy van!) Sokan voltak és vannak, akik az »Ankurbelung«-ot tanácsolják. Erre vonatkozólag már a felsőház bizottsági ülésén ás kifejtettem, hogy a kormánynak az a felfogása, hogy az Ankurbelung akkor esedékes, ha van miből. Mert hogy az állam az adófillérek segítségével csináljon egy gazdasági Ankurbelungot, ez nézetem szerint nem okos dolog; akkor inkább kevesebb adót vetek ki és hagyom, hogy a magángazdaság, a privát kéz csinálja az Ankurbelungot. Szívesen látnám, ha abból a feleslegből, amit a privát tőke és munka kitermelt, a banktőke több bátorsággal csinálna Ankurbelungot. De ehhez szükséges, hogy a hitel- és kamatpolitika tekintetében legyen szerényebb es akkor majd automatikusan beáll a termelő részéről az Ankurbelung lehetősége. Itt csak az állam segítő kezéről lehet beszélni. Az állam, ha szüksége mutatkozik, közmunkákkal vesz reszt ebben az Ankurbelungban, egyébként a többi mind privát ügy. Ez is hozzátartozik ahhoz a konzervatív gazdaságpolitikai világszemlélethez, amelyet előbb vázoltam. „A zt kérdezte ő excellenciája, vájjon annál a deficitnél, amely nem nagyon sok és elsősorban nem is az államháztartásra tartozik, meg tudunk-e maradni? Nekünk az a nézetünk, hogy igen. Nem is akarunk olyan intézkedéseket tenni, amelyek továbbmenő deficiteket idéznének elő, mert ez senkinek sem lehet szándéka. Ellenkezőleg azon vagyunk, hogy deficitmentes költségvetés szelleme uralkodjék az egész kormányzásban. Köszönöm Gaár Vilmos igen t. barátom felszólalását is, aki az aranypengő érdekében szólt. Hogy ez szerencsés, vagy szerencsétlen gondolat volt-e, azt nem tudom, de mivel megvan, mint létezőt kell tekintenünk. Gróf Széchenyi Aladár igen t. felsőházi tag úrnak kedve telik abban, hogy a mindenkori miniszterelnököt megtámadja, kioktassa. (Gróf Széchenyi Aladár: Mindegyiket?) Utánalapozgattam a történelem lapjain (Derültség.) és azt tapasztaltam, hogy ez az állításom nem minden alapot nélkülöz. (Derültség. — gróf Széchenyi Aladár: Annyi ideje van a miniszterelnök úrnak? Harminc évre kellett visszalapoznia!) Van. Azt, hogy amit a magyar miniszterelnök megígér, be kell tartani, akceptálom. Ha azonban van olyan Ígéret, amit nem tud megtartani a helyzet következtében, ezt az uraknak kell akceptálniok. Hibáztatja az egypártrendszert, amiből következik, hogy helyesli a koaliciós kormányzást, (gróf Széchenyi Aladár: Dehogy!) Ha nem helyesli, akkor nem hibáztathatja az egypártrendszert. Minden nagy alkotáshoz, minden nyugodt kormányzáshoz egypártrendszer szükségese (Gróf Széchenyi Aladár: Ez nem áll!) A 33-as bizottságot ideiglenesnek mondottuk annakidején. A t. felsőházi tag úr kifogásolja, hogy állandósítottuk. Álláspontunk az, hogy még mindig szükség van a 33-as bizottságra. Régebben a Gömbös-kormány mögött a diktatúra árnyékát látta settenkedni, ma már aa árnyékot sem látja, mert szinte ma már a diktatúra itt van. Az igen t. if elsőházra bízom, hogy a diktatúrát érzi-e? (Gróf Széchenyi Aladár: Nono!) Szontagh Jenő igen t. felsőházi tag úr arról beszélt, hogy vannak, akik azt mondjak, hogy a felsőház esetleges reformjánál inkább az érdekképviseletek kerülnek előtérbe. Erre az a válaszom, hogy akik erről beszélnek, illetéktelenül beszélnek. En magam erről nem nyilatkoztam. En az alkotmányjogi kérdéseket egész komplexumukban egyszerre akarom tárgyaltatni,, azért, nem jöttem elő eddig a felsőház kérdésével sem.
