Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-8

Az országgyűlés felsőházának 8. ülése (Szontagh Jenő: Hol a kormány?) Itt azonban elégségesnek tartom ezt az általános megjelölést azon külpolitikai eredetű indokomnak, amelynél fogva a kormány politikájával szemben foglalok állást. Magára a költségvetésre nézve szintén megvannak a magam súlyos aggályai. Nem tehetek róla, ha ezt a költségvetést nem tudom reálisnak tekinteni, nem tudom pedig reálisnak tekinteni azért, mert felfogásom szerint a bevételnek az a többlete, amely a költségvetésben szerepel, túlságos optimizmus alapján lett öszszeállítva. Optimisztikus volt ez a beállítás már önmagában véve is, de különösen optimisztikussá válik az utóbb bekövetkezett események hatása alatt, értem azokat az elemi csapásokat, amelyek az ország nagy vidékeit érték: a fagykár és a rákövetkező aszály. (Ügy van! Ügy van!) Mert képtelenség, hogy az adófizető polgárok teljesítőképességét ez a kettős csapás olyan mértékben meg ne csökkentse, hogy azok a bizonyos több-bevételek az állampénztárba befolyni tudjanak. (Ügy van! Ügy van!) Itt tehát, azt hiszem, minden pesszimisztikus megítélés nélkül objektíve állíthatom azt, hogy meglehetősen nagy csalódás fogja a pénzügyminiszter urat érni, mert az adófizetők nem lesznek képesek az adót úgy fizetni, (Szeberényi Lajos Zsigmond: Le vannak romolva!) ahogyan azt tőlüík a költségvetés szerint várjak. Itt szeretném csak közbevetőleg megemlíteni, hogy nem tapasztalunk a pénzügyi hatóságok részéről elegendő megértést az ország adófizető polgáraival szemben. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Tudom, hogy Tolna vármegyében azok a leggondosabb gazdák, akik adófizetési kötelezettségeiknek mindig elsősorban tesznek eleget, éppen azért

% mert látták, hogy a bekövetkezett elemi csapások következtében nem lesznek képesek az adót befizetni, azonnal jelentkeztek és kérték az adó elengedését, az adó leszállítását. Erre azt a cinikus választ kapták, hogy mivel a fagykár olyan időben következett be, amikor az illető gazdáknak még módjukban volt azt a területet mással bevetni, ennélfogva adóelengedésnek helye nincs. (Mozgás. — Szontagh Jenő: Lehetetlen felfogás!) Bocsánatot kérek, t. Felsőház, micsoda felfogás ez? Tekintsük csak azt, hogy elfagyott az első vetemény, azt ki kellett szántani. Ahhoz, hogy a gazda mással bevesse a földjét, újra meg kellett munkálnia nagy költséggel és újra vetőmagot kellett szereznie. (Ügy van!) Felmerültek tehát ezek a dupla költségek, amelyek az ő jövedelmét mindenesetre már jelentékenyen alászállították. (Szontagh Jenő: Es kap fele^ termést!) De ettől eltekintve, abban a vármegyében, amelyről szólok és amelynek pénzügyi hatóságai ezt a választ adták, a fagykárra következett, egy súlyos katasztrofális aszály. Húsvét óta ott egy csepp eső nem volt úgy, hogy ott lassan-lassan kiszárad minden s attól tartunk, hogy krumpli sem fog teremni. (Gróf Széchenyi Aladár: Az egész Dunántúl alsó részén így van!) Méltóztassék ezt a helyzetet tekintetbe venni. Ilyen körülmények között tehát azzal akarják a gazdát vigasztalni vagy jogától, illetőleg méltányos kérésének teljesítésétől elütni, hogy bevethette azt a földet másodszor? Vethetett, de a mag nem kelt ki, vagy ha megkésve ki is kelt, olyan hitvány termést ad, hogy talán még azt a vetőmagot sem hozza meg, amelyet másodszor elvetett. (Egy hang a középen: Nem éri meg!) Ilyen a pénzügyi hatóságoknak az az ar1985. évi június hó 19-én

} szerdán. 103 gumentációja, amellyel a gazda természetesen egyszerűen el van ütve keresetétől; legfeljebb felebbezés útján próbálhatja meg szerencséjét. Én tehát azt kérném a t. kormánytól, hogy ezekben az elemi károktól sújtott megyékben és vidékeken több belátással, több megértéssel, több jóindulattal kezeljék az adófizető közönséget, mert attól tartok, hogy az ilyenféle merev bürokratikus eljárás és elbánás nagyon kellemetlen kirobbanásokban juthat kifejezésre. Másik kifogásom, illetve aggályom a költségvetéssel szemben az, hogy megnövekedett, kereken tízmillió pengővel, a hiány. Ezt a tízmillió pengőt becsülheti valaki soknak, becsülheti kevésnek, de az kétségtelen dolog: ennek szimptomatikus jelentősége van- Az a szomorú szimptomatikus jelentősége, hogy az államháztartás vezetésében az a rigorózus gondosság, az a komoly, elszánt, következetes takarékosság, amely Imrédy Béla pénzügyminisztersége alatt érvényesült, — még pedig igen jelentékeny eredménnyel — most egyszerre megszakadtÉnnek a takarékosságnak, ennek a rigorozitásnak helyébe, úgy látszik, a könnyebb költekezés korszaka lép. Ezt pedig veszedelmesnek tartom, t. Felsőház, mert ez lejtő, amelyen lefelé haladni végtelenül könnyű, de amelyen nagyon nehéz volt alulról felmászni odáig, ameddig feljutottunk Imrédy Béla pénzügyminisztersége idejében. Nagyon félek, hogy mivel egyrészről a bevételek optimisztikusan vannak megállapítva, másrészről a költekezés, úgy látom, nagyobb arányokban kezd kibontakozni, ez a tízmillió nem marad meg tízmilliónak, hanem lassan-lassan ismét eljutunk odáig, ahol három-négy évvel ezelőtt voltunk, hogy tudniillik az államháztartás súlyos deficittel fog küzdeni. Ez pedig ebben a korszakban, amikor az állampolgárok ennyire meg vannak róva teherrel, nagyon kritikus és nagyon nehezen vállalható állapot volna. Ennek ellenére én magát a költségvetést elfogadom és csupán a törvényjavaslat 4. %-kt nem fogadhatom el, amelyben a megajánlás, az appropriáció foglaltatik. Még pedig nem fogadhatom el azért, mert amint általánosságban előzetesen kijelentettem, én a kormánnyal szemben, a miniszterelnök úrral szemben bizalmatlansággal viseltetem. (Egy hang a középen: Hely eg!) Ezt tartozom meg is indokolni. Legyen szabad alludálnom arra, hogy a miniszterelnök úr legutóbb Széchenyi Aladár gróf napirend előtti felszólalására adott válaszában bizonyos fejtegetésekbe bocsátkozott, amelyek közé én azt a közbeszólást voltam bátor beleszúrni, hogy: »Jogfosztott a nemzet.« (Gróf Széchenyi Aladár: Ügy van!) Erre a miniszterelnök úr nekem azzal válaszolt, hogy ez jelszó. Hát t. Felsőház, én soha életemben jelszavas politikus nem voltam és perhorreszkálok gróf Károlyi Gyula őexcellenciájával együtt mindenféle jelszavas politikát. (Helyeslés.) Es ezt sem ^vagyok hajlandó jelszónak elismerni. Egyáltalában azt hiszem, hogy ezt jelszónak csak olyan valaki nyilváníthatja, akire nézve nem bír jelentőséggel a nemzet alkotmányos jogainak összesége, aki _ ezt mellékesnek, jelentéktelen dolognak tartja. Méltóztassanak visszaemlékezni, amikor az összeomlás után az állam főhatalmi szervei kikapcsolódtak, egyik sem végezhette a maga funkcióit, a nemzet a káosz állapotában, a züllés stádiumában volt, akkor az alkotmányos rendre, a konszolidálódásra való áttérés