Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-9

116 Az országgyűlés felsőházának 9. ülése hogy kiolvassanak az urak, bennünket is teljesen eltolt. Azt, hogy autókat engedélyeztem a miniszter uraknak, nem lehet kifogásolni. En más tempóban dolgozó ember vagyok, én szeretem, ha a minisztereim sietnek — mondjuk — a fagykársujtotta vidékekre, szeretem, ha a villamosság és a repülőgép korában a technika vívmányait a kormány is igénybeveszi munkásságának gyorsítása és hatályosabbá tétele céljából. Ugyanezen szempont szerint bírálandó el az is, hogy ipari minisztériumot létesítünk. Ez annyiban döntő kérdés, hogy én megszüntettem azt a viszonyt, amelyet az ipar és kereskedelem a mezőgazdaság rovására érvényesített. Ezt mindenki kifogásolhatja, kifogásolhatja az ipar, kifogásolhatja a kereskedelem, csak az agráriusok nem kifogásolhatják, mert jórészben éppen az ő érdekükben állítottuk fel az ipari minisztériumot. (Gróf Széchenyi Aladár: Meglátjuk!) Egyébként ezt a törvényt mindkét Ház elfogadta, ennek következtében efelett vitatkozni már felesleges. Szervezési kérdésekben nagy súlyt helyezek a tiszta resszortbeosztásra. Az ügymenet pontossága és szabatossága elsősorban attól függ, hogy úgy van-e csoportosítva valamely minisztériumban az ügymenet, hogy abból káosz és belső energiapazarlás ne keletkezzék. A kultuszminiszter úr javaslatainál, méltóztattak látni egy^ grafikai táblázaton, hogy milyen összekúszáltság volt a kultuszigazgatás terén; ha az Összes magyar igazgatási ágakat így felrajzolnánk, olyan kusza világot méltóztatnának látni, hogy senki sem ismerhetné ki magát benne. Hivatkozom az összes volt miniszter urakra, hogy mennyi energiapazarlás az, ha egy miniszternek kutatnia kell, hol akad meg valamilyen ügy. Es sokszor micsoda ellenállások érvényesülnek egy-egy ügy elintézésénél. Visszaemlékezem rá, — utóvégre ma-holnap hat éve vagyok miniszter — hogy egy kis referens sokszor megakadályozza a nagy dolgok létesülését, mert neki vagy nem tetszik, vagy nem ér rá. Ennek következtében clara pacta boni amici! Mindent elválasztani és minden miniszternek megmondani, hogy mi a hivatása. Ne öten menjünk a kereskedelmi tárgyalásokra, amikor az egyik benn van, a másik pedig, aki kinn van, telefonál, hogy nem ért egyet az illető kérdésben. Ezek talán mind érdekesek a szellemi torna szempontjából, de az ügyvitel szempontjából alkalmatlanok. Visszatérve a politikára, hangsúlyoznom kéli: a nemzeti egység pártjának fölényes győzelmét a párt vezére, a magyar miniszterelnök nem arra használja fel, hogy saját »diktatúráját« előkészítse, hogy »diktatórikus rendszert« inauguráljon, mert boldog, ha a jelenlegi helyzetben a képviselő urak szabad meggyőződésükből és saját politikai hitvallásukat követve asszisztálnak a mellett a politikai vonalvezetés mellett, amelyet a nemzeti kormány helyesnek, igazságosnak és célirányosnak tart. Nagyon jól tudjuk, hogy a népek életében a diktatúrák csak átmenetet jelenthetnek s magam is, aki bánni tanultam a fegyverekkel és tudom, mi a fegyveres erő, azon a nézeten vagyok, • hogy a szuronyokra felépült kormányzás nem állandó jellegű (Gróf Széchenyi Aladár: Sohsem volt!) és nem jelenti egy nemzet végcélját, különösen Magyarországon, ahol mindenki ragaszkodik a maga szabadságához. Nekem az a kormányzás fog örömet okozni, amelyben meggyőződöm arról, hogy állandóan terjed az az l 1935. évi június hó 21-én, pénteken. eszmekör, amelyet hirdetek, és az eszmék erejével fogom a lelkeken keresztül azt az eredményt elérni, amelyet nekem egyes oldalakon imputálni szeretnének. Nekem nincs szükségem arra, hogy erőszakhoz folyamodjam, ezt őszintén és önérzetesen mondom. Nincsen szükségem azért, mert az a meggyőződésem, hogy az országnak olyan eszméket hirdetek, amelyeket a nemzet nagy többsége helyesel, és ha vannak is egyes frakciók és pártocskák a politikai életben, amelyek külön utakon járnak, meg vagyok győződve, hogy ha nem az én eszméim átütő és nem a pártom vonzó ereje, akkor az események fogják az egész nemzetet egy táborba terelni. (Szontagh Jenő: Mindig voltak pártok minden alkotmányos országban!) Speciális sport, mélyen t. Felsőház, ha valaki elvből ellenzéki, és emiatt mindent kifogásol, amit a kormány cselekszik. E sportot én nem akarom bántani, mert nem volna pl. érdekes számomra a felsőház vitája, ha például Szontagh Jenő mélyen t. felsőházi tag úr nem csipkedne engem némelykor. (Derültség.) En ezt a speciális magyar sportot átengedem azoknak, akiknek ebben kedvük telik. En azonban úgy látom, hogy a régi monarchiában lehetett ezt a kultuszt nagy gyakorlattal űzni, mert nagy kérdésekben — pénzügyi, gazdasági, külpolitikai, hadügyi dolgokban — Bécsben gondolkoztak helyettünk, ma azonban önálló ország vagyunk, és ebben az önálló országban egészen más mentalitás kell, hogy uralkodjék, mint a régi világban, ahol sportot lehetett űzni abból, hogy valaki ;>csak azért is« ellenzéki politikát folytat. (Szontagh Jenő: Például gróf Apponyi Albert!) En nem személyeskedem, mélyen t. felsőházi tag úr, különösen nem, ha halottról van .szó, aki iránt mindig a legnagyobb tisztelettel viseltettem, mégha ellenfelek voltunk is. Ebben a káoszban tehát, amelyben élünk, világnézeti szempontból is szükséges volt részemről — azt hiszem, ezt talán méltóztatnak elismerni — egy olyan párt konstrukciója, amely irányt szab, anélkül, hogy szélsőségekhez vezetne. Ez az eredmény adja meg az országnak azt a nyugalmi helyzetet, azt a stabilitást, amely nélkül alkotmányosan kormányozni nem lehet. Amióta miniszterelnök vagyok, semmiféle erőszakos eszközhöz nem fordultam még, ezek a vádak tehát lepattanak rólam ebben a tekintetben. Amióta miniszterelnök vagyok, állandóan azon vagyok, hogy a képviselőházban is az atmoszféra a legegészségesebb és a legnyu

r godtabb legyen, — ezt maga az ellenzék ismerte (most el a 'képviselőházban — mert ahból az elvből indulok ki, hogy tartom a magyar országgyűlést, a képviselőházat és a felsőházat és a magyar közvéleményt is egyaránt olyan józannak, hogy amikor a nemzet nagy problémáit kell beleilleszteni az európai szövevényes helyzetbe, akkor önmaga is érzi a felelősséget és automatikusan keres olyan utakat, amelyen a magyarok a békülékenység jegyében Összefoghatnak. Innen van az, hogy nálunk a mai időkben semmiféle ellenzéki politika nem tudott mélyebb gyökeret verni, mert az egyetemes magyar nemzet lelkiismerete sokkal ösztönösebben keresi a helyes utat, mint némely elvakult pártpolitikus. Mire való ez a nagy többség, mélyen t. felsőház? Nemcsak arra való, hogy a magyar kormány kormányzási stabilitását biztosítsa, hanem arra is, hogy reformokat végrehajtson. Ezt a szegény szót, hogy »reform«, nagyon ostromolják. Van valami igazság benne, (gróf Sze-