Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-9
108 Az országgyűlés felsőházának 9. ülése van, amiről azonban, — tekintettel a pénzügyi viszonyok nagyon silány voltára, egyelőre a bírói karnak is le kell mondania. A másik ok az, hogy az úgynevezett egyszerűsítési és racionalizálási törvényeknek és jogszabályoknak megvolt a maguk hatása, kiváltképpen azáltal, hogy felemelték az értékhatárokat, továbbá a fellebbezési eljárásban a pertárgy értékével szembeállították a fellebbezési, illetve felülvizsgálati értékhatárokat. A harmadik ok pedig az, hogy a bírák feletti főfelügyeleti és felügyeleti jog helyesen kezeltetik s gyakoroltatik. Az utolsó időben, kiváltképpen a most alkotmányos tárgyalás alat levő bírói és ügyészi fegyelmi törvényjavaslattal kapcsolatban sok szó esett a bírák feletti felügyeleti hatóságokról, azoknak hatásköréről és arról, hogy az igazságügyminiszternek van-e főfelügyeleti hatósága a bíróságok felett vagy sem és ha van, sérti-e ez a bírák függetlenségét vagy sem? Nincs senki, — ebben a Házban senki — aki nagyobb tisztelője lenne^ a bírói függetlenségnek, mint én. Megállapíthatom tehát, hogy a főfelügyeleti és a felügyeleti jognak a gyakorlata a bírói függetlenséget egyáltalán nem érinti és nem sérti. Amikor a királyi bíróságokat szervezték 1871-ben, a VIII. törvénycikk 5. §-a intézkedett már a főfelügyeleti jog szabályozásáról. Ebben a paragrafusban ki van mondva, hogy a királyt illeti meg a bíróságok felett a főfelügyelet, ezt azonban az igazságügyminiszter útján gyakorolja. Ez az 5. §. azonban szigorúan körülírja azt is, hogy mit kell főfelügyeleti jogkör alatt érteni? Az igazságügyminiszter főfelügyeleti jogkörében őrködik a bíróságok felett a tekintetben, hogy a bíróságok pontosan és szabályszerűen tartsák be az ügykezelést. Ha az igazságügyminiszter e tekintetben hiányokat észlel, gondoskodik ezek kijavításáról. Altalános igazságügyi szempontokból, de konkrét esetben felhozott panaszok elbírálása szempontjából is joga van az aktákat magához kérni és ha visszaéléseket tapasztal, azokat megvizsgálni és a megtorlás iránt intézkedni. Nem ő torolja meg, de intézkedik a megtorlásról. Világosan mondja ki a törvény, hogy semmiféle hivatali bűntett, vagy hivatali vétség fenyítése nem tartozik a felügyeleti hatáskörbe, ez csakis a rendes bíróság és a rendes fegyelmi bíróság kompetenciájába esik. így volt a dolog 1871-től 1891-ig, amikor a XVII. t.-cikk a bírói és ügyészi szervezet módosításáról intézkedett. Vagyis a jogfejlődés a felügyeleti hatáskör tekintetében is olyan irányt vett, f hogy mindjobban biztosítsa a bíróságok önállását, szuverenitását és sérthetetlenségét. Ez az új törvény kimondja, hogy minden bíróság a hivatali főnök, tehát az elnök vezetése és felügyelete alatt áll, e mellett pedig a királyi ítélőtáblai elnök felügyeleti jogot gyakorol az ő kerületében lévő bíróságok felett, a törvényszék elnöke pedig felügyeletet gyakorol a királyi járásbíróságok felett. Kimondja továbbá ez a törvény, hogy az igazságügyminiszter felügyeleti jogát továbbra is érintetlenül fenntartja. A főfelügyeleti jog gyakorlásából korántsem következik tehát az, hogy a miniszternek joga lenne az ítélkezés mikéntjébe beleszólni, vagy pedig azt bármi tekintetben is irányítani. Amikor az 1891 :XVII. t. cikket tárgyalták, &a akkori igazságügyminiszter a parlamentben kijelentette, hogy a felügyeleti jog rendezése kizárja azt a feltevést és lehetőséget, hogy az ítél1935. évi június hó 21-én, pénteken. kezes szabadsága ez úton korlátoztassék. Utalt arra, hogy a bíró csakis a törvények, a törvényes rendeletek és a törvényes szokások szerint ítélkezhetik, de semmiféle más útmutatás és irányítás nem befolyásolhatja. Én azt tartom, hogy nem árt az igazságszolgáltatás jóságának, ha megvan a superma inspectio-hoz, a felügyeleti jog gyakorlásához a jog, mert csak ez garantálja, hogy adminisztratív szempontból az ügyrendet pontosan betartják. Ezzel kapcsolatosan egy kérelmet intéznék az igazságügyminiszter úrhoz. Ma vadnak olyan ítéletek, amelyeket egyáltalán nem lehet megfellebbezni, amelyekben az elsőfokú ítélet végérvényes. Mi azt tapasztaljuk, hogy ezek az ítéletek nem mindig ütik meg a kellő mértéket és régi óhaja a jogkereső közönségnek, de az ügyvédi karnak is az, hogy ezek ellen az ítéletek ellen is bizonyos tekintetben jogorvoslat engedtessék. Arra kérném a miniszter urat, hogy azokat az elsőbírói ítéleteket, amelyek fellebbvitellel meg nem támadhatók, tehát jogérvényesek, már befejezett perekre vonatkoznak, felügyeleti hatáskörén belül vizsgáltassa meg abból a szempontból, hogy ezek az ítéletek megfelelnek-e a materiális jog állásának és a törvények kívánalmainak? Nem azt akarom, hogy az igazságügyminiszter felügyeleti hatóságánál fogva befolyjon az igazságszolgáltatásba ezen pereknél, hanem azt, hogy statisztikát szerezzen a már befejezett perekből és döntsön ama kérdés felett, vájjon célszerű-e fenntartani továbbra is a mai inappellábilis rendszert e perek tekintetében, vagy pedig bizonyos módosításra van szükség. Mielőtt a kodifikáció kérdésére rátérnék, legyen szabad egy-két rendelet módosítására a mélyen t. Ház figyelmét felhívni. Az igazságügyminiszter úr többízben kijelentette, hogy nem tartja feltétlenül szükségesnek azt, hogy à tout prix kodifikáljon. Igaza van. ö nagyobb súlyt helyez arra, hogy a meglevő törvények és egyéb jogszabályok pontosan, helyesen végrehajtassanak. Ha azt tapasztaljuk tehát, hogy vannak jogszabályok, amelyek kiegészítésre, módosításra, esetleg megváltoztatásra szorulnak, ezt természetesen a jogszolgáltatás érdekében meg kell tenni. Pár héttel ezelőtt törvényt hoztunk a Pázmány Péter Tudományegyetem háromszáz éves fennállása alkalmából. A magyar közönség nagy lelkesedéssel vette tudomásul ezt a r törvényt, mert hálával adózik a nagy alapítónak, aki az egyetemet megalkotta és ezzel kimondhatatlanul nagy szolgálatokat tett úgy áltudomány, mint pedig az erkölcsök fejlesztése és általában véve az ifjúság nevelése tekintetében. A nagyközönség örömmel és lelkesen elismeri, hogy az egyetem évszázadokon keresztül helyzetének magaslatán volt és nagy kultúrmissziót fejtett ki a közoktatás terén. Ebben a törvényben nemcsak szép szavakat adott a magyar állam a tudományegyetemnek, de ingatlanokat is ajándékozott. Sajnálatos, hogy a mai viszonyok nem engedték meg azt, hogy ez az adományozás olyan mértékű és mérvű legyen, mint ahogyan azt az egyetem méltán megérdemelte volna. Ezzel azonban még nem tettünk eleget az egyetem iránti kötelességünknek. Felfogásom szerint revizió alá kell venni mindazokat a jogszabályokat, amelyek az egyetemről mint önálló jogi személyiségről intézkednek és amelyek vonatkoznak az egyetemnek saját vagyonára vonatkozó postulationális jogára, vagyis arra a kérdésre, hogy az egyetemnek van-e önálló aktorátusi joga ezekben a
