Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-9
Az országgyűlés felsőházának 9. ülése li kérdésekben vagy nincs. En tehát felkérem a mélyen t. igazságügyminiszter urat, hogy a kultuszminiszter úrral egyetemben vizsgálja felül ezeket az idevonatkozó jogszabályokat és teremtsenek összhangot a között az adottság, tényleges állapot között, hogy az egyetem önálló jogi személyiség perbeli képességgel és azok között a jogszabályok között, amelyekből esetleg ennek ellenkezője is kimagyarázható. Sokszor fordult elő az, hogy vita támadt a tekintetben, hogy az egyetemi alapok nevére tulajdonjogilag bekebelezett ingatlanok az egyetemnek tulajdonát képezik-e vagy pedig a kincstárnak tulajdonát. Ezt a kérdést óriási nagy lépéssel előbbre vitte az egyetem fennállásának emlékére hozott törvény,, mert kimondotta, hogy ezek az ingatlanok az egyetemnek tulajdonát képezik. Mégis előfordult az, — egy konkrét esetet fogok mondani — hogy 1920-ban vita merült fel aziránt, hogy az Esterházy-utca 3-5-7. sorszám alatt lévő ingatlanok és azoknak tartozékai és felépítményei, amelyek a pesti királyi tudományegyetemi alap javára voltak telekkönyvezve, az állam tulajdonát képezik-e, vagy pedig nem. 1920-ban az akkori kultuszminiszter leiratot intézett a közalapítványi ügyigazgatósághoz, ahol meghagyta a közalapítványi ügyigazgatóságnak, hogy a kincstári jogügyek igazgatóságával egyetemben intézkedjék aziránt, hogy a telekkomplexusról a tulajdonjog kiigazítás címén a magyar királyi kincstár javára átkebeleztessék. Megjegyzem, hogy e teletkkomplexum kisajátítás folytán szereztetett meg a pesti királyi tudományegyetem által és telekkönyvileg a pesti kir. Tudományegyetemi Alap javára lett bejegyezve. A telekkönyvi hatóság a közalapítványi ügyigazgatóságnak ezen beadványa folytán, meghallgatván a jogügyi igazgatóságot, úgy döntött* hogy a tulajdonjog a kincstárt illeti meg és nem az egyetemet. Erről az egyetemet nem is értesítette a bíróság, csak^ a kultuszminiszter küldötte át tudomásulvétel végett a vonatkozó végzés másolatát. Az egyetem erre ügyvédet vallott, az ügyvéd az egyetem nevében befolyamodott a telekkönyvi hatósághoz,, hogy kézbesítsék ki a sérelmes végzést az egyetemnek, mert jogorvoslattal akar ez ellen élni. A telekkönyvi hatóság elutasította ezt a beadványt, azt mondván, hogy az egyetemi alap képviseletében és nevében a közalapítványi ügy igazgatóság eljárván, nem szükséges a kézbesítés. E végzés ellen az egyetem felfolyamodást adott be és a fellebviteli bíróság helyt adott ennek a felfolyamodásnak, elrendelvén, hogy a sérelmes végzést kézbesítsék ki az egyetem ügyvédje kezéhez azzal, hogy csak ezáltal történt meg az egyetem részére a iszabályszerű kézbesítés. Miután ez megtörtént, akkor az ügy érdemében élt az egyetem felfolyamodással. Ez is sikerre vezetett, mert a fellebbviteli bíróság megváltoztatta a telekkönyvi hatóság sérelmes végzését. De a fellebbezési bíróságnak ezt a végr zését nem fogadta el magára nézve kötelezőnek* a közalapítványi ügyigazgatóság, hanem beadott egy további felfolyamodást a Kúriához. A Kúriánál azonban nem történt döntés ebben a fontos ügyben azért, mert időközben az egyetem és a kincstár egyességet kötött, amely egyesség szerint a három ingatlan közül egyik a kincstár tulajdonába megy át, a másik kettő pedig marad az egyetemnél. En azt hiszem, hogy az ilyen kérdések eldöntése tekintetében a jogszabályoknak strikte kell *35. évi június hó 21-én, pénteken. 109 intézkedniük és ha azok a jogszabályok olyanok, hogy azokból különféle következtetéseket lehet levonni, mint aminőket pl. a telekkönyvi hatóság is levont, ezeket a jogszabályokat meg kell változtatni. Ez az egyetemnek jogos kívánsága s nagy erkölcsi és nagy vagyoni érdekei fűződnek ahhoz, hogy ez megtörténjék. Hiszem, hogy az egyetem saját nevében is felléphet egy peres ügyben, ezt most láttuk s nagy örömmel tapasztaltuk mindnyájan, amikor a vegyes döntőbíróságok előtt kiperelte, az ő tulajdonát képező, körülbelül tizenötezer holdnyi birtokát. A jubiláris törvényben, amelyben az állam telkeket ajándékozott az egyetemnek, el van ismerve az egyetem minden tekintetben érinthetetlen szuverén jogállása. En az időt elérkezettnek látnám arra vonatkozólag, hogy az a rendelet, amelyet a közalapítványi ügyigazgatóságok részére kiadtak, mentől előbb revízió alá vétessék. Ennek a rendeletnek a száma 10.165/1867. A kodifikációra áttérve, örömmel állapítom meg, hogy úgy a kormány programmjában, mint pedig a négyéves munkatervben olyan törvényhozási alkotásokról is van szó, amelyek a jogélettel, a jogszolgáltatással szoros összefüggésben vannak. Tavalyi hudget-beszédemben és a megelőző években elmondott beszédeimben is, bizonyos kifogásaim voltak a kodifikáció irányára vonatkozólag. Nehezményeztük nevezetesen azt, hogy a kodifikáció egyik napról a másikra élt. Igaz, hogy nehéz viszonyok közepette vagyunk és voltunk, hogy folytonosan változnak a dolgok és a körülmények, de a kodifikáció mást sem csinált, mint ezeket a változásokat kisebb, vagy nagyobb novellákkal rendbehozta, jól vagy kevésbbé jól hozta rendbe. Nagyarányú, széleskörű, a dolgoknak velejére ható kodifikációról, amely érintené a nagy kér 1 déseket, amely kérdések szabályozásának évtizedekre, esetleg hosszabb időre is kellene történnie, nem beszélhetünk. En ezt a kodifikációt a »mindennap kodifikációjának« neveztem, mert tiszavirágéletű volt. Eeggel megszületett, este pedig esetleg már egy másik jogszabállyal állottunk szemben. Azok a kodifikacionáris alkotások, amelyeket a kormány most megigért, egy nagyvonalú kodifikációt jelentenek, mert szoros összefüggésben fognak állani részint olyan intézmények reformjával, amelyek már évszázadokon át léteztek, részint pedig az erkölcsi élet javítását, az erkölcsi élet jobb megalapozását fogják szem előtt tartani. Az első kategóriába sorozom a hitbizományi reformot és mindazokat a kérdéseket, amelyek a hitbizományi reformmal kapcsolatosak. A/második kategóriába, ahol az erkölcsi javakról van szó, pedig a családvédelmi törvényt. A családi hitbizományok reformja régi óhaj. Én szintén barátja vagyok a reformnak, de nem azt értem alatta, hogy a családi hitbizományok egyáltalán eltöröltessenek, vagy megszüntettessenek. Én ebben veszedelmet látnék, mert aki a magyar históriát tanulmányozta és ismeri, az tudja, hogy a magyar társadalom és a magyar nemzet sokat, nagyon sokat köszönhet a családi hitbizományok létezésének és annak a vagyoni erőnek, amely ezekben létezett. A családi hitbizományokat két szempontból kell reformálni. Egyrészt, mint jogi institúciót kell tekinteni a hitbizományokat, amikor bizonyos vagyontömbre vonatkozólag az alapító magánrendelkezésénél fogva az alapítólevélben olyan rendelkezéseket tesz, hogy e magánva18*