Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-9

112 Az országgyűlés felsőházának 9. ülése vannak a közérdekkel, amelyek az igazságszolgáltatás, vagy a közigazgatás javítását tartják szem előtt. Az ügyvédi kar mai elhagyatottságában, elesettségében ma sem helyezkedhetik arra az álláspontra, hogy szeparatisztikus, önző osztályérdekek szempontjából kérjen bármit is a maga részére az államtól. Bátor vagyok megsürgetni az igazságügy miniszter urat, méltóztassék intézkedni az iránt, hogy az okirati kényszerről szóló törvényjavaslat minél előbb jöjjön tető alá, hogy a középfokú közigazgatási bíróságot, amelyet megígértek, amelyre vonatkozóan házhatározatok vannak, minél előbb léptessék életbe. Léptesse életbe sürgősen a békebírói intézményt, hozzon jogszabályt arra vonatkozóan, hogy a telekkönyvi ügyekben — kiváltképpen magasabb értékű telekkönyvi ügyekben — és a cégügyekben kötelező ügyvédi képviselet legyen, hozzon jogszabályt arra vonatkozóan, hogy a választott bírósági eljárásban kötelező legyen az ügyvédi képviselet és hogy az egyetemeken a jogi oktatás a beígért reform irányában minél előbb keresztülvitessék. Igaz, hogy az igazságügy miniszter az utóbbi időben kezdeményezett törvényalkotásokat, amelyek az ügyvédség javára szolgainak. Itt van a zúgírászatról szóló törvény. Erről ma még nem nyilatkozhatom, még sokkal rövidebb ennek a törvénynek az élete, még nem volt alkalmunk kipróbálni, hogy az éií/fc tűzpróbáját kiáll ja-e, vagy sem. De itt van * 8800/1934-es miniszterelnöki rendelet, amely a felemelt illetékek bizonyos mérvű leszállítására vonatkozik. Az igazságügyminiszternek nagy érdeme van abban, hogy ez a rendelet napvilágot látott és ezért az ügyvédi kar nevében e helyütt is köszönetet mondok ezért neki. Az igazságügyminiszter úr érdeme az, hogy az 1934 : XXIII. t- e.-kel talpraállította az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetet és megadta a lehetőséget arra, hogy ez az intézmény egészségesen, zavartalanul továbbműködhessék. Ezek a dolgok, — ámbár hálás köszönettel vettük a kormányzat részéről őket — csak az első timid lépést alkotják a nagy reform felé, amelyet mi várunk. Azon a nézeten vagyok, hogy a mostani reformkormány valóban elérkezettnek látja az időt arra, hogy az ügyvédség helyzetén gyökeresen segítsen. Apró, kisebb pepecselésekkel nem lehet célt érni. Az ügyvédeknek lelkében él a lelkesedés az igazság és minden iránt, ami szép, ami jó, ami nagy, ami haladás,, ami szabadság. Az ügyvedeket összehasonlítom egy égő fáklyával. A tűz végre is felemészti azt a fáklyát és szerintem csak úgy lehet a fáklyát megmenti.ni, ha mi egy szent cél érdekében odaállítjuk ezt az égő fáklyát az igazságszolgáltatás oltárára és megadjuk a lehetőséget arra, hogy az ügyvédség a nagy szempontok figyelemben tartásával, de saját egyéni érdekeinek méltatásával is teljesítse nemes hivatását. Akkor az a tűz nem fog ártani az ügyvédségnek, ellenkezőleg azát fog változni egy örök tűzzé, amelyre szüksége van mindenkinek, minden egyes osztálynak, minden egyes államférfinak, aki a haladásnak, a fejlődésnek, a reformnak a, barátja. A kormány iránti bizalom által vezéreltetve a törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik vitéz Horthy István ő nagyméltósága. vitéz Horthy István: Nagyméltóságú elnök úr! Mélyen t. Felsőház! Ennek a hónapnak az elején értesültem larról, hogy egy magas állású tábornok úr a tisztikar előtt azt a kijelentést 1935. évi júnnis hó 21-én, pénteken. tette, hogy én tavalyi beszédemben megsértettem a lovasságot. Nem hagyhatom ezt szó nélkül, mert azt is tudom, hogy a tisztikar,, amely előtt ezt elmondta, ezen megbotránkozott; mert mindenki, aki engem ismer, sőt olyan is, aki nem is ismer, tudja,, hogy én elkövetek mindent éppen a lovasság érdekében ma is úgy, ahogy elkövettem a régi időben. Ez tehát olyan lehetetlen kijelentés, hogy kénytelen vagyok itt a honvédelmi miniszter . úrnak tudomására hozni, hogy vigyázzon ő is az ilyen kifejezésekre és az ilyen nyilatkozatokra, mert ez a tisztikarnak csak hátrányára van* Hogy az én tavalyi beszédem helyes volt, azt azzal bizonyíthatom,, hogy azóta igen sok levelet kaptam és igen sokan jöttek hozzám, akik mind elismeréssel voltak; nemcsak katonák — az bizonyos, hogy a legtöbben a régi katonák közül valók voltak, de voltak fiatal katonák is — hanem voltak bírák, orvosok, ügyvédek és más önálló urak, akik nemesak tavaly, hanem még az idén is, amikor találkoztam velük, azon a távlovagláson, amelyen most voltam, gratuláltak tavalyi beszédemhez. Kénytelen vagyok tehát tiltakozni az ellen, hogy valaki úgy magyarázza az én beszédemet, ahogy én azt nem mondottam, mert ez csak teljesen rosszakaratú elferdítés lehet. Azóta,, mióta én tavalyi beszédemet elmondtam, nem történt semmi a lovasság javára, sőt azóta talán még több hátrányt szenved a lovasság, mert hiába igyekeznek a csapattisztek, hiába igyekeznek a legközelebbi fellebvalók valami jót csinálni és dolgozni, a felsőbb helyekről megakadályozzák őket a munkában, mert ezek a felsőbb helyekről intézkedő urak egyrészt nem praktikus emberek, másrészt pedig nem értenek a lovassághoz és így olyan rendeleteket adnak ki, amelyek miatt nem tudnak jól dolgozni azok, akik értenek a lovassághoz. A lovasságra szükség van. Ezt bebizonyítják a külállamok, amelyek erős lovasságot tartanak fenn. Bebizonyítják azok a nagy katonák, akik a harctéren tapasztalatokat szereztek, hogy lovasság nélkül nem lehet exisztálni. Most az az irányzat, hogy mindenütt gépet kell alkalmazni. Ha ez így marad és nem adnak pénzt tisztességes lovakra, rontják az állam jövedelmét azzal is, hogy a tenyésztő mindig alacsonyabb fokra süllyeszti lónevelését (Ügy van! Ügy van! a középen) és az az értékes anyag, amelyet azelőtt tenyésztettek, nem mehet ki külföldre, mert most már a külföldiek is leszállították az árakat és csakis az egészen kiváló egyedeket veszik, mert itt a minisztérium potom árért asszentálja a lovakat. Ha a lovasságot megszüntetik vagy amint hallom, ilyen ideák is vannak — ha a tüzérséget traktorokkal látják el és ott is gépekkel dolgoznak, akkor majd úgy fognak járni, hogy, ha arra kerül a sor, hogy hazánkat védjük, csütörtököt mondanak ezek az intézkedések, amelyek most történnek. Csak egy dolgot mondok el. A Vérmezőn volt egy nagy parádé. Felállították az ezredeket, az egész katonaságot és felállítottak egy üteget is, traktorokkal. Jött az eső. Mi történt? A szegény gyalogság szépen masírozott a bokáig érő sárban, a lovasság és a tüzérség is. Most a traktorokra került volna a sor. Azokat azonban nem merték megindítani, mert a sárban elakadtak volna. {Derültség a középen.) így lesz a háborúban is. Tudjuk az 1914-es időkből, hogy mi is alig- tudtunk előremenni, olyan rossz